Barza Ferenc: Páholy kettő

I.
Mily féltve őrzi bibormélyü páholy,
Szerelmes sóhaj száll feléje számról,
S nem érzi tán, hogy érte ver szívem.

Színpadra néz. A primadonna táncol,
Lelkére most hull rózsaszinü fátyol, -
- S engem minden vágy ő felé viszen.

Ajkam remeg ábrándos, furcsa vágytól,
Azt rebegem, meghalnék érte százszor,
És ő csak néz, mint karcsu, enyhe nipp.

Karom szeretném feléje kitárni,
Mig zengnek szívem halk melódiái
És megcsókolni fehér kezeit.

Virágot kéne csak feléje szórni
És alázattal elébe omolni,
S elsuttogni… nagyon szeretem.

És érte hulló minden fénylő könnyem
Feléje nyújtni megbékélten, könnyen,
Mint harmatot a rózsalevelen.

II.
Opálos üvegjén keresztül,
A lámpa fényét rájaszórja
- S körötte libben részegülten,
Vágyam sok aranypillangója.

Mig a zsöllyében hátradőlve,
Mereng eltűnődőn és játszin,
Felém villan a keze fénylőn,
Mint frissentört, jószagú jázmin.

Fejét kissé oldalra hajtja,
hallgatja, hogy szivéhez küldöm
Lágy selymekbe szőtt vallomásom,
A trillázó primhegedükön.

Forrás: Erdélyi Szemle II. évf. 47. sz. 1916. dec. 17.