Móra László (1890-1944): Mesélő éj

A Nap lehúnyt. A Földre csend terül.

A csendbe csendes őszi szél vegyül.

Majd szent kezével Isten int maga

S kigyúl az Égnek minden csillaga.

Nevetnek ránk a csillogó szemek.

Felénk kacéran csókot intenek.

A Hold is asszonyosan ránk tekint

s fülünkbe súgja: este van megint!...

A Csend kinyitja háza ajtaját

S paranccsal küldi szerteszét hadát,

Meghagyja nékik minden estelen:

„Az Ég kigyúlt. A Földön csend legyen!”…

Csend van s a Földre hosszú éj terül.

Mesélő éjbe őszi csók vegyül.

A Hold meg asszonyosan ránk tekint,

Siess, - susogja, - hajnal lesz megint!

Forrás: A Természet 20. évf. 23-24. sz. 1924. dec. 1-15.

Dörre Jenő: Merre vagy?

Merre vagy? Hol jársz most? Te fényes csillagunk!

Tündöklő fénycsóvád – óh – hová veszett?...

Szörnyű nagy csend fekszik a róna felett…

S amerre csak nézünk, sötét az ég!

Vissza jössz-e még?

Merre van? Hol jár most? A halvány tejúton

Kis Csaba királyfi – a pompás sereg?

Maradék magyarok szeméből pereg

A jelen könnye! Óh – érzem hogy ég!...

Vissza jössz-e még?

Megtiport magyarok hatalmas Istene!

Küldd vissza! Jöjjenek – gyorsan – ha lehet!

Régi bűn vijjog a mi lelkünk felett…

Csillagunk! Kis Csabánk! Sötét az ég!...

Itt találsz-e még?...

Forrás: A Természet 20. évf. 23-24. sz. 1924. dec. 1-15.

Kiss Dezső: Karácsony (1924.)

Bús téli idő van, hó hull a határon,

Jöjj el, jöjj el hozzánk ezüstcsengős szánon,

Óh égi Karácsony!...

Vígan sikló szánon, az égi tejúton,

utadra mosolygó, telt hold világítson,

színezüstpatkói fehér lovaidnak,

Szikráit szórják ki fénylő csillagoknak,

Vertaranyszerszámok, bíboros csótárok

Között ragyogjanak gyémántos boglárok,

Hímeket varrva az ég azúr selymére,

Szőnyeget hímezve, karácsony estére…

Száll a mese, álom, száll a tündérlepke,

Erdőkön, mezőkön, várakba, hegyekbe,

Jöjj el, engedd, szemünk hogy ilyennek lásson,

Óh égi Karácsony!...

… Szálljanak előtted dús égi fanfárok,

Hirdesse jöttödet ezüst harsonájok,

Lámpákat vigyenek előtted, utánad

Hogy égi utadat hozzánk megtaláljad…

A fehér szánkóban ezüstprémmel fedve

Amire csak vágyunk, minden legyen benne,

Drága karácsonyfa sötét smaragd ága,

Itt-ott előbújjék, a kiosztást várva,

Kiosztó angyalkák mosolygó víg serge

Pillangó szárnyakkal legyen körülötte

És a nagy angyalok serege őrködjön

Nagy fehér szárnyakkal rájuk égen, földön…

… És hogy minden teljes biztonságban légen,

- Ne akadj fel Urunk e szerény kérésen,

Édes kis Jézuskánk, óvatosság nem árt, -

Rendeljél melléjük, egy pár magyar huszárt,

Mert nem lehetlen, megtörténhet vélünk,

Hogy elrekvirálják, amit küldesz nékünk…

Forrás: A Természet 20. évf. 23-24. sz. 1924. dec. 1-15.

Kiss Dezső: Ősz

A hegyoldalon érik a bogyó,

Már foga van az üde, tiszta éjnek,

Már zörg a lomb s a lehullott levél

És a távolban pásztortüzek égnek…

Még simogatja kis szobám falát

A nap aranyja, édes, fájó csókja,

Mintha búcsúzni járna ide hozzám

És mint hű kedves, kegyeit rám szórja…

Érzi, hogy nem lesz soká az enyém,

De takargatja előttem a sorsom,

Akkor leszek bölcs, - súgja, - ha a lényem

A szép jelennek örömébe ontom…

Igaz, igaz, mit törődöm vele,

Úgyis hiába! – hogy lehull a hó,

Mért ne szállhatna szenvedő arcomra

Az is, mi öröm, édes, - ami jó…

Igen, ma még minden, minden enyém,

Ég brilliánsi, opálszínű párák,

Mosolygónapfény, bús észi virágok

S búcsúdalt zengő, távozó madárkák…

Forrás: A Természet 20. évf. 21-22. sz. 1924. nov. 1-15.