Gozsdu Elek: Őszi eső

Gozsdu Elek - Kernstok Károly alkotása 1905

Forrás: wikipedia.org

Lilinek hívták, és éppen negyvenéves volt. Azt hitte volt mindig, hogy az a negyvenedik év valami utolérhetlen távolban van valahol, hogy ő azt sohasem éri meg, azért hát vidám volt az utolsó napig.

A születése napját, a csontos, szürke fejű férjén kívül, alig tudta valaki - de széles jókedvében, örökös szórakozásai közben ez is elfelejtette néha.

Szomorú, borús októberi nap ez a mai. A falkavadászat is elmaradt. Lili a kis szalon ablakán át látja, amint a sűrűn szitáló, apró esőcseppek összefolynak a szemben levő kis háztető palatábláin, s hallja, amint egyhangú locsogással végigszalad a víz az ereszen.

Az a kicsi égbolt, amit a nehéz selyemfüggönyök között lát - szürke, és szitázó, apró szemű eső csak esik, esik szüntelenül. Kitekint az ablakon, s látja az embereket, amint a vizes, fényes aszfalton, behúzott nyakkal, ázva-fázva, csepegő esernyők alatt rohannak.

Esős, hideg, bús őszi nap! Lili leverten, kedvetlenül ült vissza a színgazdag szőnyeggel leborított kicsi díványra - s úgy érezte, hogy ma nagyon nyomja valami a lelkét, hogy ma nagyon szeretne sírni.

Látogatást nem vár, ma egyedül marad, teljesen egyedül.

Szokása ellenére, ma nem festette ki az arcát, nem sütötte fel a frou-frou-ját, és fekete ruhát vett magára. Az egész dísz, ami rajta van, az a fehér csipkepompa, mely a nyakát, mellét szépíti.

Kiss József: Amikor csak irtál...

Kiss József

Amikor csak irtál

Próféta-ecsettel,

Pörbe szállva velünk,

Szegény nemzeteddel:

Úgy éreztük, mintha

Intő kezed árnya

Itt lebegne rajtunk

És reánk vigyázna.

Most, hogy levél helyett

Haza jössz im magad,

Hármas koporsóban

Halálos zár alatt:

Az aggasztó csöndben

Elkezdünk remegni:

Mintha most már reánk

Nem vigyázna senki!

Forrás: A Hét  1894., V évf.

Tolnai Lajos: Amanda meghalt... Tudja?

Tolnai Lajos

Kora tavasz volt még. Kemény márciusi szelek fúttak, de azért a városi főorvos úr, akinek a Paradicsomkert vendéglőse távolról vagy közelről rokona lehetett, a legnagyobb hévvel pártolta a Mérnök-egylet azon indítványát, mely szerint az ismerkedési estély részben a Paradicsom belsejében, részben az udvarán és parkjában történjék.

A mérnök urak életük legszebb részét úgyis künn a szabadban töltik.

Az ünnepélyrendező bizottság nagy zajjal, fenyegetésekkel és szavazattöbbséggel csakugyan a Paradicsomot tűzte a zászlajára.

Természetesen a kisebbség, jogainak éppenségben tartása végett, de meg ennek a pártnak régtől fogva más kocsmában volt a rendes kuglizója - felírt egy hírneves mérnökhöz Budapestre, hogy kijelentésszerű levélben kegyeskedjék nyilatkozni, vajon a Vörös Páva vagy a rossz hírű Paradicsomkert találkozik-e legszentebb elveivel?

Forrtak a pártok, és a két vendéglős kegyetlen harcra készült. Törvényszékek, iskolák, adóhivatalok, tanácsi ülések, dalárdák, nőegyletek, tűzoltók egyébről se beszéltek a levél megérkeztéig, mint arról, hogy az oraculum mit mond.

A főorvos úr titkon a legfinomabb Brázay sós-borszesszel szolgált a köszvényes főtekintélynek, és kéz alatt kiadta az utasítást a Paradicsom pártnak, hogy fogjon hozzá lelkesen a bevásárlásokhoz. Malac legyen fölös számmal.

Azonban hogy történt, hogy nem történt: a főtekintély remek nyilatkozatában a kisebbségi töredékhez állott, s a Pávának adott előnyt.

Ignotus: Szerelmes levelek

I.

Te bálba mentél, én rád gondolok:

Az ajkad, édes, kire mosolyog?

A pillantásod, édes, kin veszett?

Kinek kezében van kicsiny kezed?

Veled mulat megannyi idegen,

Ki lett közülök úr a sziveden?

Benn zene szól, mig künn sivít a szél -

Meglelted-e azt, akit keresél?

Legyen megáldva, aki megszeret,

Élessze ujra holt jó kedvedet,

- Duzzadt erőben tartsa isten őt,

Hogy kellemessé tegye a jövőd'.

S h a orra hosszú és a lába görbe,

Ne nézzen akkor sohasem tükörbe,

Zsebébe, mondja Sekszpír, pénzt tegyen,

A homlokán szarvakra hely legyen.

Legyen az orrán arany csiptető,

S fejében mentűl kevesebb velő,

Folyjon vele mindvégig jól a dolgod,

Egyszóval, édes, legyél vele boldog!

II.

Szereti nagysád a nyugalmat?

Nos, éntőlem már nyugton alhat,

Félve ne álljon arra készen,

Hogy magam érte elemésszem.

Kinőttem abból, higgye meg,

Hogy asszony bolondja legyek,

S okos vagyok én arra szörnyen,

Hogy magam' asszonyért megöljem.

A fogam már nem egyre válik -

Eh, egyik olyan, mint a másik.

Ez állandó, az meg szeszélyes,

Ez ártatlan, az meg veszélyes,

De egyben mindannyian egyek:

Hogy kábító gyorsan felednek.

Az ajk, melynek ma csókját ajkad issza,

S a szem, mely tegnap lázban érted égett,

Holnap közönnyel meg sem ismer téged.

Utána nézhetsz kábultan, meredten:

Ez volna az, akit tegnap szerettem?

A büszke termet, mely gőggel haladt ott:

Igaz, hogy tegnap keblemen vonaglott?

De ugy lehet, hogy oszt harmadnapon,

Ha kérem, várom, bántom, faggatom

És a nyelvem elég gyorsan pereg,

A régi szívre ujra rálelek.

Hiába feddsz, meg intesz, angyalom,

Hiába is rólad lemondanom,

Hiába könny, kérés, hűség, erény:

Meg nem halok, mig nem voltál enyém!

Forrás: A Hét 1893., IV. évf.

Jókai Mór: Kiss József barátomnak

Jókai Mór

Kiss József

 Fotók: wikipedia.org

- A Hét évtizedes évfordulója ünnepén -

Kedves Barátom!

Tudod-e, hogy mit köszönhetek én Teneked?

A feleségemet.

Mert azt ugyan hibásan írták a hírlapok, hogy én a saját színműveim és szavalmányaim alkalmával szerettem bele a művésznőbe.

Már annyi jó ízlést csak tegyen fel nálam mindenki, hogy a saját magam poétás bombasztjai s hazafias tirádái fölött nem jövök akkora extazisba, hogy a tulajdon magam Keresztelő János fejét kínáljam fel az élvezetért ajándékba.

Régibb keletű dolog ez.

Valahányszor összejöttünk: ő, a fiatal tanuló művészleány, én, a szigorú műbíró: az egy szellemi próbatét volt. Mit tanult? Mit tud? Mire képes?

Nehéz szerepeket, szavalmányokat adott elő megbírálásomra.

Volt azok között Arany János, Endrődy Sándor, Ábrányi Emil, Dóczy Lajos. De legtöbb volt  a Kiss József.

Hiszen olvastam én a Te munkáidat valamennyit. De ő megértette azokat velem. A Rab asszony, a Szomor Dani, Kincses Lázár lyánya, Roboz Ágnes, Ágota kisasszony - s valamennyi között a nekem legkedvesebb Simon Judit. (A Jehová-t hagyom legfelyül.) Így, őáltala tolmácsolva, tudtam meg csak, hogy mennyi "szív" van ezekben a Te költeményeidben. - S aki ezt a szívet meg tudta találni, aki ezt a szívet vissza tudta adni, annak magának is igaz szívvel kell megáldva lenni. Régen, nagyon régen támadt ez!

Egyszer aztán azt gondoltam magamban: "nem való ez az igaz szív a tettetések, színlelések világába, a komédiaházba; megtartom én azt magamnak."

Így lettél Te, a Te verseid által, az én sorsomnak átalakítója.

Éltessen az Isten sokáig, hogy még több emberrel is jót tehess.

Budapesten, 1899. december 3-án,

igaz barátod

JÓKAI MÓR

Forrás: A Hét 1899., VI. évf.