Majakovszkij: A párisi nő

Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Vlagyimir_Vlagyimirovics_Majakovszkij

A nyaka csupa drágagyöngy

és briliáns az ujja:

Így képzelitek

a párisi nőt?...

A kép hamis.

Alkossatok meg újra.

Az élet nyersebb.

Másképp láttam őt.

Fiatal?

Vén?

Hiába faggatsz engem.

Sárga csempés

latyakban ül

a dőre.

A Grande Chaumiére

című

étteremben

Az illemhelynek

ő

az őre.

Ha burgundiból

benyakalt

a polgár

És könnyebbedni

kissé

félremegy,

Madmoazel

törülközővel

szolgál,

S e szakmában

nincs nála

ügyesebb.

Míg tükrön

nézed

pattanásodat,

Csorba szájára

prémzi

mosolyát,

Púdert,

parfőmöt,

Pipifax-ot ad,

És fürgén

feltörli

a pocsolyát.-

Bél-ürítés

rabnője,

naptalan

Gubbaszt

a klozet

poloskás zugán.

Cservonyec-kurzuson

ötven centime-je van

Férfianként, -

ez négy kopek csupán!

Míg kezemet

a mosdón megmosom,

S a rejtélyes

illatok

rámlehelnek,

Tűnődöm

a talányos asszonyon,

S ezt szeretném

mondasni

madmoazelnek:

„Külleme,

hölgyem,

egy kissé

silány.

Ifjúkorát

a klozetre

pazallja?

Vagy ön

nem telivér

párisi lány,

Vagy engem ebben

lóvá tettek,

hallja!

Ön heptikásan

ül itt

és soványan.

Gyapjúharisnya…

miért nem selyem?!

S hálás mössziők

bugyellárisában

Pármai

ibolya

nem terem?”

Hölgyem csak hallgat,

dévaj fergeteg

Veri a söntést,

minket,

a plafont.

A kerge

karneváli

forgatag

A Montparnasse-on

zúgva

átrohant.

Bocsássatok meg

ez őszinte rímet

S ama pocsolyák

bűzös

illatát.

De szörnyen nehéz

Párisban

a nőnek,

Ha

dolgozik

s nem adja el magát.

(Ford.: Kardos László)

(Forrás: Kardos László válogatott műfordításai – Szépirodalmi Könyvkiadó 1953., 239-242 old.)

Rimbaud: Ami Ninát visszatartja

Oskar Bluhm (1867-1912): Szerelmespár

A fiú

Szíved szívemre! összeforrunk

S megyünk! tavasz

Szele csiklándja majd az orrunk

Kék sugaras

Reggelen, mely fürdetve ontja

Reád borát…

A vérző erdőt átborongja

A néma vágy,

Zöld cseppek mindenütt az ágon,

A tiszta, dús

Rügyek, a megtárult világon

Remeg a hús.

A lucernás közé süllyed be

A pongyolád,

Nagy éjszemed kék ég keretje,

Öleli át,

Rajongva fűért és göröngyért

Szórsz szerte majd,

Akár a pezsgő könnyű göngyét,

Bolond kacajt,

Kacagva rám, kit durva vágy hajt,

S ki megragad

Téged, mint ezt ni (buja, lágy haj!)

Szürcsölve vad

Eper- és málnaízed, angyal,

S virághúsod!

Kacagsz, ha csókol a kalandor

Szél s elsuhog,

A bokrot is, mely játszva tépdes,

Csak neveted,

De legkivált, én buksim édes,

A kedvesed!...

Tizenhét év! Boldog leszel, te!

Ó, messzi lomb!

Ó, tág mezők napos szerelme!

- Jössz, jössz-e, mondd…

Mell mellen, hangunk reszketeg lesz

S tűzzel telik,

Így érünk majd a rengeteghez

S a csermelyig;

S szíved (piciny holt) béna-lomha

Álomba vész,

Megkérsz, hogy vegyelek karomra,

Pillád nehéz.

Így vinnélek, szép pihegő lány,

A bokron át,

Ahol madárka búgja mélán

Szelíd jaját.

Minden szavam a szádba olvad,

És ölelem

Tested, mint ki babát csucsujgat,

Már részegen.

Véredtől, mely hó bőr alatt jár

S rózsállva nyit,

S meztelen szólnak a szavak már –

Tudod te, mit!

Lázban lobog majd minden erdő,

S a tiszta nap

Szitál rőt s bús álmukra pergő,

Szűrt aranyat.

Este?... Az országútra vágunk,

Szinte fehér;

Mint legelő nyáj, úgy kóválygunk

Mindenfelé.

Jó kék gyümölcsösök! S a görbe

Nagy almafák!

Hogy érezni mérföldnyi körbe

Dús illatát!

Föltűnik majd a falu alja,

Ha jön az éj,

Túró s tej ízét hordja arra

Az esti szél,

Érezzük a trágyás melegben

Az ól szagát:

Lassú ütemű pára lebben,

S nagy sima hát

Ragyog, a lámpa odasütvén,

Kissé odább

Egy tehén potyogtatja büszkén

Sűrű nyomát.

Nagymama okulával olvas,

S a hosszú orr

A misekönyvbe szúr, az ólmos

Sörös-csupor

Öblös pipák közt habzik egyre,

Miken vadul

Pöfékel néhány csúnya-ferde

Száj s füstbe fúl,

A villáról sonkát zabálva,

S a sárga tűz

Világa odassüt az ágyra,

Ládákra tűz

S egy csöpp pufóknak csillan újra

Háj-popsiján,

Ki fitosát findzsába fúrja

És térden áll,

Kutyus búj hozzá s míg hamiskán

Marakodik,

Az édes, gömbölyű poficskán

Nyalakodik.

Szék-szélen gőggel s feketében

- Szörnyű profil –

Ott fonogat egy ócska némber

A tűz körül:

Mi mindent látunk arra, kedves,

A falvakon,

Mikor a láng világa repdes

Az ablakon!

S végre a friss és orgonával

Elrejtezett

Vityilló, megbújt ablakával

Felénk nevet…

Be szép lesz! Jössz? Hisz úgy szeretlek,

Ó, jer oda!

Jössz? Ugye jössz? No ugye? Tedd meg…

A leány

- S az iroda?

(Ford.: Kardos László)

(Forrás: Kardos László válogatott műfordításai – Szépirodalmi Könyvkiadó 1953., 203-207. old.)

Vapcárov: Halászok

Chiovini: Halászok 

Forrás:  http://vfek.vfmk.hu/00000124/008.html

Mit látsz?

Duzzadó vitorlákat,

A felhők közt a friss hold arca

Éled.

S azt gondolod:

Az élet ez,

A költészettel teli

Élet.

Odafent

Már szikráznak a csillagok,

Az ég

Akár a gyöngyház, úgy ragyog.

A part felől

Langyos szél birizgálja

A hűs habot.

Ej-haj! Szabad halászok!

De jó tinéktek!

Persze, hogy rólatok szól

A vers, az ének.

Az árbocon

Ott leng a szép fehér vitorla –

Hát hogyne kapna kedvet itt a költő

A dalra!

Csak annyit sóhajtasz. a tenger!

És hozzá, azt, hogy: végtelen!

S a könnyű kép oly játszva leng fel,

kenj kéket is rá, hadd legyen

Festőibb, vonzóbb – s ím a nyers

Valóból földalol a vers.

De hol maradt a farkasfogú szél,

Mely télidőn húsunkba tép?

S a fagyos cseppek, melyek úgy kopognak

A bőrünkön,

Mint a sörét?

Mert ázottan és dideregve,

csak így lát bennünket a ház.

Repedt ladikban

Támolyog

Az éjszakában

A halász.

És két hal csillog a kredencben,

Ennyije van csak,

Semmi más.

Ha maga Krisztus szállna le,

Két rossz hallal

Mit kezdene?

A szemünk ég a fájdalomtól,

S a mellünk mélyén

A düh

Tombol.

Ritkul az ócska nádtető,

Lassan szivárog rajta át

A híg eső

Elalszol és míg álmodol, szegény,

Valahol messze-messze fellobog

Valami halk remény…

Haj!

Csúf az élet, megaláz!

Teng-leng kínlódva a halász! –

Nincs, senki sincs megmondhatója…

Hogy is lehetne

verset írni

róla!...

(Ford.: Kardos László)

(Forrás: Kardos László válogatott műfordításai – Szépirodalmi Könyvkiadó 1953., 370-371. old.)

Gribacsov: Békét a világnak! (részlet)

Igen, már megint hazudoznak

Kongresszusok, szenátusok,

Újságban, könyvben, éter szárnyán

Orcátlan hazugság buzog.

De jár az óra, jár rohanvást,

És visszafelé nem kocog,

Ma már egy új világot élünk,

És nem a rusnya tegnapot.

A gőzös, hangzatos tiráda

Nem szédít, semmi az nekünk,

És bármilyen vadul csaholnak,

Mi attól meg nem ijedünk –

Az igazság szavára kelnek

Páris és Róma fiai,

Lángok között harcol Vietnám,

És győzött már a kínai.

(…)

Nekünk a béke kell, a munka,

De azzal nem fogunk kezet,

És békét attól sose kérünk,

Kit útja másfelé vezet.

Induljunk együtt, zárt sorokban,

„Utca embere”, ébredezz!

Mi győztesen leszünk a harcon,

S a nagyvilágban béke lesz!

(Forrás: Kardos László válogatott műfordításai – Szépirodalmi Könyvkiadó 1953., 298-299. old.)

Heine, Heinrich (1797-1856): Irányköltészet

Forrás: www.zum.de

Német dalnok! Zengd dicsérve

Szép Szabadságunk, - dalod

Lángja lelkünk úgy hevítse,

Mint a Marseillaise zenéje.

Méla Wertherként* ne búgj ma,

Ő csak Lottiért lobog –

Mit a kor harangja kongat,

Azt a népnek dalba mondjad,

Kardot és tőrt zengeve-zúgva.

Vesd el lágy flótád örökre,

Halk idillbe már ne fogj –

Légy a honnak trombitája,

Légy az ágyúk torka-szája,

Harsogj gyilkosan dörögve!

Zengj, dörögj naponta, bátran,

Fusson minden zsarnokod –

Így zengj – ám ügyelj a versre,

Csínján szóljon persze, persze,

Csak úgy – általánosságban.

*) Irányköltészet: Werther: Goethe híres szentimentális regényhőse.

Heine, Heinrich, német költő (1897-1856). A legnagyobb német forradalmi költő, Marx és Engels barátja. Hatalmas költői harcot vívott Németország demokratikus átalakulásáért. Könyörtelen gúnnyal leplezte le a német feudalizmust s a gyáva német kispolgári szellemet. Kíméletlen harcot viselt kora megalkuvó elemei ellen, lángoló lelkesedéssel állt a forradalmi mozgalmak mellé. Egyik legszebb verse a 48-as magyar forradalom bukását gyászolja. Világszerte nagy hatást tett szerelmi költészete is.

(Forrás: Kardos László válogatott műfordításai – Szépirodalmi Könyvkiadó 1953., 135. old.)