Hányatott hazáját
Lángolón szerette:
Honfiui gonddal
Virrasztott felette.
Tudta, hogy nyelvében
Él, virul a nemzet:
Védte, mint apostol,
A szép magyar nyelvet.
Kit századok végkép
Elnyomni akartak:
N e m z e t i imát
írt
A szegény magyarnak.
Ott hangzik a bércen,
Ott a rónasikon,
Hogy a lelkünk rajta
Lelkesedve sirjon.
Hófehér szent zászló
Lobogott kezében,
Magasan az égre
Tartotta keményen.
Csillagbetükkel volt
Szárnyára himezve:
Minden igaz érzés,
Minden arany eszme.
Kölcsey sirjához
Járjunk el gyakorta:
Lángot vet onnan is
A haladó korra.
Aki csak áldást kért
Küzdő nemzetére,
Mondjunk ezer áldást
Porladó szivére.
Forrás: Gyakorlati pedagógia. - 4. évf. 6. sz. 1938.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése