Ha sírásom meghalljátok,
Üzenjetek bús akácok, -
A lelkemet, a szívemet
Csitítsátok!
Üzenjetek néha, halkan:
A fecskék a Tisza-partban
Szoktak-e még fészket rakni
A tavaszban?
Zsalus házunk fehér-e még?
Vadszőlő rá felér-e még?
A tornácon Borcsa néni
Mesél-e még?
A jegenyék sudár során
Táncol-e a napfény korán?
Csillog-e a tarka lepkék
Szűz hímporán?
Édesapám rózsafáit
Csókolja-e harmat-kárpit?
Százszorszépet ölelget-e
Még a pázsit?
A kerekes kút tetején
Forog-e még a szél-legény?
Vagy már meghalt a csatában
Ő is, szegény?
Oh, zentai bölcsős házam,
Vannak-e még valahányan,
Kik eljárnak, kik itt vannak
Néha nálam?
Kik a nótám hallják, értik,
Kik a szívem gyászát érzik?
Oh, ha vannak: ölelésem
Küldöm nékik.
Rég’ elhagyott öreg fészek,
Piros rózsák, százszorszépek:
Mikor szabad hazajárnom,
Összeszedni a sok álmom?
- Üzenjétek!
Forrás: A Természet 22.
évf. 5-6. sz. 1926. márc. 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése