míg éltem, az Óhazának nem volt számomra ideje
most már nekem nincs többé az Óhaza számára
időm: nemsokára minden tengeren t ú
l - egyesülhetek a teljes hazátlanokkal
megtettem-e mindent érted, Tengertelen Sziget
odaát Európában, értetek: megtettem-e? Mert aki rosszul szeretett: gyűlölt; de
aki jól gyűlölt: szeretett; szerettelek-e azzal a szentágostoni gyűlölettel,
aminek elvakult szigora az öncsonkításig mehet – megcsonkultam-e érted, miattad
odaát Európában?
… Tőkéidben nem vállaltam érdekeltséget,
mozgalmaidban pedig kovásszá oldódtam és külön tenni többé és megnevezni engem
nem lehet – milyen búza folyik, mi pereg az üvegszál-csöveken bennetek,
mondjátok elevátorok?
… a vad szél északon, a vad márciusi szél, ahol
a gyárak ólomfedelei hullámoznak: északon! a vidám, a fogvacogtató északon –
melegtelen napsugár!... Emlékszem erre a szekérre: a körbefuvarozott szegénység
volt ez a balkáni szekér és itt! itt! megint kering bennem a küllők szédülése:
balkáni, bivallyal ballagó Európa!
… eljöttem, amerre maguktól betonozódnak az
utak, el, mert mögöttem elbontotta sok-sok vad nép, valami háborús gyomorsav …
a művelt utak! - - - Illedelmes zsilipek közt bolyongani, öt tükörszinten
bámulni a cirkálók fegyverzetét, bámulni a cirkálók fegyverzetét, bámulni
fegyvergyűlölő bátorsággal… ó! Hamburgi szénkikötő, mint a fák törzsébe a
szerelmesek jegyét, úgy vésted be – de bevésted belém daruid panasznyikorgását
barátságtalan Bábelem, egyetlen városság
összeterjedő Nyugat, de sokat – de hiába hordtam goromba Kedves, kényes öledbe
az ikonok, a kincses övek, a Kelet, a színek hímes tojását: a legboldogabb
reménytelen udvarló bátortalanságával – de sokat!
… a megtenyerelt mellek a köténytelenek utcáján,
a tavalyi inger… a hívogatásra sétáló szoknyátalan szemérmek és katonák,
katonák! … késő
a villanyhálókon őszi koszorúk lengetik a
szelet, a gyámoltalan aranyszalagokkal a halottak barátkoznak, az
engesztelhetetlen halottak, a legmelegebb szamovárok körül borzalmas tűnődés
üli meg a hegyet: a tüdők … a lengő tüdők fuldoklást szimatolnak
a kitüntetéssel szült ikerbabák ikerbölcsőinek
vánkosöble
idillikus csengetés a szemetesnek és a
kedélyesen, tréfából összeütköző villamos, mert az utca ring
a gyermekvasút az emberkertek színes üveggömbjén
(tükrösen rohan) – kerepelnek a kerítések, a rózsák, fehérrózsák a fehér,
kecses pálcika-mankókon – a vak rózsák kórusa: vágy! honvágy!
- szerettelek-e úgy, hogy az már több legyen
szentek haragjánál, elmerülők gyűlöleténél – úgy szerettelek-e?...
(„Exultate!
Jubilate!” – egy régesrégi kurjantás messziről, vandál ricsaj … a vadak! a
vadak!)
Most hát, Időtenger … Megmostam a lábam benned
Hullámtalan, abban, amiben lásd, ellenkezés nélkül merülök
míg éltem, kinek is lett volna számomra ideje? …
Most már: ki számára is volna többé, a végső megszelídülésben - - -
nemsokára minden tengeren t ú l
- egyesülhetek a teljes hazátlanokkal
Forrás: A ’84-es kijárat
– Antológia 17-18. old. – Szerkesztette: Kukorelly Endre - 7. szám – Pesti
Szalon Könyvkiadó 1995.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése