Katona József (1791-1830): A magányhoz

Egy embergyűlölői órában

Hozzád kellemetes gyászban ülő Magány!

Hozzád tündökölő sírüregéből az

elmés balgatogok dühzajongásinak!

Hozzád! Ott az öröm meghala már nekem.

Elhervadt tavaszom tölgyöm alá siet,

hol csendes kalibám nádtetejére pörg

szárult gallyairól a leesett haraszt,

hogy mind lepje be azt, ami kecsegtető.

Ébredtétől egész béragadó szemig

őröngésiben ott tapsol az oktalan

fényes mostaniján; s vak rohanásasl üt

vázképére sebet fő aranyistenén.

Benned lelkemet én mennyei szárnyakon

látom mostanim és kellemetes jövőm

ígért boldogulás századi karjain;

üdvösség mosolyog nekem örökre itt.

Ott a balgatok föld növényein

árulják örökét, irgalom és kegyét

a kertésznek – egész nemzeti kény szerint -

kalmárként szereik becsbetevésivel.

Felmetszik kebelét isteneiknek, és

a pénzes gaz előtt tárva találni; de

a pénzetlen igazt meg se tekénti a

koldús, adni ki kész mennyet egyébaránt.

A természeti rény hamvaiban se van,

élő vedreit is más piperék fedik:

egy halmon nyüzsög a szép remek – emberek -

s ország a neve, és – öszveszövetkezés.

Egy halmon nyüzsög az, mint valamely halott

emlékoszlopa a sír tetején; de a

jámborság leszorúlt lelke alatta nyög,

és nincs más, ki magát csak maga könnyezi.

A szülők, mikor a lelkek alig libeg

már kék ajkaikon mégis a ott nyögő

majd árván maradók bús zokogásion

is örvendenek e vég uzsoráinak.

Mérges szájrol ered csókja baráti név -

szív-kalmárainak, s szent öleléseik

közt lopják meg azon gyáva gyanútalant,

lelkét, aki nekik híven od’áldozá.

Még mások, kiket a tarka szerencse csak

mintegy alva vet a boldoguláshoz és

mindenhez csupa sors vagy kabalák viszik,

majmok, tökkel ütött balgatagok – gazok.

Kik csak könnybe borúlt szembe lelik fel a

nagyságok tükörét, és ha kegyök felett

a mennyekre sohajtsz: ördögöt intnek elé.

Ártatlan mulatás! Meg ne ijedj szegény!

És osztán mikoron mindezeken te fel-

fordúlt szívvel eredsz négy falaid közé;

akkor hív hitesed tárt öleléssel és

kézcsókkal dedeid futnak elődbe: vak!

Párod bájpoharat csak maga hasznaként

Kíván tölteni, és gyermekeid vevők,

elkábult atya, tűz indulatod felett,

hogy csókért örömöd – véredet add nekik.

Így tólják nyomorúlt emberi fajzatok

náloknál becsesebb lelkek elé az éjt;

míg a sír fenekén megszabadúlni vélt

bűzhödt testi felett a maradék kacag.

Benned, boldogulást lengedező Magány!

benned nincsenek ily ördögi angyalok;

alkotmány magad, és vagy magad alkotó,

egy lét benned az egy Isten, az egy magam.

Nem színlel csalogány dallal előttem itt

egy simúlt kebelű Próteus is veszélyt,

nem tréfálja meg itt ájtatosságomat

hátamnál nevető Parthenopék szeme.

Minden törzsök előtt állva találom az

oltárt, a hidegen tündökölő nap egy

Istent játszik elé, AKIT imádhatok,

s a végboldogulás itt mosolyog le rám.

S a sárgúlt levelek hulltok az őszi szél

hangjával csevegik sírba vivő telem

jöttét – tárt temetőm szentei Istenem -

a vég tort üli a bétemetett tavasz.

Ó szent, drága Magány! Egy menedékem a

mézzelkent viperák mérgeitől – siess!

szánjál el nekem egy hűlt üreget: rebeg

elbágyadt kebelem megpihenés után.

S elhervadt tetemen mennyei rész csak

csendedben susogó geniusod legyen:

könnyem s bánatom öntsd – ne facsaróihoz -

a zordon szeleken. Széle ez a világ!!!

Forrás: Katona József összes művei. Szépirodalmi Könyvkiadó 1959.

Katona József (1791-1830): E verseimhez

Scribat carmna circulis Palaemon
Me raris juvat auribus placere.
Mart. Epigr. L. I.     E. 108.

    Gördülj útra, gyümölcs! Minden előbeszéd nélkül járj idegen téreket, édesem – nem sok kémre találsz – s úti levéllel is megkommant, kinek a baltakezébe vár. Száraz képedet a józan elesmeri, a sculpsit kimarad, mint az ajánlat is; hisz szükségtelen a nyalka cikornya, ha éppen csak keveset nyomna is a becsed; mert másként csupa egy ormos egyiptomi templommal vetekedsz, mely arany és ezüst pompában nevetett kívül, azonban bent legfeljebb vala egy macska vagy egy majom. Gördülj hát, ha magad társaid ékein elszégyenleni nem gondolod, útadon. Gördülj, elmegyümölcs! Bárha fanyar vagy is, hisz már a magyar elnyelni tanult fanyart.

A MÚZSÁHOZ

Múzsa, segíts! Segíts!
Jaj, de kihez s ki szól?
Engemet egy se tud,
élek-é vagy halok.
El ne kacagd magad
Múzsa tehát ezen:
Esdeklő levél
ez csak elődbe, mely
zsámolyodon hever;
majd hogy idővel azt
tudd: ki kiáltja, szép
bölcs, segedelmedet.
Hisz nem is én vagyok 
csak magam, aki rád
kurjogat, ó kegyes
Múzsa! Holott soha
még nem is esmeréd.

BARÁTOMHOZ

Rólad emlékezek 
reggeli
első elmélkedésimben -
rólad gyűlnek ezek
estveli
vég elcsendesedésimben! - - 
Te, kivel a Schillereket
csodálván, a hét egeket
befogni erőlködék. - 

Emlékezel-e te
felőlem,
ha néha szemeidbe tűn
a szép nap kelete?
Ó, ha nem:
ébredj fel ez egy-két betűn!
Nekem minden napnyugot
zephire így susogott:
a lélek nem változik.

Forrás: Katona József összes művei. Szépirodalmi Könyvkiadó 1959.

Katona József (1791-1830)

 

    KATONA JÓZSEF, hasonnevű nemes apának, egy katholikus vallású becsületes takácsmesternek és Borbok Ilonának fiok, Kecskeméten született 1791. nov. 11., s az ottani katholikus elemi tanodában nyerte 1798-1802-ig első oktatását. Atyja, ki maga is irogatott verseket, korán észrevevén kisded fiának elmebeli szép tehetségeit, csekély vagyona dacára őt nem csak Pestre vitte fel 1802. nov. az ottani gymnásiumba, hanem házi tanítót is tartott neki, mit a derék fiú jeles szorgalmával hálált meg. Lakása az egyetemi könyvtár épületében volt, s ki tudja, a tekintélyes teremben pompázó könyvkincs látása nem volt-e már ekkor élénkebb figyeltető hatással a fogékony gyermekre? Hol folytatta legyen a nyelvtani osztályokat, bizonytalan, de hihető, hogy a pesti oskoláztatás költséges voltáért szülővárosában, hol a piaristák gymnásiumában végezte a két humanitási osztályt is; innen aztán 1808-ban a szegedi lyceumba küldetett a bölcsészet első, s 1809-ben Pestre annak második folyama s a jog hallgatására, melyet 1813-ban itt elvégezvén, s a szokott módon három évet törvénygyakorlatban töltvén, 1816-ban ügyvédnek esküdt fel, s mint ilyen 1820-ig Pesten lakott. Katona korán kedvelte meg a történelmet, szorgalmasan járta az egyetemi könyvtárt, estéit pedig a magyar színi előadásokban töltötte, miket a Vida László pártfogó igazgatása alatt állt Benke-Murányi-féle társaság akkor, a németekkel váltva, az úgynevezett rondellában adott, sőt annyira megszerette a színpadot, hogy tanuló korában már, rajta névtelenül nem ritkán fel is lépett. Egy ideig Balog István komáromi társaságánál is működött 1815 körül, s utóbb egy ideig a pesti Hacker-erembe szorult társaságnál rendező is volt. Szinte még tanuló korában kezdett a színpad számára dolgozni. Első kísérlete, úgy látszik, volt: Farsangi utazás, vígjáték 5 elv., mely 1812 vagy 13-ban Kecskeméten adatott is:következtek: 2. „Monostori Veronka, vagy: A harc két ellenkező igaz ügyért, nemzeti vitézi szomorúját. 5 felv.” 1812. (a nemzeti színház könyvtárában9; 3. „Ziska a Caloce, a táboríták vezére, írta K. J., Pesten 3-ik eszt. Törvényt tanulván, 1813. első darab: »Ziska, vagyis A hus sziták első pártütések Csehországban, eredeti nézőjáték 4. felv.;« második: »Ziska, a táboríták vezére, eredeti nézőjáték 4 felv.« (kézirata ugyanott); 4. »István a magyarok első királya, eredeti vitézi nézőjáték 4 felv., a magyar nemzeti játékszínre szabadon készíttetett K. J. által Pesten, 1813 júliusban« (censúrai példánya ugyanott); 5. »Jeruzsálem pusztulása, ered. Vit. Szomorúj. 5 elv. Flavius Josephus akkoriban volt galilaeai igazgató rég talált írásaiból szerzette K. J., h. j. (hites jegyző) 1814.« (példánya ugyanott); 6. Comarunna, romai tárgyú komoly dráma, melyet 1815-ben Komáromban a Balog István társaság számára írt (elveszett). Egyéb, bizonytalan időkben készült darabjai voltak: 7. »Rózsa, vagy a tapasztalatlan légy a pókok között« (elveszett); 8. Luca széke, dráma 3 felv. (kézirata a nemzeti színház könyvtárában); 9. Doboka vára, és 10. Nagyidai cigányok (elvesztek); 11. »A borzasztó torony, vagyis a gonosz talált gyermek«, ered. Nézőját. 5 felv. (a nemzeti színház könyvtárában); 12. »Hédervári Cecilia* Továbbá fordítások szinte első idejéből: 13. Szmolenszk ostroma; 14. Aubigne Clementia; 15. Montbelli grófok; 16. Üstökös csillag, 17. Medve Albert. Midőn 1814-ben több erdélyi főnemesek jutalmat tűztek ki egy a művészet kívánalmainak megfelelő, a Kolosvárt épülőfélben volt színházat megnyitható, történeti szomorújátékra, Katona is versenyzett »Bánk bán« darabjával, mely azonban bírálói által, kik a 12 pályamunka közöl ötöt emeltek ki, még csak fel sem említtetett. Katona, azalatt hogy a bírálat folyt, darabját többekkel olvastatta, s észrevételeik használásával újra dolgozván, nem tudta semmit annak sorsáról (bár a versenyről szóló tudósítás az Erd. Múzeumban már megjelent volt), 1819-ben sajtó alá egyengette, sőt az ekkor Pesten játszott székesfejérvári színésztársaságnak eljátszás végett is átadta, de a censura által a színpadtól eltiltatott, nyomtatásban mindazáltal megjelent: 18. Bánk bán, dráma 5 szakaszban. Pest, 1821.
    Már ekkor Katona, szilárd állás után törekedvén az életben, részben atyja nógatására is, szülővárosába tért, hol a tanácsnak ajánlván e legújabb művét, ettől nem csak tiszteletdíjt nyert, hanem a legközelebbi tisztújításban (1820) urad. És városi tiszti alügyésszé is neveztetett, mely hivatalában szorgalmas emberséges indulata, különösen a fenyítő ügyek körül, köz bizodalmat víván ki neki, 1826-ban főügyésszé mozdíttatott elő. Hivatala, s a külső felgerjesztés hiányánál fogva ez óta nem látjuk többé a termékeny költőt a neki oly drága szakban dolgozni; s ez időből mindössze is csak két értekezést bírunk tőle: 19.     Mi az oka, hogy Magyarországban a játékszíni költőmeserség lábra ne tud kapni?(Tüd. Gyüjt. 1821. IV. köt.), melyből egyszersmind hanyatló költői kedvének okai is kiolvashatók; és 20. A kecskeméti pusztákról, u. ott 1823, IV., érdekes töredék hist. Stúdiumaiból, melyekhez mind nagyobb szeretettel átment. Azóta neve feledékbe kezde menni, s midőn 1830. május 16. egy megerőltető fenyítő-törvényszéki ülés fáradalmai után a gutaütés, legszebb korában, kiragadta közölünk, a haza nem tudta, hogy egyik legnagyobb drámai képességét vesztette benne. Csak midőn Bánk bánja a budai színházban végre előadásra kerülhetett, éledt fel ismét neve, s a közönség azt, míg adathatott, mindig résztvevő örömmel fogadta. Újabb kiadásai Nagy Ignáctól, Színműtárában, 1840; Horváth Dömétől, Kecskemét 1856 és 1860, Pest 1862 gyémántkiadásban. Szinte halála után jött ki atyja eszközléséből: 21. Szabados Kecskemét Alsó-Magyarország első mezővárosa történetei, Pest, 1823. Földijei neki szülővárosában az Újtéren műbecsű emléket állítottak, mely Dunaiszky László pesti szobrász által készülve (colossális mellszobor ércben) 1861. május 20-kán nagy ünnepélyességgel lelepleztetett.

(* Csányi az i d. h. – Vahot szerint ez, meg Comarunna és Luca széke már 1821 előtt országszere jó sikerrel adattak. Ha így, mit azonban Comarunnára nézve kétlek, úgy ennek és Hédervári Ceciliának még egykor előkerüléséhez remény lehet.)

Forrás: A Magyar Költészet Kézikönyve a mohácsi vésztől a jelenkorig, vagyis az utóbbi negyedfél század kitűnőbb költői életrajzokban és jellemző mutatványokban. 19. század. II. Feltüntetve Toldy Ferenc által.2., átdolgozott kiadás. 4. kötet. Budapest, 1876. Franklin-Társulat Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda.

Két jegyzet a Bánk bánhoz

IV. felv. 9. jel.

Petúr: Megállj!

Ottó (visszaszalad s Gertrudisra borul): Segíts!

Simon: Én nem megyek tovább! Hol van Melinda?

Petúr: (erősen fújva, néz Gertrudisra):

Elég is. Itt hever már; s a dühös

Tenger magát örömmel engedi

Egy kis gödörbe elszorítani.

Csak ottan is zúzhassa a hajókat.

Hogyan kell e verseket interpretálni? A jegyzetes Bánk bán-kiadások nem kommentálják őket. Előttem van Hevesi Sándor kiadása (1901), mely bőséges jegyzetekkel kíséri a szöveget, de e verseket, úgy látszik, magukban is érthetőknek találta. Holott két értelmük van. Simon azt mondja Petúrnak, hogy ő nem megy tovább. Petúr azt feleli neki: nem is kell tovább menned, nem is kell többet tennünk a zendülésben; íme, a háborgó tenger, beérjük azzal, hogy itt romboltunk, s erősen fújva néz Gertrúdra.

De lehet e soroknak más értelme is, úgy is lehet magyaráznunk e verseket, hogy e szavak, „elég is” azt jelentik, hogy céljukat elérték, az összeesküvés sikerült, a tenger-becsvágyú Gertrúd ott hever s amilyen gonosz volt, a sírban is örvend, hogy ha már az országot nem rombolhatja, legalább meggyilkoltatása miatt az összeesküvőket zúzzák majd össze.

Vétségnek minősítsük e verseket a stílus szabatossága ellen? Semmi esetre!

Petúr allegóriát mond és hozzá kétértelműt. Úgy érezzük, mintha a csak imént elköltözött Gertrúd szuggerálná Petúrt. Megdöbbentő hatalmát, nagyságát mi sem jellemzi jobban, mint hogy holtteste látásán a nyers szavú Petúr is az ő nyelvén szólal meg; abban a stílusban fejezi ki magát, melynek csak egyik jellemvonása a kétértelműség, a másik: a mélység. Csak Gertrúd varázsa alatt mondja Petúr a gödörről és a tengerről való képet, hiszen ez a királyasszony mondott egykor ehhez hasonlót; a sírról és a tengerről szólt ő is: „a könny az a gyöngy, mellyel a halálos ágyba fekvő szép virtus ékesíttetik.” (Bb. I. 12.)

III. felv. 1. jel.

Ha a szegény hold férjhez adja szép

Leányait, mondjátok, hogy királyi

Lakodalma van egy-két nyíllövésnyire.

… Melinda őrjöngő beszéde ez. Az ismert kommentárok itt sem mondanak eleget. Gyulai Pál szerint a hold a végzetes éj, a lakodalom a bűnágy, a két nyíllövésnyi az ő és Bánk élete és boldogsága. Péterfy Jenő szerint: „Királyi lakodalma egy-két nyíllövésnyire: boldogsága oly közel van hozzá s most már mégis elérhetetlen.” Hevesi Sándor szerint: zavaros beszéd az egész.

De e zavaros beszédnek van értelme és ezt magából a beszédből kell megfejtenünk. Melinda eufeisztikusan fejezi ki magát.

Az elcsábíttatást, szeretkezést a dráma más helyén is lakodalomnak nevezi. Homályos szavainak értelme csak ez lehet: Ha a sápadt holdnál szeretkezni mennek a nők, mondjátok meg a holdnak, hogy egy-két nyíllövésnyire, a királyi palotában királyi lakodalma van; azaz egy királyné a kerítő, s egy királyi herceg a csábító.

HARMOS SÁNDOR

Forrás: Irodalomtörténet 1. évf. 7-8. füz. 1912.

Katona József: Csiriz, dikics, szerelem…

Csiriz, dikics, szerelem,

E három köll nékem.

Kupiczában, litérben

Az gyönyörüségem!

Belkeblem boldogsága

Amily tiszta, szűzi,

Oldalbordámat hozzám

A lábszij ugy füzi!

Katona,

a „Bánk-bán” szerzője.

Forrás: Veszprémi független hírlap  1. évf. 7. sz. Veszprém, 1881. nov 12. szombat

Katona József: Éjeim

Midőn a Halottaknak

Órája megkondúl

a várbeli Toronyban,

s az éjféli csendpompáknak

lepli közt vadon dúl

a zúgó hang e honyban -

Midőn az elálmosult

Táj e zaj szűntére

majd új szendert kezd elő,

s a régen bemohosult

fáknak Levelére

ismét leül a szellő -

Midőn a Hold hunyni megy,

s még haló súgára

is egy Jóéjtszakát int,

s a végső ezüst hím egy

Tölgy gyepes aljára

párnát jelelve kacsint -

Midőn egy véghetetlen

szent Kéz fél világot

szunnyadásra biberész,

hol ésszel érhetetlen

magosságra hágott

az erőtlen ember-ész:

Ah! akkor én nyomorúlt

teremtmény, e rendes

Temetőn magam nyögök,

s múlnak, mint Holtra borúlt

egy Sírónak csendes

fájdalmain, a gőgök -

Akkor én a lankadó

bú közt lépdegélek

egy bokortol másikhoz,

s menten nézi szaladó

csillagit a lélek,

hogy örömöt mellyik hoz.

Lehúllt a Rózsalevél

tavaszi ágárol

súgár törsökömnek.

Szent Idő, hová levél?

melly virgonc vágyárol

jeles vagy örömömnek.

Mint irigylem sorsodat

árván nyögdécselő

Madár - te sírt keresel;

de én hűs koporsódat

kerűlöm, mert él Ő,

ki magához kevesel.

Keccsel teljes szülemény,

de (mint az éjtszaka)

nem kedvező Kegyelem:

el is tűnt már a remény,

és ha sírok, csak a

visszhang jajdúl el velem.

Katona József: A Magányhoz

(Egy embergyűlölő órában)

Hozzád, kellemetes gyászban ülő Magány!

Hozzád tündökölő sírüregéből az

elmés Balgatagok dühzajogásinak!

Hozzád! ott az öröm meghala már nekem.

Elhervadt Tölgyöm alá siet,

hol csendes Kalibám nádtetejére pörg

szárúlt gallyairól a leesett haraszt,

hogy mind lepje be azt, ami kecsegtető.

Ébredtétől egész béragadó szemig

őröngésiben ott tapsol az Oktalan

fényes mostaniján; s vak rohanással üt

vázképére sebet Fő Aranyistenén.

Benned Lelkemet én mennyei szárnyakon

látom mostanim és kellemetes jövőm

ígért boldogulás századi karjain:

üdvösség mosolyog nékem örökre itt.

Ott a Balgatagok Föld növényein

árulják örökét, Irgalom és Kegyét

a Kertésznek - egész Nemzeti kény szerént -

kalmárként szereik becsbetevésivel:

Felmetszik kebelét Isteneiknek, és

a pénzes Gaz előtt tárva találni; de

a pénzetlen Igazt meg se tekénti a

koldús adni ki kész Mennyet egyébbaránt.

A Természeti Rény hamvaiban se van,

élő vedreit is más piperék fedik:

egy halmon nyüzsög a szép remek - emberek -

s ország a neve, és - öszveszövetkezés.

Egy halmon nyüzsög az, mint valamelly halott

emlékoszlopa a sír tetején; de a

jámborság leszorúlt lelke alatta nyög,

és nincs más, ki? magát csak maga könnyezi.

A Szűlők, mikor a lelkek alig libeg

már kék ajkaikon, mégis az ott nyögő

majd árván maradók bús zokogásikon

is örvendenek e vég uzsoráinak.

Mérges szájról ered csókja Baráti Név-

szív-kalmárainak, s szent öleléseik

közt lopják meg azon gyáva Gyanútalant,

lelkét aki nekik híven od'áldozá.

Még mások, kiket a tarka szerencse csak

mintegy alva vet a boldoguláshoz, és

mindenhez csupa sors vagy kabalák viszik,

majmok, tökkelütött balgatagok - gazok,

kik csak könnybe borúlt szembe' lelik fel a

nagyságok tükörét, és ha kegyök felett

a Mennyekre sohajtsz: ördögöt intnek elé.

Ártatlan mulatás! meg ne ijedj szegény!

És osztán mikoron mindezeken te fel-

fordúlt szívvel eredsz négy falaid közé:

akkor hív Hitesed tárt öleléssel, és

kézcsókkal Dedeid futnak elődbe: Vak!

Párod bájpoharat csak maga hasznaként

kíván tölteni, és - gyermekeid vevők

elkábult Atya, tűzindulatod felett,

hogy csókért örömöd - véredet add nekik.

Így tolják nyomorúlt emberi fajzatok

nálloknál becsesebb lelkek elé az éjt;

míg a sír fenekén megszabadúlni vélt,

bűzhödt testi felett a Maradék - kacag.

Benned, boldogulást Lengedező Magány!

benned nincsenek illy ördögi angyalok:

alkotmány magad, és vagy magad alkotó,

egy lét benned az egy Isten, az egy magam.

Nem színlel csalogánydallal előttem itt

egy símúlt kebelű Próteus is veszélyt,

nem tréfálja meg itt ájtatos'ágomat

hátamnál nevető Parthenopék szeme.

Minden törzsök előtt állva találom az

oltárt, a hidegen tündökölő nap egy

Istent játszik elé, akit imádhatok,

s a végboldogulás itt mosolyog le rám.

S a sárgult levelek húlltok az őszi szél

hangjával csevegik sírba vivő Telem

jöttét - tárt temetőm szenteli Istenem -

a végtort üli a bétemetett Tavasz.

Oh szent, drága Magány! egy menedékem a

mézzel kent viperák mérgeitől - siess!

szánjál el nekem egy hűlt üreget; rebeg

elbágyadt kebelem megpihenés után.

S elhervadt tetemem Mennyei része csak

csendedben susogó Geniusod legyen:

könnyem s bánatom öntsd - ne Facsaróihoz -

a zordon szeleket. Széles ez a világ!!!