A nyaka csupa drágagyöngy
és briliáns az ujja:
Így képzelitek
a párisi nőt?...
A kép hamis.
Alkossatok meg újra.
Az élet nyersebb.
Másképp láttam őt.
Fiatal?
Vén?
Hiába faggatsz engem.
Sárga csempés
latyakban ül
a dőre.
A Grande Chaumiére
című
étteremben
Az illemhelynek
ő
az őre.
Ha burgundiból
benyakalt
a polgár
És könnyebbedni
kissé
félremegy,
Madmoazel
törülközővel
szolgál,
S e szakmában
nincs nála
ügyesebb.
Míg tükrön
nézed
pattanásodat,
Csorba szájára
prémzi
mosolyát,
Púdert,
parfőmöt,
Pipifax-ot ad,
És fürgén
feltörli
a pocsolyát.-
Bél-ürítés
rabnője,
naptalan
Gubbaszt
a klozet
poloskás zugán.
Cservonyec-kurzuson
ötven centime-je van
Férfianként, -
ez négy kopek csupán!
Míg kezemet
a mosdón megmosom,
S a rejtélyes
illatok
rámlehelnek,
Tűnődöm
a talányos asszonyon,
S ezt szeretném
mondasni
madmoazelnek:
„Külleme,
hölgyem,
egy kissé
silány.
Ifjúkorát
a klozetre
pazallja?
Vagy ön
nem telivér
párisi lány,
Vagy engem ebben
lóvá tettek,
hallja!
Ön heptikásan
ül itt
és soványan.
Gyapjúharisnya…
miért nem selyem?!
S hálás mössziők
bugyellárisában
Pármai
ibolya
nem terem?”
Hölgyem csak hallgat,
dévaj fergeteg
Veri a söntést,
minket,
a plafont.
A kerge
karneváli
forgatag
A Montparnasse-on
zúgva
átrohant.
Bocsássatok meg
ez őszinte rímet
S ama pocsolyák
bűzös
illatát.
De szörnyen nehéz
Párisban
a nőnek,
Ha
dolgozik
s nem adja el magát.
(Ford.: Kardos László)
(Forrás: Kardos László válogatott műfordításai –
Szépirodalmi Könyvkiadó 1953., 239-242 old.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése