Oskar Bluhm (1867-1912): Szerelmespár
A fiú
Szíved szívemre! összeforrunk
S megyünk! tavasz
Szele csiklándja majd az orrunk
Kék sugaras
Reggelen, mely fürdetve ontja
Reád borát…
A vérző erdőt átborongja
A néma vágy,
Zöld cseppek mindenütt az ágon,
A tiszta, dús
Rügyek, a megtárult világon
Remeg a hús.
A lucernás közé süllyed be
A pongyolád,
Nagy éjszemed kék ég keretje,
Öleli át,
Rajongva fűért és göröngyért
Szórsz szerte majd,
Akár a pezsgő könnyű göngyét,
Bolond kacajt,
Kacagva rám, kit durva vágy hajt,
S ki megragad
Téged, mint ezt ni (buja, lágy haj!)
Szürcsölve vad
Eper- és málnaízed, angyal,
S virághúsod!
Kacagsz, ha csókol a kalandor
Szél s elsuhog,
A bokrot is, mely játszva tépdes,
Csak neveted,
De legkivált, én buksim édes,
A kedvesed!...
Tizenhét év! Boldog leszel, te!
Ó, messzi lomb!
Ó, tág mezők napos szerelme!
- Jössz, jössz-e, mondd…
Mell mellen, hangunk reszketeg lesz
S tűzzel telik,
Így érünk majd a rengeteghez
S a csermelyig;
S szíved (piciny holt) béna-lomha
Álomba vész,
Megkérsz, hogy vegyelek karomra,
Pillád nehéz.
Így vinnélek, szép pihegő lány,
A bokron át,
Ahol madárka búgja mélán
Szelíd jaját.
Minden szavam a szádba olvad,
És ölelem
Tested, mint ki babát csucsujgat,
Már részegen.
Véredtől, mely hó bőr alatt jár
S rózsállva nyit,
S meztelen szólnak a szavak már –
Tudod te, mit!
Lázban lobog majd minden erdő,
S a tiszta nap
Szitál rőt s bús álmukra pergő,
Szűrt aranyat.
Este?... Az országútra vágunk,
Szinte fehér;
Mint legelő nyáj, úgy kóválygunk
Mindenfelé.
Jó kék gyümölcsösök! S a görbe
Nagy almafák!
Hogy érezni mérföldnyi körbe
Dús illatát!
Föltűnik majd a falu alja,
Ha jön az éj,
Túró s tej ízét hordja arra
Az esti szél,
Érezzük a trágyás melegben
Az ól szagát:
Lassú ütemű pára lebben,
S nagy sima hát
Ragyog, a lámpa odasütvén,
Kissé odább
Egy tehén potyogtatja büszkén
Sűrű nyomát.
Nagymama okulával olvas,
S a hosszú orr
A misekönyvbe szúr, az ólmos
Sörös-csupor
Öblös pipák közt habzik egyre,
Miken vadul
Pöfékel néhány csúnya-ferde
Száj s füstbe fúl,
A villáról sonkát zabálva,
S a sárga tűz
Világa odassüt az ágyra,
Ládákra tűz
S egy csöpp pufóknak csillan újra
Háj-popsiján,
Ki fitosát findzsába fúrja
És térden áll,
Kutyus búj hozzá s míg hamiskán
Marakodik,
Az édes, gömbölyű poficskán
Nyalakodik.
Szék-szélen gőggel s feketében
- Szörnyű profil –
Ott fonogat egy ócska némber
A tűz körül:
Mi mindent látunk arra, kedves,
A falvakon,
Mikor a láng világa repdes
Az ablakon!
S végre a friss és orgonával
Elrejtezett
Vityilló, megbújt ablakával
Felénk nevet…
Be szép lesz! Jössz? Hisz úgy szeretlek,
Ó, jer oda!
Jössz? Ugye jössz? No ugye? Tedd meg…
A leány
- S az iroda?
(Ford.: Kardos László)
(Forrás: Kardos László válogatott műfordításai –
Szépirodalmi Könyvkiadó 1953., 203-207. old.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése