Kint szentfehéren száll a hópehely,
A dermedt földre csókokat lehel,
Az utcasarki régi kőkeresztre
Paplant pihézget fölfeszített testre…
Tövissel vérzett Krisztusunk sebére
Fehér kötést köt, hogy ne lássék vére.
Bent álmok estje ünnepet mesél.
Karácsonyest van. Angyalszó zenél.
Parányi gyertyák lángja táncol égnek.
Örvendj!... dicsőség!... zeng a boldog ének.
A béke csendje templomot varázsol
A szívekből, az eldugott tanyákból.
Karácsonyest van. Olyan szép az est!...
Tedd össze két kezed! Imádd, szeresd!
Simítsd meg szíved és ne tudd, hogy sírtál.
Örvendj! Ma eljött Ő, akit te hívtál.
Örömnek hozta tarka sok virágát.
Arannyal szórta szentfa sok kis ágát.
… S míg bent az ember szívvel ünnepel,
Kint egyre száll a sok, sok hópehely…
Az utcasarki régi kőkeresztre
Paplant terített fölfeszített testre…
Tövissel vérzett Krisztusunk sebére
Fehér kötést köt, hogy ne lássék vére…
(Budapest)
Forrás: A Természet 21.
évf. 1-2. sz. 1925. jan. 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése