2014. jan. 8.

Határ Győző (1914-2006): Hazátlanul





míg éltem, az Óhazának nem volt számomra ideje

most már nekem nincs többé az Óhaza számára időm: nemsokára minden tengeren  t ú l  - egyesülhetek a teljes hazátlanokkal

megtettem-e mindent érted, Tengertelen Sziget odaát Európában, értetek: megtettem-e? Mert aki rosszul szeretett: gyűlölt; de aki jól gyűlölt: szeretett; szerettelek-e azzal a szentágostoni gyűlölettel, aminek elvakult szigora az öncsonkításig mehet – megcsonkultam-e érted, miattad odaát Európában?

… Tőkéidben nem vállaltam érdekeltséget, mozgalmaidban pedig kovásszá oldódtam és külön tenni többé és megnevezni engem nem lehet – milyen búza folyik, mi pereg az üvegszál-csöveken bennetek, mondjátok elevátorok?

… a vad szél északon, a vad márciusi szél, ahol a gyárak ólomfedelei hullámoznak: északon! a vidám, a fogvacogtató északon – melegtelen napsugár!... Emlékszem erre a szekérre: a körbefuvarozott szegénység volt ez a balkáni szekér és itt! itt! megint kering bennem a küllők szédülése: balkáni, bivallyal ballagó Európa!

… eljöttem, amerre maguktól betonozódnak az utak, el, mert mögöttem elbontotta sok-sok vad nép, valami háborús gyomorsav … a művelt utak! - - - Illedelmes zsilipek közt bolyongani, öt tükörszinten bámulni a cirkálók fegyverzetét, bámulni a cirkálók fegyverzetét, bámulni fegyvergyűlölő bátorsággal… ó! Hamburgi szénkikötő, mint a fák törzsébe a szerelmesek jegyét, úgy vésted be – de bevésted belém daruid panasznyikorgását

barátságtalan Bábelem, egyetlen városság összeterjedő Nyugat, de sokat – de hiába hordtam goromba Kedves, kényes öledbe az ikonok, a kincses övek, a Kelet, a színek hímes tojását: a legboldogabb reménytelen udvarló bátortalanságával – de sokat!

… a megtenyerelt mellek a köténytelenek utcáján, a tavalyi inger… a hívogatásra sétáló szoknyátalan szemérmek és katonák, katonák! … késő

a villanyhálókon őszi koszorúk lengetik a szelet, a gyámoltalan aranyszalagokkal a halottak barátkoznak, az engesztelhetetlen halottak, a legmelegebb szamovárok körül borzalmas tűnődés üli meg a hegyet: a tüdők … a lengő tüdők fuldoklást szimatolnak

a kitüntetéssel szült ikerbabák ikerbölcsőinek vánkosöble

idillikus csengetés a szemetesnek és a kedélyesen, tréfából összeütköző villamos, mert az utca ring

a gyermekvasút az emberkertek színes üveggömbjén (tükrösen rohan) – kerepelnek a kerítések, a rózsák, fehérrózsák a fehér, kecses pálcika-mankókon – a vak rózsák kórusa: vágy! honvágy!

- szerettelek-e úgy, hogy az már több legyen szentek haragjánál, elmerülők gyűlöleténél – úgy szerettelek-e?...

(„Exultate! Jubilate!” – egy régesrégi kurjantás messziről, vandál ricsaj … a vadak! a vadak!)

Most hát, Időtenger … Megmostam a lábam benned Hullámtalan, abban, amiben lásd, ellenkezés nélkül merülök

míg éltem, kinek is lett volna számomra ideje? … Most már: ki számára is volna többé, a végső megszelídülésben - - -

nemsokára minden tengeren  t ú l  - egyesülhetek a teljes hazátlanokkal

Forrás: A ’84-es kijárat – Antológia 17-18. old. – Szerkesztette: Kukorelly Endre - 7. szám – Pesti Szalon Könyvkiadó 1995.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése