2014. márc. 25.

Heinrich Böll (1917-1985): Változások Staech-ban




Az ae-t a Staech szóban hosszú, egész enyhén hehezetes á-val kell ejteni, hollandusul tehát, mint Verhaeren, a költő nevében. Ha nyílt e-nek ejtik az ae-t, fölidegesíti a helység lakóit – akik csaknem mind bencés szerzetesek. Ezért ez az elöljáró megjegyzés. A Staech névvel összefüggő más antagonizmusokra csupán utalni áll módomban; a névkutatók hevesen vitatják, hogy az ae nem germán eredetre vall-e egyértelműen, avagy – mint az ellenkező irányzat állítja – a szóvégi ch vajon nem a név kelta eredetét bizonyítja-e egyértelműen. Én a kelta eredet mellett kardoskodom, túlságosan jól tudom, mennyire korrumpálhatók a magánhangzók; azonkívül gyanúsnak találom a Staech-környéki nyelvjárást. Staech a Rajna-vidéken található. Meg kell kímélnem magam attól, hogy meghatározzam, mit nevezünk Rajna-vidéknek, azokhoz a határokhoz igazodom, amelyeket az 1815-ben kezdődő és azóta is tartó porosz megszállás húzott meg, és e határvonal szerint Staech a Rajna-vidéken található. Öreg, híres, szép és idillikus hely; sudár fák közt a középkor rajnai román építészetének hasonlíthatatlan szürkéje. Egy Brülle nevezetű bővizű folyócska szolgáltatja a vizet a tájképi szempontból fontos összetevőknek.

Staechnak két szállodája van, egy luxushotel és egy szerényebb másik, van még egy diákszállodája is és egy klubháza, ahol üléseket szoktak tartani. A legfontosabb azonban a bencés apátság. Ott azt is eljátszhatja az ember egy ideig, hogy szerzetes. Nyugalom, gregorián korál, belső és külső béke. Hozzá még a nemes öltözetű szerzetesek; imádkozva, szemlélődve vagy egy vendéggel beszélgetésbe merülve valamelyikük mindig ékesíti a kertet vagy a tájat. Roppant egyszerű az egész, szinte nyers; földműveléssel foglalkoznak, gyümölcsöt termesztenek, a szőlőnek túl rideg a klíma.

Mellőzhetem a további részletezést, ha megállapítom, hogy a közeli főváros protokollhivatalnokai „valóságos gyönyörűség”-ként magasztalják Staechot. A protokoll egyik magas beosztású hivatalnoka vagy netán főnöke állítólag egyszer így nyilatkozott: „Mit akarunk még? A nyugati kultúra egyik legkiműveltebb, legartikuláltabb megnyilvánulása itt van ötven Mercedes-percnyire tőlünk.”

Olzsasz Szulejmenov: Téli legelők felé



Amikor tündökölve kivirágzik
a Szumbule-csillag,
a kancák odaadják szeliden
fehér tejüket,
puszták fölött a vadludak fémlánca vonul,
és komoran, komoran jajdulnak az éjszakába
szegény, szegény ludaim,
azt mondják: vénül a fű a tér legelőkön.

Kipcsak, cihelődj!
Hadd haljon meg a karjaimban
a virágzó Szumbule-csillag.

Ford.: Rab Zsuzsa 

Forrás: Nagyvilág 1973/2., 168. old.

Olzsasz Szulejmenov: Töretlen csikó



Haj, Polovec-föld,
te ménesekkel dicsőséges!
Holló lovak villognak
aszú fű záporában.
Töretlen csikót adjatok,
viháncolhatna minden inam.
Elszállok az ég aljáig,
várost, pusztát átröpülök.
Lovam vérében
vad szél
szítja a lángot,
alattunk kigyullad
a fű.
Por,
paták dübögése,
rohamra szállni
most tanul meg a ló!
A gyáva ösvényeknek
arcába vágjuk a lódobogást!

Ford.: Rab Zsuzsa

Forrás: Nagyvilág 1973/2., 168. old.

Olzsasz Szulejmenov: Verseket mormolva



Mint az emberi tett
lassú villám-pillanata,
magasságot, mélységet, ragyogást
ont ki magából a nyelv.
Szavakba bújik az arculütés,
a nyelés,
a mosolygás,
a századok patkódobaja,
venyigék hajladozása.
Ma úgy akarom,
hogy csak ez a fekete éjszaka szóljon,
s meghallom a vékony hold monológját.
De piros nyelvem felé,
akár a fényre,
tódulnak tapogatva
s már torkomba zúdulnak
fehér tajtékú szavak
s kiáltanék:
megvan!
hadd hallják mindenek!
Suttogja csak a hold
a jós-igét a sötétben.
Ez a csorba fény,
mint messzi lövés tűzfénye,
lemezteleníti az arcom,
ráperzseli bélyegét.
Nem kell a buták irgalma nekem,
nem alázkodom meg a bölcsnek.
Bolyong a szó a pusztán,
hogy velem összebotoljon.
… Verseket mormolok,
ahogy vén kurdok imádkoznak,
míg pofacsontjukon tűz lassú fénye rezeg.

Ford.: Rab Zsuzsa

Forrás: Nagyvilág 1973/2., 169. old.

Olzsasz Szulejmenov: Ének



Magányos sólyom függ a puszta fölött,
kóvályog a puszta fölött csapzott kerecsen,
a puszta fölött augusztusi nap tűzgömbje lebeg
s az emberi hit egy-egy magányos szobra.

A cserényhez megyek,
kezemben kés, pogány
ráolvasót dödögök fölötte,
és villan a kés.
Ó Nap, bocsáss meg:
gyalázatos szavakat susogok,
hadd hallja meg a börzsöny
pusztaság!

És aztán?
Aztán lódobogás
tilolja a csendet.
Mondj engem bitangnak,
holló paripám!
Lábát töri a ló
az ilyen éjszakákon,
s a lovas a sörény bakacsinjába
törli az arcát.

Magányos égbolt függ a puszta fölött.
Nyugodj, lovas, csak a hold kél.
Ilyen hűvösség és nyugalom kellene mindhalálig.
Isten veled,
te börzsöny pusztaság.

Ford.: Rab Zsuzsa

Forrás: Nagyvilág 1973/2., 170. old.

Kanizsa József: Megérkezésem



ajtóhoz érve zörgök
megcsikordul a kulcs
mély hallgatás
köhögök
„én vagyok
Édesanyám!”
a Csend tovább simul
az ajtóhoz
fázom
toporgok
ablakot verve zörgök
„én vagyok
a Józsi
Édesanyám”
a retesz is lassan
hátrahúzódik
- tudom még a rigli van hátra –
zár
retesz
rigli
így volt ez mindig
kémlelés függöny
csücske mögül
s várom a kitárt ajtón
kitóduló ház-melegét
odabent
újabb tétovázó várás
kopogok
zörgök
„én vagyok
a pesti fiuk
megjöttem”
s nyikkan a rozsdás rigli
az ajtó kitárul
anyám karja testemre
bilincset fon
azt se bánja
hogy betódul a hideg
„Isten hozott fiam
tudod a biztonság”
szólalt meg Édesanyám
„látod annyuk
nem köllött vóna féned”
így szólt apám
s olajlámpa ős-fényénél
rám tapadtak a tekintetek
öreg szüleim
magukhoz öleltek


Forrás: Kanizsa József: Anyám üzenete 18. old.– Anyaversek felnőtteknek és gyermekeknek – Krúdy Gyula Irodalmi Kör Budapest, 2000.

Kanizsa József: A két öreg

Szőnyi István Öregek

Ha belenézek szemébe
anyámnak
magányos hazatéréseim
mindig fájnak

Nézem a két öreget:
anyámat s apámat
Kicsordul szememből
a könny
rám nehezül a bánat


Forrás: Kanizsa József: Anyám üzenete 16. old.– Anyaversek felnőtteknek és gyermekeknek – Krúdy Gyula Irodalmi Kör Budapest, 2000.

Kanizsa József: A pitarban

Gróf Zichy István kőrajza
Forrás: www.mke.hu


Anyám botján támaszkodó idő
molyrágta kötényt lebegtet

Odvas-kerítések
mohavirágai nyílnak

S a vályogház veréb-szemeinek
riadt tükrén pára-hályog

A pitarban
mama-arcú vasárnapok ülnek


Forrás: Kanizsa József: Anyám üzenete 14. old.– Anyaversek felnőtteknek és gyermekeknek – Krúdy Gyula Irodalmi Kör Budapest, 2000.

Kanizsa József: Visszavisz a házhoz



az alkonyat mindig
visszavisz a házhoz

mészfalak világítanak
olajlámpa serceg

apám seprűt köt
nyírfaseprűt

anyám öltögető keze remeg
aprópénz-mosolyú arccal néz

fátyolos fényben
nézem a szemeket
nézem az arcokat

nehezedik az éj

ágyterítő riadt szele
szalad a szobában…


Forrás: Kanizsa József: Anyám üzenete 12. old.– Anyaversek felnőtteknek és gyermekeknek – Krúdy Gyula Irodalmi Kör Budapest, 2000.

Kanizsa József: Hív a szülői ház



E tél-időben csikorgó ajtók
síró-jajgató hangja hallatára
keresem anyám dalt dúdolgató
ízes zalai hangját
Deres fák közt jajveszékel
anyámat siratja a szél
A kémény pipál Életről ad jelt
Száz veszélyen vonszolom magam,
hogy még egyszer halljam
anyám, édesanyám hangját
Vacsorahívó-harang kondul
Krumpliprósza illatát érzem
s a noha vad-testű bora tegez
Benyitok a volt-nincs házba
Köd-férhang lebben Pattog a tűz
Magába zár az éj mindent eltakaró
sötét nyugalom-bundája…


Forrás: Kanizsa József: Anyám üzenete 10. old.– Anyaversek felnőtteknek és gyermekeknek – Krúdy Gyula Irodalmi Kör Budapest, 2000.

Kanizsa József: Ölellek hazám



Varázsos táj:
Dunától s Muráig,
Somogytól-Zaláig.
Szikla-szívemből
a szeretet,
mint csermely
tiszta vize lassan,
biztosan árad,
melegen árad hazáig.

Fejkötőkendő alól
anyám,
édesanyám-arcú
asszonyka néz rám.
Átölel s ölellek én is
vele együtt
ölellek
magyar  h a z á m…


Forrás: Kanizsa József: Anyám üzenete 8. old.– Anyaversek felnőtteknek és gyermekeknek – Krúdy Gyula Irodalmi Kör Budapest, 2000.