Határ Győző (1914-2006): Hazátlanul

míg éltem, az Óhazának nem volt számomra ideje

most már nekem nincs többé az Óhaza számára időm: nemsokára minden tengeren   t ú l   - egyesülhetek a teljes hazátlanokkal

megtettem-e mindent érted, Tengertelen Sziget odaát Európában, értetek: megtettem-e? Mert aki rosszul szeretett: gyűlölt; de aki jól gyűlölt: szeretett; szerettelek-e azzal a szentágostoni gyűlölettel, aminek elvakult szigora az öncsonkításig mehet – megcsonkultam-e érted, miattad odaát Európában?

... Tőkéidben nem vállaltam érdekeltséget, mozgalmaidban pedig kovásszá oldódtam és külön tenni többé és megnevezni engem nem lehet – milyen búza folyik, mi pereg az üvegszál-csöveken bennetek, mondjátok elevátorok?

... a vad szél északon, a vad márciusi szél, ahol a gyárak ólomfedelei hullámoznak: északon! a vidám, a fogvacogtató északon – melegtelen napsugár!... Emlékszem erre a szekérre: a körbefuvarozott szegénység volt ez a balkáni szekér és itt! itt! megint kering bennem a küllők szédülése: balkáni, bivallyal ballagó Európa!

... eljöttem, amerre maguktól betonozódnak az utak, el, mert mögöttem elbontotta sok-sok vad nép, valami háborús gyomorsav ... a művelt utak! - - - Illedelmes zsilipek közt bolyongani, öt tükörszinten bámulni a cirkálók fegyverzetét, bámulni fegyvergyűlölő bátorsággal ... ó! Hamburgi szénkikötő, mint a fák törzsébe a szerelmesek jegyét, úgy vésted be – de bevésted belém daruid panasznyikorgását

barátságtalan Bábelem, egyetlen várossá összeterjedő Nyugat, de sokat – de hiába hordtam goromba Kedves, kényes öledbe az ikonok, a kincses övek, a Kelet, a színek hímes tojását: a legboldogabb reménytelen udvarló bátortalanságával – de sokat!

... a megtenyerelt mellek a köténytelenek utcáján, a tavalyi inger... a hívogatásra sétáló szoknyátalan szemérmek és katonák, katonák!... késő

a villanyhálókon őszi koszorúk lengetik a szelet, a gyámoltalan aranyszalagokkal a halottak barátkoznak, az engesztelhetetlen halottak, a legmelegebb szamovárok körül borzalmas tűnődés üli meg a helyet: a tüdők... a lengő tüdők fuldoklást szimatolnak

a kitüntetéssel szült ikerbabák ikerbölcsőinek vánkosöble

idillikus csengetés a szemetesnek és a kedélyesen, tréfából összeütköző villamos, mert az utca ring

a gyermekvasút az emberkertek színes üveggömbjén (tükrösen rohan) – kerepelnek a kerítések, a rózsák, fehérrózsák a fehér, kecses pálcika-mankókon – a vak rózsák kórusa: vágy! honvágy!

- szerettelek-e úgy, hogy az már több legyen szentek haragjánál, elmerülők gyűlöleténél – úgy szerettelek-e?...

(„Exultate! Jubilate!” – egy régesrégi kurjantás messziről, vandál ricsaj... a vadak! a vadak!)

Most hát, Időtenger... Megmostam a lábam benned Hullámtalan, abban, amiben lásd, ellenkezés nélkül merülök

míg éltem, kinek is lett volna számomra ideje? ... Most már: ki számára is volna többé, a végső megszelídülésben - - -

nemsokára minden tengeren   t ú l   - egyesülhetek a teljes hazátlanokkal

  

(Forrás: A ’84-es kijárat – Antológia 17-18. o. – 1995. 7. sz. – Szerkesztette: Kukorelly Endre - Pesti Szalon Könyvkiadó)

Széchenyi Ágnes: Határ Győző (1914-2006)

„Életem tucat-élet. Ezerszámra tölthetnék ki ugyanezt a blankettát: születtem, hőzöngtem, börtönbe zártak; hol ebben a háborúban, hol abban a forradalomban kis híja lepuffantottak; regiszteráriám (szerelmi katalógusom) szegényes, írói pályám kiemelkedő pillanatai a rádöbbenések, hogy hiába éltem. Egy olyan országban, ahol a lakosság 10 %-át (kerek milliót) sajtoltak át a fegyintézetek és a börtöntáborok húsdarálóján, nem a kivétel vagyok, hanem a szabály. Röstellném, ha közhely-történeteimmel nyaggatnám az olvasót.” Ezzel az álmentegetőzéssel kezdi monumentális, több ezer oldalas élettörténet-interjúját Határ Győző, a magyar irodalom nagy különce.

Aki életére kíváncsi, nem fogja megbánni a fáradságot munkát, hogy gondolatban végigkíséri Határ Győző életét odáig, ahol gondolat és valóság összeér. Határ Győző magáévá tette a flaubert-i elvet: semmi az ember, minden a mű. S nemcsak hogy magáévá tette, hanem aszerint is élt. Nem boldogságra, hanem a művére törekedett.

Határ Győző életműve valóban különös, mert benne egymást keresztezik a modern irodalmi áramlatok és a közvetlen, magyar történelmi meghatározottság. Távol tartaná magát minden helyhez és alkalmisághoz kötött esetlegességtől, mégis minden mozzanatában tetten érhetjük a helyi történelem ihlette motívumokat is. Önironikusan panaszolhatja ugyan elszakítottságát a magyar irodalom tematikájától: „Bűnöztem, atyámfiai, súlyosan vétettem irodalmunk nemzeti illemkódexe ellen, s nem is egyszer. Olyan könyveket – (is!) – írtam, amelyeknek azonkívül, hogy magyarul íródtak, a magyarsághoz semmi közük. Íródhattak volna akármelyik nyugati nyelven.” De barátainak véleménye, amiről 1956őszén Weöres Sándor tájékoztatta, talán érvényesebb: „… írótársaságban beszélgettünk arról: van-e olyan magyar regény, mely világsikert arathatna; mely francia, angol vagy német fordításban nem sikkadna középszerűvé, hanem pótolhatatlan értékként ragyogna. Sorra vettük a múlt és jelen kb. félszáz íróját. (…) Végül is, mindnyájunk nagy meglepődésére, a te Heliáne c. regényednél kötöttünk ki: ez a regény európai, anélkül hogy úgy volna európai, mint a nyugatiak; érdekes, Duna-vidéki, de nem mucsai; ha lefordítanák nyugati nyelvre, nem zökkenne valamely nagy előd hatáskörébe.”

Roppant méretű az életmű, maradjunk a száraz tényeknél. 1938-ban szerez diplomát a Műegyetemen,nem bölcsész tehát, hanem építészmérnök. Még egyetemista, amikor első regénye, a kéziratos formában sokszorosított Veszélyes fordulatszám megjelenik, de rögtön el is kobozzák. 1943-ban a Csodák Országa Hátsó Eurázia című nyomtatás alatt álló regényciklusát is lefoglalják, a szerzőt felségárulásért ötévi fegyházbüntetésre ítélik. A háború „menti meg”. 1945-től publikál újra, de 1949-ben kizárják az írószövetségből. 1950-ben tiltott határátlépési kísérletért börtönbe csukják.

Szabadulása után eredeti hivatásából él, aztán egy évig irodalmi munkásságából: orosz, német, angol, francia és spanyol szépirodalmat fordít. 1956-ban disszidál, 1957-től Londonban, Wimbledonban él. 1957 és 1976 között a BBC magyar osztályának munkatársa. 1991-ben munkásságát Kossuth-díjjal ismeri el szülőhazája. Nemcsak író, de tipográfus, könyvtervező is. Köteteit maga gépeli, szedi.

Munkáiból csak a legismertebbeket említjük: Heliáne, 1947; Pepito és pepita, 1966, magyarul 1983; Anibel, 1970, ill. 1984; Archie Dumbarton, magyarul Éjszaka minden megnő, 1977, ill. 1986; Csodák Országa Hátsó Eurázia, 1988. A színművek közül kiemelkedik a Golgheológhi című kilencrészes sorozat (1976). Verseket, tanulmányokat is írt, több ilyen gyűjteményes kötete látott napvilágot.

Határ Győző (1914-2006): Hazátlanul

míg éltem, az Óhazának nem volt számomra ideje

most már nekem nincs többé az Óhaza számára időm: nemsokára minden tengeren  t ú l  - egyesülhetek a teljes hazátlanokkal

megtettem-e mindent érted, Tengertelen Sziget odaát Európában, értetek: megtettem-e? Mert aki rosszul szeretett: gyűlölt; de aki jól gyűlölt: szeretett; szerettelek-e azzal a szentágostoni gyűlölettel, aminek elvakult szigora az öncsonkításig mehet – megcsonkultam-e érted, miattad odaát Európában?

… Tőkéidben nem vállaltam érdekeltséget, mozgalmaidban pedig kovásszá oldódtam és külön tenni többé és megnevezni engem nem lehet – milyen búza folyik, mi pereg az üvegszál-csöveken bennetek, mondjátok elevátorok?

… a vad szél északon, a vad márciusi szél, ahol a gyárak ólomfedelei hullámoznak: északon! a vidám, a fogvacogtató északon – melegtelen napsugár!... Emlékszem erre a szekérre: a körbefuvarozott szegénység volt ez a balkáni szekér és itt! itt! megint kering bennem a küllők szédülése: balkáni, bivallyal ballagó Európa!

… eljöttem, amerre maguktól betonozódnak az utak, el, mert mögöttem elbontotta sok-sok vad nép, valami háborús gyomorsav … a művelt utak! - - - Illedelmes zsilipek közt bolyongani, öt tükörszinten bámulni a cirkálók fegyverzetét, bámulni a cirkálók fegyverzetét, bámulni fegyvergyűlölő bátorsággal… ó! Hamburgi szénkikötő, mint a fák törzsébe a szerelmesek jegyét, úgy vésted be – de bevésted belém daruid panasznyikorgását

barátságtalan Bábelem, egyetlen városság összeterjedő Nyugat, de sokat – de hiába hordtam goromba Kedves, kényes öledbe az ikonok, a kincses övek, a Kelet, a színek hímes tojását: a legboldogabb reménytelen udvarló bátortalanságával – de sokat!

… a megtenyerelt mellek a köténytelenek utcáján, a tavalyi inger… a hívogatásra sétáló szoknyátalan szemérmek és katonák, katonák! … késő

a villanyhálókon őszi koszorúk lengetik a szelet, a gyámoltalan aranyszalagokkal a halottak barátkoznak, az engesztelhetetlen halottak, a legmelegebb szamovárok körül borzalmas tűnődés üli meg a hegyet: a tüdők … a lengő tüdők fuldoklást szimatolnak

a kitüntetéssel szült ikerbabák ikerbölcsőinek vánkosöble

idillikus csengetés a szemetesnek és a kedélyesen, tréfából összeütköző villamos, mert az utca ring

a gyermekvasút az emberkertek színes üveggömbjén (tükrösen rohan) – kerepelnek a kerítések, a rózsák, fehérrózsák a fehér, kecses pálcika-mankókon – a vak rózsák kórusa: vágy! honvágy!

- szerettelek-e úgy, hogy az már több legyen szentek haragjánál, elmerülők gyűlöleténél – úgy szerettelek-e?...

(„Exultate! Jubilate!” – egy régesrégi kurjantás messziről, vandál ricsaj … a vadak! a vadak!)

Most hát, Időtenger … Megmostam a lábam benned Hullámtalan, abban, amiben lásd, ellenkezés nélkül merülök

míg éltem, kinek is lett volna számomra ideje? … Most már: ki számára is volna többé, a végső megszelídülésben - - -

nemsokára minden tengeren  t ú l  - egyesülhetek a teljes hazátlanokkal

Forrás: A ’84-es kijárat – Antológia 17-18. old. – Szerkesztette: Kukorelly Endre - 7. szám – Pesti Szalon Könyvkiadó 1995.