Móricz Zsigmond: Barbárok

I.       Móricz alkotói korszakának jellemzői

II.

a)      A regény helyszínei

b)      Nyelvezet

c)      Szerkezet

d)      Szereplők és jellemek

e)      A tárgyak

f)       Az író véleménye

III.    Összegzés

A harmincas években Móricz visszatér pályakezdésének írói témáihoz. Két novelláskötete és öt regénye népi témájú, szociografikus és folklorisztikus motívumokat tartalmaz, ugyanakkor balladai szerkesztésű és nyelvezetű szövegekkel gazdagítja munkásságát.

Elsősorban a novellákra jellemző, hogy a leírás és az elbeszélés háttérbe szorul, a történetek történelmi koráról szinte semmit nem tudunk meg: így szinte általánossá tágulnak, örök érvényűvé válnak. A szociográfiai igényt jelzi, hogy egyes emberek, embercsoportok életmódját, szokásait igyekszik a lehető leghűségesebben és tárgyilagosan bemutatni.

Ilyen novellája a Barbárok című, amelyben szinte ötvöződik az eddig írt paraszti témák mondanivalója.

Móricz novelláit a paraszti téma újszerű megközelítése, ábrázolása és nyelvezete tette nagyszerűvé. Azt a falusi életet mutatja be műveiben, amely a szegénységet, az elégedetlenséget, sőt a nyomort mutatja be. Lerántja a leplet a parasztok igazi életéről, valósághűen, realista képben ábrázolja a paraszti világot. A valódi probléma: az elmaradottság, a lelki és a fizikai nyomorúság megjelenítése a 20. század első évtizedeiben a társadalom változóban lévő felfogását is közvetíti.

Nagyon különös darab ez. Olvasása közben egy teljesen ismeretlen világba kalauzol el az író. Akár nem létező, népmesei világnak is tekinthetnénk a Hortobágy öntörvényű lakóinak életterét. Éppen ez adja a darab nagyszerűségét. Móricz egy olyan valódi világot mutat be, amely addig nem létezett a köztudatban. A novellában két világ kerül egymással szembe: a puszta zárt világa és minden, ami rajta kívüli.

A történet egyszerűnek tűnik: gyilkosság nyereségvágyból és a bűnös kézre kerítése. De mindez olyan környezetbe ágyazódik, olyan szereplők játsszák el, hogy sok minden mondható rá, csak az egyszerű jelző nem.

A nyájat őrző juhászok világa egy másik Magyarország: ország az országban. Ebből következik, hogy a polgári törvényekkel szemben itt a puszta törvényei, „illemszabályai” érvényesülnek. Egyszerű és mégis különös világ ez, amelyben minden szónak jelentősége van, a hallgatás mögött fenyegetés, a kimondott szóban kétértelműség rejlik. A rideg, mogorva pásztorok világában szigorú szabályok, előítéletek uralkodnak. Bodri juhász eleve bizalmatlan a városiak iránt, s feltétlen bizalommal van a pusztaiakkal szemben, ami a halálát okozza.

A novella nyelve alapvető eszköze a jellemzésnek. Móricz tájnyelvet alkalmaz, mellyel hiteles népnyelvet teremt. Az elbeszélő mindvégig személytelen, kerüli a magyarázatot. A fokozatosan kibontakozó cselekmény hasonlít a drámák felépítésére.

Kosztolányi Dezső: Édes Anna – Miért öl a lány, akit Édes Annának hívnak?

I.       Kosztolányi helye a Nyugat nemzedékében

II.

a)      A regény címe

b)      A cselekmény

c)      Szereplők – a lélekábrázolás alanyai

III.    Összegzés

A Nyugat első, nagy nemzedékének, a századelő művészi átalakulásának képviselője Kosztolányi Dezső. Kortársai – Ady Endre, Babits Mihály, Juhász Gyula – közül elsősorban rendkívüli tehetségének virtuóz eleganciájával tűnt ki.

A politikától óvakodó író nem hitt a művészet társadalmi szerepében, mozgósító erejében. A proletárdiktatúra bukása és a Horthy korszak egy új rendszerváltást eredményezett. A társadalmi változások pedig színvallásra kényszerítik az embereket, így őt is.

Ebben a korban élt és alkotott Kosztolányi. Műveiben nem hangsúlyozta túl a politikát. Tudatos író volt, aki felfedezte, hogy a politika nem válna regényei előnyére.

Az 1920-as években felerősödött érdeklődése a freudi mélylélektan, a tudat alatti ismeretek iránt., Megérezte, hogy ennek tanulságai elsősorban a történéses művekben hasznosíthatók.

Kosztolányi az elbeszélő prózához fordult. Rövid epikus szövegeket kezdettől fogva írt, most azonban nagyobb vállalkozásba fogott. Sorra jelentek meg regényei: Néró, a véres költő, Pacsirta, Aranysárkány, majd 1926-ban az Édes Anna.

A cím egy szép női név. A pozitív tartalmú édes melléknév vezetéknévvé válik a Kosztolányi által legszebbnek tartott női keresztnév mellett.

Realista környezet- és jellemrajz Balzac Goriot apó című regényében

I.

a)      Balzac Párizsa

b)      A regény előzménye

II.

a)      Helyszínek

b)      Rastignac alakja

c)      A nyomor és a gazdagság

d)      Goriot alakja

e)      Vautrin

f)       A nővérek

III.

a)      A tabló

b)      Összegzés

A francia realizmus legnagyobb alakja Honoré de Balzac, aki a francia társadalom teljes ábrázolását tűzte ki célul maga elé. 40 kötetes regényfolyama, az Emberi színjáték meg is valósította ezt a célját, hiszen nemcsak alapjaiban, de mozgásában is bemutatja a kor csoportjait, rétegeit. Az író élete végéig anyagi gondokkal küszködött: nem véletlen, hogy regényhőseinek egyik legfőbb „mozgatója” a pénz.

Egyik legismertebb regénye, a Goriot apó is egy karrier-regény, ami a pénz útját követi nyomon, azt bizonyítja, hogy meggazdagodni csakis mások kárára lehet. Balzac kora egész Franciaországát bemutatja művében. Az 1830-as júliusi forradalom után a pénzügyi arisztokrácia jutott hatalomra. A kor Párizsáról így írt Heine egy újságcikkben: „Párizsban minden csendes, mint egy behavazott téli éjszaka. Csak a kamatok csepegnek állandóan, s hozzácsapódnak az egyre növekvő tőkéhez; szinte hallatszik, amint nőttön-nő a gazdagok gazdasága. S közben felcsuklik a szegénység zokogása. Olykor megcsörren valami, mintha egy kést élesítenének.”

A polgári társadalom erkölcseit, pénzügyi szövevényeit, vagyoni mesterkedéseit Balzac olyan realitással mutatja be regényeiben, hogy Engels így nyilatkozott róla: „Többet tanultam tőle, mint a kor valamennyi hivatásos történészétől, közgazdászától és statisztikusától együttvéve.”

A regény előzménye az író noteszának feljegyzése, amely azt tartalmazza: „Egy derék ember, akinek 600 frank évjáradéka van, polgári penzióban él. Lányai tették tönkre, akiket 50-50 ezer frankos évjáradékkal adott férjhez. Úgy halt meg, mint egy kutya.” Ez a dokumentum kel életre a regényben. A cselekmény 1819-ben kezdődik. Ekkor Goriot úr már szegény, és lányai szipolyozása miatt egyre inkább elszegényedik.

Realizmus, pozitivizmus, naturalizmus, szecesszió

A 19. században a romantika mellett a másik uralkodó stílus a realizmus, amelynek lényege társadalmi, történelmi és ideológiai gyökerekben van. A század a nagy francia polgári forradalom és a napóleoni háborúk jegyében indult. A Szent Szövetség győzelme utat nyitott a liberális eszmék gyors fejlődésének. Az 1830-as évektől forradalmak, nemzeti felkelések rendítették meg Európa feudális, monarchikus hatalmait. A legfejlettebb országokban megszilárdult a polgári rend. Az 1871-es párizsi kommün pedig már egy új társadalmi osztály, a munkásosztály történelmi súlyát jelezte.

A polgárság társadalmi „hatalomátvétele” megtörtént a kultúrában is: a művészet közüggyé, az irodalom természetes „szükségletté” vált. A művész kényszerhelyzetbe került: művészetével vagy kiszolgálja a polgárt, vagy hátat fordítva az általános közízlésnek „kivonul a világból”. A művészet nagy lázadói a szimbolisták, a kivonulások már tudatos. Jelszavuk: a l’art pour l’art – művészet a művészetért. A tökéletes és tiszta művészet vált eszményükké. A művészet öncélúságát, önelvűségét vallották.

A realista irányzat forrása a csalódás, az illúzióvesztés: a felvilágosodás emberboldogító, nagy szent eszméit megtagadó polgári-kapitalista társadalomból való keserű kiábrándulás.

A realista írók szembefordulnak saját korukkal, az a törekvésük, hogy a valóságot minél hitelesebben ábrázolják. A realista író nem azt írja, amit várnak tőle, hanem arról r, amit tapasztal: a valóságról, az igazságról és igazságtalanságról, a társadalmi ellentétekről, a problémákról. A realista írók nem fordulnak el a világtól, hanem arra törekszenek, hogy minél szélesebb körűen, minél több jellemző részletet is feltárva mutassák be a világot. A környezetrajz mellett meghatározó a lélekrajz is. Tipikus konfliktusokat, helyzeteket, alakokat mutatnak be. Célkitűzéseik megvalósítására elsősorban az epika – a regény és az elbeszélés – alkalmas. Stilárisan a tárgyilagosság, a higgadtság, a részletező előadásmód jellemzi, ellentéte a romantikus emelkedettségnek. A realista alkotók jelentős része azonban nem független a romantikától, s ez fordítva is így van.

A realizmus lényege: a társadalom ábrázolása, társadalmi problémák megjelenítése, az emberi bajok lélektani igényű és pontosságú leírása, a társadalmi és egyéni körülmények erkölcsi kérdéseinek feltárása, a valóság minél hitelesebb bemutatása A realista író megfelel a polgári igényeknek: ábrázolja a világot, de feltárja a hibákat is, miközben bírál, ítélkezik. A realista írók egyik kedvelt műfaja a karrierregény: ami azt mutatja be, hogy egy alacsony sorból hogyan emelkedik egyre feljebb a társadalmi ranglétrán a hős, milyen próbatételeken megy keresztül. Az egész társadalmat küzdőtérnek látja.

Mikszáth Kálmán: Tót atyafiak

I.

a)      A Tót atyafiak sikere

b)      Mikszáth az új ábrázolásmód megteremtője

II.      A négy novella

III.    Összegzés

Ha irodalomtörténeti megközelítésből elemezzük Mikszáth írói munkásságát, láthatjuk, hogy a Jókai-hagyomány folytatója, de ő már kiszűri a romantikus elemeket, s azt írja le, ami van és ahogy van. Legértékesebb alkotásai a kisepikai írások. Ezek középpontjában egy-egy anekdota áll, melyek füzére alkotja azokat a novellásköteteket, amik Mikszáthot egyszerre oly híressé tették.

Elbeszéléseit a romantikus motívumok, a népköltészeti hatás, a balladás jelleg és az azzal rokon drámaiság jellemzi.

Az 1881-ben megjelenő Tót atyafiak Mikszáth első sikerkönyve.

A Tót atyafiak négy közepes hosszúságú történetet foglal magába. Hősei a civilizációtól elzárt, magányos, hegyi emberek, akiknek sokkal fontosabbak emberi kapcsolataiknál állataik, ami bizonyos szempontból érthető is, hiszen a hegyek között csak az állatok jelentették számukra a megélhetés lehetőségét és a mindennapos kapcsolat révén olyan bensőséges közelségbe kerültek velük, ami meghatározta az emberek tudatvilágát is. Ezt a táj bezártsága, egyhangúsága, zordsága még jobban felerősítette bennük. Az emberi kapcsolatokat itt a másikra való ráutaltság viszonya alapozta meg. A magányosság érzete minden emberi viszonyra rányomta bélyegét.

Mikszáth nem kívülállóként mondja el ezeket a történeteket, hanem mintegy mesemondó, ugyanis így sokkal természetesebben tudja ábrázolni ezt a sejtelmes világot, amelyben fontos szerepet kap a emberen kívül a természet, illetve az ember és a természet kapcsolata. Ezek a történetek nem idilliek, mindenhol ott rejlik az a nyugtalanító tragédia, amelyet ez a természeti és társadalmi közeg felerősít. A hegyi emberek lojálisak uraikkal szemben, nincsen bennük lázongó dac, a békés megelégedést azonban mindig megzavarja valami, amiből aztán a cselekmény kerekedik.

A kötet első novellája Az arany-kisasszony, lassan indul, hogy aztán mind gyorsabb ütemű elbeszéléssé váljon, s végül egyszerűen megszakadjon. A szöveg „görbe ország” legpazarabb városába, Selmecbányára viszi el az olvasót, ahol a gyermek-Mikszth a tanulmányait folytatta. Innen származnak az élményei is. Furcsa vidék ez: a barátnők a kertjükből kiabálnak át egymásnak, mert ha meg akarják látogatni egymást, a hegyoldalakon át hosszú lenne az út, sokat kellene gyalogolni .Az egykori bányavároska egy völgykatlanban épült, s a házak lépcsőzetesen emelkednek egymás fölé. Ez a szokatlan tér a színhelye annak a történetnek, ahol Csemez Krisztina apja csak azt a legényt fogadja el vőnek, aki a lánya súlyának megfelelő mennyiségű arannyal fizet érte. Mirkovszki Miklós vállalkozik a feladatra. Amerikába utazik, hogy aranyat ásson. Az idő elteltével a lány fonnyadozik a bánattól, az apa meghal, de a fiút senki nem tudja értesíteni, mert nem tudják a címét. Történetük legendává merevedik, mint az elérhetetlen külvilág.

Arcképek Mikszáth világából – Asszonyok

I.       Az asszonyok jellemzői

II.

a)      Bede Erzsi

b)      Vér Klára

c)      Péri lányok

d)      Tímár Zsófi

e)      Bélyi Veronika

f)       Tót Mari

III.    Mikszáth és a női lélek

Mikszáth Kálmán műveiben fontos szerepet kaptak a nők, talán azért, mert a női lélek érzékenységének bemutatásával társadalombírálatára az olvasók jobban odafigyeltek. Ezek az asszonyok leginkább szépek, naivak, tiszták a szó erkölcsi értelmében is, de természetesen akadnak kivételek.

Mikszáth írásaiban élet megfigyelőképességével lenyűgöző hatást tud gyakorolni az olvasóra. Jellemábrázolásában még kissé romantikusan egyoldalú.

A Bede Anna tartozása című írásában ábrázolt lány, Bede Erzsi ellentétben áll a környezetével, a ködös, hideg idővel, a teremben ülő bírákkal. Amikor belép, még nem tudjuk, ki ő, csak azt érezzük, hogy fiatal. „üde légáramlat surrant be vele”. Megjelenése nőies, bár mint maga az író is említi, a szigorú hivatalnokok ezt addig a pillanatig nem veszik észre, amíg meg nem szólal. „Hangja lágy és szomorú, a szívekig hat.” Gyászol, fekete kendőt hord, de még így is szép. Mikszáth egy fehér liliomhoz hasonlítja. Még az elnök is elérzékenyül, de „a törvény, törvény”, el kell ítélnie Bede Annát. Az olvasók, csakúgy, mint a bírák, a történet végén tudják meg az igazságot: az Annának hitt lány Erzsi, Anna húga. Anna pár napja meghalt, s ez a vallásos lány úgy gondolta, hogy nővére csak akkor fog nyugalmat találni a túlvilágon, ha ő letölti a fél év fogházi büntetést. A szigorú, fáradt emberek meglepődnek, de egyben meg is nyugodnak. Erzsit felmentik a büntetés alól: „Odafönt másképp tudódott ki az igazság.” A végén úgy tűnik, mint a lány pontosan ezt akarta volna hallani, bízott a nővére ártatlanságában.

Mikszáth nőalakjainak tisztasága alól kivétel Vér Klára, akit A bágyi csoda című elbeszélésben ismerhetünk meg először.  Férje, a molnár, katonáskodik, nincsen otthon. Ez nem is lenne baj, mert Klára megígérte neki,  hogy hű marad hozzá: „Előbb olyik fölfelé a bágyi patak, mintsem az én szívem tőled elfordul.” A baj ott kezdődött, hogy nem tudtak őrölni, mert nem volt elég víz, ami megmozgassa a kereket. A malom előtt várt a sok ember, így Gélyi János is. A népi hiedelem is helyet kapott ebben a történetben: „ámbátor a molnárnéért magam sem teszem kezemet a tűzbe, mert a veres haj…”. Már az emberek azt sem  nézték jó szemmel, ahogyan teregetett Klári, viselkedése kihívó és ingerlő volt. Gélyi János meg is próbált közelebb kerülni a molnár szép feleségéhez, aki eleinte tiltakozott, nem engedett Jánosnak. A történet végén balladai sejtelmesség veszi körül őket, de az olvasók pontosan tudják, hogy Klári megszegte férjének tett esküjét, hiszen már „fölfelé folyik a bágyi patak!”

Vajda János: Húsz év múlva és Harminc év után című versének összehasonlítása

I.

a)      Vajda János „híd” szerepe

b)      A szerelem ihletője

II.

a)      A Húsz év múlva című vers

b)      A Harminc év után című vers

c)      Az új nőtípus, az újfajta szerelem

III.    Gina és Vajda sorsa

Vajda János egyénisége rendkívül ellentmondásos volt. Életműve a modern magyar lírát, a Nyugat nagy korszakát készítette elő. Előfutár, az első magyar költő, akinél az álom, az éjszaka, az erdei magány, a belső látomások a kézzelfogható valóság fölé nőttek. Költészete a magyar szimbolista és impresszionista líra irányába mutat. Vajda János (1827-1897) a „híd” szerepét tölti be tehát Petőfi és Ady Endre művészete között.

Vajda költészetének „legjobb” és legszebb darabjai a Dina-szerelem élményének hatására születtek.

Az 1850-es évek közepe táján ismerhette meg élete nagy szerelmét, Kratochwill Georginát, akit verseiben Ginának nevez. A költő életében ez az esemény olyan mély nyomot hagyott, hogy e szerelmet, mely viszonzatlan maradt, sohasem heverte ki. Igazi, mély emberi és szerelmi kapcsolatot ezután már senkivel nem tudott kialakítani.

Vajda legismertebb költeménye a Húsz év múlva (1876) című vers.

A vers keretét a Mont Blanc-hasonlat adja. Ez Vajda korának elég közismert allegóriája. A szokványos kép azonban itt szimbólummá válik. Kiegészül a „csillagmiriád” metaforikus-szimbolikus költői kifejezéssel.

A kezdő és a befejező kép ugyanaz: „Montblanc csúcsa”, „Montblanc örök hava” – ez zárttá teszi a verset.

A 16 soros költemény két szerkezeti egységre bontható – a 8. sor után kezdődő részt a „De” kötőszó vezeti be.

Az ember tragédiája – a drámai költemény műfaji sajátosságai

I.

a)      Madách Imre

b)      Társadalmi háttér

II.

a)      A mű megértésének feltételei

b)      A műfaj

c)      Szerkezeti felépítés

d)      A dráma eszméi

e)      Ádám és Lucifer

f)       A legnagyobb kérdés

g)      Éva alakja

III.    Összegzés

Madách Imre 1860. március 26-án fejezte be Az ember tragédiája című drámai költeményét. Műve szokatlannak számított a kortársak körében, mert ekkoriban a nemzeti sorskérdések megválaszolását tekintették az írók, költők fő feladatuknak. Magyarország történelmében fordulópont volt ez az időszak, egy korszak zárult le, az önkényuralom korszaka.

A bizakodás ideje volt ez a nép számára, de egyúttal felszakadtak a régi sebek is. Madáchnak, mint egyénnek is nehéz időszak volt ez. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc elbukott, fel kellett dolgoznia családi problémáit, hiszen családját brutálisan meggyilkolták, őt magát bebörtönözték, házassága válságba jutott, kiábrándult az idealizált női képből. A természettudomány új elveiben és az új történelmi szerepben való kételkedés vezette a költőt arra a felismerésre, hogy a korabeli filozófiai irányzatok felé forduljon.

Ebben a történelmi- és társadalmi közegben Madách műve egyéni volt, mert a Tragédia egyetemes, filozófiai mélység kérdések megválaszolását kísérli meg: mi az uralkodó eszmék sorsa és szerepe az ember és az emberiség történetében, van-e értelme, célja az emberi létnek, van-e fejlődés az emberiség történetében, léteznek-e egyértelmű válaszok.

Nehéz megérteni a művet, mert komoly történelmi, természettudományos és filozófiai ismereteket feltételez. A dráma költemény azonban nemcsak tartalmilag, hanem mint műfaj is érdekes, színes. Költőien megfogalmazott eszméket, gondolatokat tartalmazó mű, amelyben a színház megszokott követelményei: ember és világ reális ábrázolása, eltörpülnek az eszmék kifejtése mellett. Madách az „örök” embert ábrázolja, kiemelve őt a történelem és a társadalom kereteiből. Mitikus lények, angyalok és szellemek is szerepelnek a műben, de valójában ezek egy-egy eszme megszemélyesítői.

Romantikus műfajról lévén szó, a lírai és a drámai elemek keveredése figyelhető meg. Az európai romantikusok művein nevelkedett Madách műfaji megjelölésként a lírai dráma elnevezést használta. Ebben a szókapcsolatban a „lírai” jelző határozza meg az uralkodó minőséget, mivel a párbeszédes jelenetsorok lírai hangneműek. Az események is a lírai helyzetből tevődnek össze belső történéssé, a lírai énben lejátszódó folyamatnak, az elmélkedésnek vannak alárendelve.

A Tragédia nem felvonásokra, hanem színekre tagolódik. A mű 15 színből áll, ezen belül még keretszín: az 1. szín a Mennyország, a 2. szín A Paradicsom, a 3. és 15. szín A paradicsomon kívüli. Ezek bibliai keretszínek.