Jó Istenünk, égi várunk,
Hallgasd meg az imádságunk.
Hallgasd, hallgasd minden szavunk,
Imádságba foglalt jajunk,
Minden könnyünk, magyar könnyünk,
Mit elsírni Hozzád jöttünk.
Könnyes szemmel, esdve kérünk,
Enyhítsd meg a szenvedésünk,
Szánd meg ezt a szegény népet,
Hiszen már oly sokat vérzett,
Csak azért, mert élni akar!
Mert a szíve mégis magyar.
Nézd a mezőt, a legelőt,
Nem olyan, mint volt ezelőtt.
Kevesebb a virág rajta,
Szirmát az is elhullajtja.
Pedig szegény élni akar
S nem élhet, mert ő is magyar!
Nézd az erdőt, nézd a fáját:
Idegenek lopják, vágják…
S hiába fáj a sok tölgynek,
Nekiesnek a sok törzsnek…
Pedig mind, mind élni akar,
S nem élhet, mert ő is magyar!
Nézd levágott sok tagunkat,
Kínban élő ősfajunkat:
Korbácsütés a kenyerük,
Mindig vérző a tenyerük…
Csak azért, mert mind, mind magyar
S hazájáért élni akar!
Nézz hát testünk sok sebére,
Nézz e síró sok szegényre,
Akik hisznek, hívnak, várnak,
Oltárodhoz odaállnak
S könyörögnek, mert magyarok,
Magyarok, de nem szabadok!
Könyörögnek vétkük szánva,
Összetörten, megalázva:
Alkotója Földnek, Égnek,
Adj áldást e tépett népnek,
Aki újra élni akar,
Mert a szíve, lelke magyar.
Forrás: A Természet 21.
évf. 15-16. sz. 1925. aug. 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése