Tudom, hogy jöttök nyári alkonyórák!
Ti hozzátok a zsengő-bongó neszt!
Mikor a mult, miként a tücskök ezre
A vidám, pajkos cirpelésbe kezd…
A felhőkön a napnak csókja ég…
A napsugár csak játszik vélük még!
A hosszan elnyúlt árnyékok ölében
A rét liheg… s az illat szárnyra kél!
A messze nádas sudár húrjain most
Nótába kezd a langyos esti szél.
S az ég alján, mint apró csillagok,
A város fénye messziről ragyog!
Az est uszálya lassan szétterülve…
Életre kél mi lelkem álma volt!
A dombok alján, széles, piros arccal
Az álmaimra rákacag a hold!...
Én nem tudom, hogy mért szeretem ezt,
Ha alkony jő… s a csend mesélni kezd…
Forrás: A Természet 22.
évf. 13-14. sz. 1926. júl. 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése