Szűk kis kabin. Parányi fekhelyen
Izzik lelkem, - fáradt testem pihen.
Ring bölcsőm, - ott fenn mirjád csillagok,
Végtelen tengeren magam vagyok…
Meg-megdobban az óriás hajó,
Miként egy nagy szív, mélyen dobbanó,
Rejtelmes, feneketlen vizeken
A „President Wilson” úszik velem…
A sejtelmes hangokat hallgatom,
Mi lesz velem, hová visz, nem tudom…
- S bár int az égről sok reménysugár,
Szegény szívem nem tudja, hogy mi vár…
Oh tengerek, kék, márványos habok,
Oh mi vagyok, oh merre szálldosok!?...
- Nem láthatok csak eget és vizet
S e dióhéjra bízom éltemet…
Oh mélyen érzem hitvány sorsomat,
Vércseppeket, mit lelkem hullogat…
Multak árnya, titkos jövő feszít,
Hol felemel, hol mélyre elmerít…
Lelkem hajóján, akkor, - borzalom!
Így hánykódtam bús magyar sorsomon,
Mikor elbuktunk, elvérzett szívünk
S President Wilson úszott így velünk…
*
Triest-messina, a „Presidente Wilson” hajón.
1925. IV. 18-19. éj.
Forrás: A Természet 21.
évf. 11-12. sz. 1925. jún. 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése