Hazám! méltó dicső és nagy híredre,
Nagy lelkek édesanyja,
Most Róma szörnyű sorsa lett a részed!
Minden fiad, ki áldást esd nevedre,
Rémülten látja s hallja
Gyalázatod’ – s lesujtja szégyenérzet.
Ah, mint sietnek – mért, hogy ezt megérted!
Megrontásodra áruló gazok,
Hirdetve, hogy nekik van igazok,
Amíg kancsal tekintetük
Igazságért hazugsággal fizet.
Önts újra szent tüzet
Óh én hazám, az elcsüggedt szívekbe,
Hogy visszatérjen ég elszállt kegyelme
És megjavuljon újra szív, agy, elme!
Boldog valál dicsőséged korában,
mikor az égi kegy
Megáldott gyermekid szeretetével
S hitben s hűségben egy,
A hét erénynek voltál birtokában;
Fiaid akkor nem árultak még el!
- Most meztelen vagy, díszed mind lehullt
S nagy csak gyalázatod;
Hol egykor nemzeted békén virult,
Most dúl a pártok vad viszálya ott,
Szent tested tépve, marcangolva széjjel.
Maga is rossz s igaztalan vagy immár,
Hű fiaidra szenvedés, bú, kín vár,
S kik védik liliomos címered,
A részedről jutalmuk – gyűlölet!
Óh, vesd ki hát az elfajult fiaknak
Gonosz hadát magadból,
Kik címered virágát meggyalázták!
Meglásd, erény győzelme lesz jutalmad
És úgy hiszem, hogy attól
A holt hűséget feltámadni látnád;
Jusztinián törvényének világát
Kövesd csupán; saját törvényedet,
Mit elcsavarnak most bűnös kezek,
Óh állítsd vissza régi tisztaságban,
Hogy ég és föld a kedvét lelje benne!
Szállj lángoló dalom! Legyen vezéred
A szívem honszerelme;
Ha majd hazám, melyért sírok, eléred,
Ott elnyomatva látod mind a jókat,
Mécsük hunyóban, mely ragyogva égett
S erényüket tiporva sárba, szennybe.
Ott majd kiáltod e szókat:
„Fegyverre mind! Hozzátok szól szavam!
Segítsük fel, tán van még benne élet,
Kit Capaneus, Crassus, Mohamed,
Aglawus, Limon és a csalfa hellén,
Jugurtha s Fáraó, birokra kelvén
Legyűrt s mert holtnak hitte, sírba tett!”
Majd biztasd minden hűséges fiát:
Segítsen naggyá tenni a hazát.
Olaszból fordította:
Zoltán Vilmos
*) Ezt a világhírű
canzonét száműzetésben írta Dante.
Forrás: A Természet 22.
évf. 9-10. sz. 1926. máj. 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése