Tarlott erdőnek bús avarját járom
Őszi napsugárba’,
Sárga levélkék – mindmegannyi álom –
Hullanak alája…
Tavaszban fogant édes sok levélke…
Sárga, vörös csókok…
Rátok akadnak, gyenge menedékbe,
Az utazó pókok.
Szűzfehér selyem kifeszített szála…
- Mintha csak ez volna
Erdő-tündérek ezüst hajaszála,
A fákra omolva…
Ilyenkor nekem de szép is az erdő!
Istent látom benne…
Álmok közt járva nincs lelkemen felhő.
- Bár sohase lenne!
Forrás: A Természet 20.
évf. 19-20. sz. 1924. okt. 1-15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése