I.
a) Balzac Párizsa
b) A regény előzménye
II.
a) Helyszínek
b) Rastignac alakja
c) A nyomor és a gazdagság
d) Goriot alakja
e) Vautrin
f) A nővérek
III.
a) A tabló
b) Összegzés
A
francia realizmus legnagyobb alakja Honoré
de Balzac, aki a francia társadalom teljes ábrázolását tűzte ki célul maga
elé. 40 kötetes regényfolyama, az Emberi
színjáték meg is valósította ezt a célját, hiszen nemcsak alapjaiban, de
mozgásában is bemutatja a kor csoportjait, rétegeit. Az író élete végéig anyagi
gondokkal küszködött: nem véletlen, hogy regényhőseinek egyik legfőbb
„mozgatója” a pénz.
Egyik
legismertebb regénye, a Goriot apó
is egy karrier-regény, ami a pénz útját követi nyomon, azt bizonyítja, hogy
meggazdagodni csakis mások kárára lehet. Balzac kora egész Franciaországát
bemutatja művében. Az 1830-as júliusi forradalom után a pénzügyi arisztokrácia
jutott hatalomra. A kor Párizsáról így írt Heine
egy újságcikkben: „Párizsban minden
csendes, mint egy behavazott téli éjszaka. Csak a kamatok csepegnek állandóan,
s hozzácsapódnak az egyre növekvő tőkéhez; szinte hallatszik, amint nőttön-nő a
gazdagok gazdasága. S közben felcsuklik a szegénység zokogása. Olykor
megcsörren valami, mintha egy kést élesítenének.”
A
polgári társadalom erkölcseit, pénzügyi szövevényeit, vagyoni mesterkedéseit
Balzac olyan realitással mutatja be regényeiben, hogy Engels így nyilatkozott róla: „Többet
tanultam tőle, mint a kor valamennyi hivatásos történészétől, közgazdászától és
statisztikusától együttvéve.”
A
regény előzménye az író noteszának feljegyzése, amely azt tartalmazza: „Egy derék ember, akinek 600 frank évjáradéka
van, polgári penzióban él. Lányai tették tönkre, akiket 50-50 ezer frankos
évjáradékkal adott férjhez. Úgy halt meg, mint egy kutya.” Ez a dokumentum
kel életre a regényben. A cselekmény 1819-ben kezdődik. Ekkor Goriot úr már
szegény, és lányai szipolyozása miatt egyre inkább elszegényedik.
Balzac
Párizsnak két pontját mutatja be: a Vanquer penzió a nyomor, a Beauséant
kastély a fényűzés színhelye. Látszólag elütnek egymástól, valójában ugyanannak
a társadalomnak két pólusáról beszélhetünk. Mindkettő erkölcsi nyomort és
züllést mutat; de a Vanquer penzióban ehhez anyagi nyomorúság is járul. Balzac
kiváló megfigyelőképességét bizonyítja a Vanquer penzió leírása Az író minden
érzékszervével felfogja a benyomásokat, látás, hallás, ízlés és szaglás
közvetíti a nyomort, amely az egész környezetet jellemzi. A hatást növelik a
hasonlatok és a megszemélyesítések: „E
szobának levegője olyan illatot áraszt, amire nincs szó nyelvünkben, egyszerűen
penziószagnak kellene nevezni. Szellőzetlenséget, penészt és áporodottságot
jelez. Nedves hidegséget éreztet, ami átjárja az ember ruháit; íze, mint egy
ebédlő vacsora után, a tálalót, a konyhát, a kórházat idézi fel egyszerre… az
öreg bútorok olyanok, mint a társadalom hajótöröttei a gyógyíthatatlanok
menhelyén… Rokkant székek, apró, siralmas gyékényszőnyegek, amiknek fonala
mindig messzibb nyúlik, de sohase válik el, széteső, vén melegítők, amiknek
födele lejár és fafogójuk elszenesedett…”
Ez
a nyomortanya a regény cselekményének fő színhelye. Itt szegényedik el Goriot
úr, itt ismeri meg Párizst az ifjú Ratignac.
A
Goriot apó az ifjúkor erkölcsi konfliktusait mutatja be. Rastignac válaszúton
áll: döntenie kell sorsáról. Rastignac és nemzedéke mérhetetlen ambíciót táplál
a szívében. A fiatalságot Napóleon világsikere tartja izgalomban. Balzac hősei
is felfelé vágynak, ki akarnak tűnni, előre akarnak jutni, ha kell, bármi áron.
A hőst egy nagy kérdés foglalkoztatja: hogyan lehet karriert csinálni egy olyan
korban, amikor csak a pénz jelent társadalmi értéket. A regény főleg Rastignac
„érzelmi” nevelését mutatja be. Azt beszéli, hogy lesz a derék ifjúból hitvány
férfi. Rastignac két világot tapasztal meg nap mint nap.
Az
egyiket a szegényes penzióban, a másikat az előkelő világban, ahol sorra
meggyőződik arról, hogy kora társadalmában annyit ér valaki, amennyit
ravaszsággal, csalással, kereskedéssel megszerez, tehát egyedül a vagyon
boldogít. A Vanquer penzió világának erkölcsi tanulságait Vautrin foglalja
össze a vidéki ifjú számára: megállapítja, hogy ennek a fiatalembernek minden
vágyát egy jelszóban lehet összefoglalni: karriert csinálni! Rastignac az
előkelő világot megismerve összevetheti a penzió lakóinak nyomorával. Vautrin
az író társadalomkritikáját is közli: „Tudja, hogyan tör utat magának az ember
eben a világban? A zseni villámló feltűnésével vagy a korrupció ügyeskedésével.
Úgy vágódjék be az emberek közé, mint egy ágyúgolyó, vagy úgy szivárogjon
közéjük, mint a pestis. A becsületesség nem ér semmit. A zseni hatalma előtt
meghajolnak; gyűlölik, megpróbálják rágalmakkal betörni, mert ez osztozás
nélkül mindent magának foglal le, de ha kitart, behódolnak előtte…, a
középszerűségnek a korrupció a fegyvere, és ennek száma légió, és mindenütt
beleütközik szurnyaiba.”
De
Párizs másik, fényűző világában is hasonló a tanulság, hiszen Beauséant báróné
ilyen szavakkal tanítja Rastignacot: „Mennél hidegebben számít, annál biztosabban
jut előre. Üssön irgalom nélkül, akkor majd félnek magától. Verje úgy a
férfiakat és az asszonyokat, mint a postakocsis a lovait, amiket kidögölve
otthagyhat a postaállomáson.” A „tanítások” ellenére Rastignac meg tud hatódni
Goriot úr szenvedéseinek látványától, zálogba küldi az óráját, hogy öreg
barátján segíthessen; és felháborodik Restand gróf szívtelenségén. Szíve
összeszorul, amikor a párizsi társaság könyörtelen elzárkózását tapasztalja,
majd valósággal felháborodik, amikor a medaliont el akarják venni a halott
nyakából. A regény végére a tapasztalatokból elhatározás lesz: „Most kettőnkön
a sor!”
Goriot
apót méltán tekintik „polgári Lear király”-nak, a meggazdagodott és lányai
által tönkretett ember bemutatásával sokkal többet mond ennél. Goriot
vagyonszerzésének története a napóleoni háborúk világába vezet el. A
tésztakereskedő Goriot ekkor szerezte vagyonát, vejei azért is idegenkedtek
tőle, mert politikai szempontból kompromittálhatja őket. Nem „szívtelenség”-ről
van szó, hanem a gazdasági-politikai viszonyok könyörtelen parancsáról. Goriot
lányai sem gonoszságból hanyagolják apjukat, hanem azért, mert a „társaság”
erre kényszeríti őket. Állandó anyagi zavaraik, származásbeli hátrányaik
háttérbe szorítják a legtermészetesebb érzést: az apjuk iránti tiszteletet és
szeretetet, ami az író mondanivalójának lényege is. A társadalom farkastörvénye
megfosztja a szülőt gyermekétől. Balzac azzal is fokozza a hatást, hogy Goriot
apót mint az apaság mániákusát, megszállottját mutatja be. Ennek a mániának
valós oka van, mert elesége elvesztése után Goriot minden gyöngédségét,
szeretetét a lányaira pazarolja. A lányok inkább a kor társadalmának áldozatai,
mintsem „szívtelen” teremtések.
Vautrin,
a fegyenc gyakori szerepeltetésével a burzsoázia bűneit leplezi le. Felfogását
így fejti ki: „Az élet valósággal olyan, mint a konyha, éppen olyan büdös, és
éppúgy be kell piszkolnia a kezét annak, aki kotyvasztani akar benne. Csak
tudjon aztán jól megmosakodni – ennyiből áll korunk egész erkölcse.” Vautrint elsősorban
a rendőrtiszt érti meg. A rendőrség ugyanolyan eszközökkel dolgozik, mint a
rablók, csak ők jobban, ügyesebben leplezik az elkövetett bűntetteket. Az író
így szólaltatja meg a bűnügyi rendőrség főnökét: „Egy alapos szúrás Trompe-la-Mort bendőjébe a bűntettek százait hárítja
el… Így kell a jó rendőrségnek dolgozni. Az igazi emberbarátok szerint ez
annyit tesz, mint elejét venni a bűnnek… A társadalomnak sok olyan szolgálatot
teszünk, amiről ez nem is tud… egy felsőbbrendű keresztény tudja, hogy nemcsak
kitaposott ösvényeken járva szolgálhatjuk az igazságot.” Ez a felfogás csak
megfogalmazásában tér el Vautrinétól. Mind a fegyenc, mind a rendőr késhegyig
menő harcra készül: Vautrin cinikus bátorsággal száll szembe a társadalommal, a
rendőrtiszt pedig szemforgató képmutatással készül őt meggyilkolni,
mindkettejük közös vonása, hogy lelkifurdalás nélkül képesek ölni.
A
meggazdagodásnak több módja is kínálkozik Rastignacnak. Vautrin ajánlata
szerint gyilkosság árán gazdag hozományhoz lehet jutni, vagy a szerencsejáték
útján; esetleg hosszú, kitartó tanulás, munka eredményeként; s végül Beauséant
vikomtné tanácsa szerint az előkelő családi, rokoni kapcsolatok révén gazdag
szeretőre kell szert tenni. Rastignac az utolsó „megoldást” választja. A pénz
minden emberi kapcsolatot tönkretesz. Anastasie vér szerinti arisztokratához,
Restand grófhoz, Delphine is pénzemberhez Nucingen báróhoz ment feleségül.
Nasie nemhogy segítette, hanem
akadályozta a húgát abban, hogy kapcsolatba kerülhessen az igazi előkelő világgal.
Ugyanakkor Nasie társasági helyzetét megingatta, sőt később lehetetlenné tette
Maxime-hoz fűződő viszonya, és az ebből fakadó sorozatos erkölcsi és anyagi
botrányok. A két lány még haldokló apjuk jelenlétében is sértegeti, szidalmazza
egymást, egyik a másikat okolja Goriot nyomorúságáért. Delphine anyagiakban
kevésbé kíméletlen az apjához, mint nővére, de Goriot halála után ő sem megy el
apja temetésére.
A
regény szerkezete valóságos mestermű. Balzac kitűnően szövi össze a szálakat:
három főszereplője, Rastignac, Goriot és Vautrin mind a két színhelyen „otthon”
van. A regény befejezésében váratlan a fordulat, meglepődünk, hogy Rastignac a
temetés után elmegy Nucingennéhez ebédelni. Érthető Rastignac döntése, mert
elhatározása, vagyis az előkelők világába való bejutás csak így remélhető. A
karrier csak így lehetséges számára.
Az
író hatalmas korképet, tablós fest a francia társadalomról, egyetlen típus sem
hiányzik belőle. Megláthatjuk a ravasz vállalkozók üzleti mesterkedéseit, az
arisztokrata szalonok intrikáit, a kurtizánok szerelmeit, az aranyifjúság
kíméletlen törtetéseit, a rendőrkopók és alvilági banditák élethalálharcait, a
tisztességes, de szegény tudósokat és írókat.
Balzac
mindent tud szereplőiről, környezetükről, s mindenről tudósítja az olvasót. Nem
bíz semmit az olvasó fantáziájára, s elvárja, hogy ítéleteit közönsége is
elfogadja, vele értsen egyet. Ítéletében az objektivitás és a pontosság
jellemzi. Könyörtelenül szókimondó és igazságos: a pénz hatalmától elzüllött,
sznob társadalom felett mond ítéletet, s a vágyaik, szenvedélyeik áldozatává
váló hőseit – így Goriot apót is – legfeljebb szánja, de nem menti fel a
felelősségük alól.
Balzac
életművét Engels nem véletlenül nevezte a „realizmus diadalá”-nak.
VARGA
ZSUZSANNA
Forrás: Varga Zsuzsanna:
Házi dolgozatok könyve 3. – A realizmus irodalmából – Szerkesztette: Maczák
Edit - ITEM Könyvkiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése