Dukai Takács Judit: Az én Magányom

Itten töltöm vigan napjaimat

E szalma fedeles együgyű kis házban,

Itt öntözöm zsenge virágimat

E kis kertetskének sürü homályában!

Dalra fakaszt, madárkák zengése,

Elandalit a falevél ujjulása,

A Tavaszi Zefirke lengése,

Égi reménnyel gyújt rozsák bimbozása,

Igy! igy, élek távol irigyektől

Kicsinyek gondjaim, de egyszersmind nagyok

S ha magányom, a bölcsebb lelkektöl

Látogattatik, óh akkor! boldog vagyok.

Forrás: Aspasia 1. kötet – Szerkeszteté Kovacsóczy Mihály – Pesten kiadá Füskúti Landerer Lajos 1824.

Dukai Takács Judit: A Hazához

Dukai Takách Judit portréja egy eredeti medaillon-kép után.Verő G. rajza 

forrás: mek.oszk

Édes Hazám! nemes vérrel nyert alkotmány,

Hős Eleinktől ránk maradt szent hagyomány,

Mint énekeljelek!

Im Őseink Volga vizét odahagyván,

Az ellentállókat bajnokul tapodván,

Fegyverrel nyertenek.

A táborba nemes érzéssel szállottak,

A harczban honnokért örömmel áldoztak

S czéljokat elérték.

Haza zárd kebledbe emlékezetjeket,

Hullatván halmokra háladó könnyeket,

Ezt megérdemlették.

Haza! melly már annyi századok rendében

Ősi szokásidnak nyugtató ölében

Épen fent maradtál,

S noha eltemetni kivántak tégedet

Sok irigy nemzetek, szomjuzván kincsedet,

Diadalmaskodtál.

Engedd – meg, hogy egy Lány szent buzgóságával,

Oda járulhasson gyengéded Lantjával

Dicső Oltárodhoz.

Hol Árpádnak annyi derék Ivadéka

Életét letette s dicső maradéka

Most is hiven áldoz.

Nem engedi ugyan az én gyenge nemem

Hazámért egy ollyan áldozatot tennem,

Melly vérbe kerülne.

Sem azt hogy egy vitéz Amazon módjára,

Lelkem az ellenség erős táborára

Ütvén, felhevülne.

Vagy mellyemet én is pánczéllal övedzem,

Sisakot viseljek és igy megütközzem,

Menvén ellenségre.

S oldalomra bosszúálló fegyvert kössek,

Hogy így az ártatlan vérrel földet fessek,

Vagy jussak végemre.

Nem, mert nem is tartom én azt dicsőségnek,

Hogy ember ontsa ki vérét más embernek,

Hozzá hasonlónak,

Ám de e szükséges rossznak meg kell lenni,

Háborúba kellett és kell most is menni,

A mord halandónak.

Ám légyen – a kinek tetszik töltse kedvét

Holtakon tipródva szaggassa érdemét,

A mellyért vért ontott

Szaggassa ezrenként a zöld Lauruszokat,

Hordja dicsőséggel a nyert koszorúkat,

Mert ezért fáradott.

Én a szelíd Múzsák hiv társaságában

Adom magam, s ezek szent barátságában

Boldogabb életem.

Ezekkel zengem el csekély Dalaimat,

Oltárodra Hazám hív áldozatimat

Ezekkel tétetem.

És ha kegyes szemmel veszed áldozatom

Rózsákkal lesz hintve piruló hajnalom

S boldogságim nagyon

S oh! a csillagzatot, melly alatt születtem,

Melly igen áldom, melly örömmel hirdetem

Azt, hogy Magyar vagyok.

Forrás: Aspasia 1. kötet – Szerkeszteté Kovacsóczy Mihály – Pesten kiadá Füskúti Landerer Lajos 1824.

Dukai Takách Judit: Rózsabokromhoz

Szép rózsabokor, mely a boldog lánykának

Virultál,l viríts most mint édesanyának.

Nyisd meg illatos kebled!

Előbb születésem helyén dajkáltalak,

Itt csendes ablakom alá plántáltalak

S örömöm közös veled

Amint te nyilottál, nyilt éltem tavasza,

Mosolyogva vártam, hogy majd veled hervassza,

El az idő kellemem.

Úgy lett! Lehullottál, a tél elborított,

A kellemes tavasz ismét megújított –

Téged... de engemet nem!...

Ah de adott nékem ily ékes bimbókat,

Majd agg éltem körül szépen virulókat

S újonnan megifjodom.

Ma legszebb nyilásid koszorúba fűzöm,

Kedves Ninám szőke hajfodrába tűzöm

S csókomat reá adom.

Rózsákkal telt legyen kedvesem, életed,

Jóság, virtus legyen minden lehelleted, -

Ez van szülődnek szívén!

Oh Ninám, légy olyan, minek óhajtalak,

Hadd érezzem azt, hogy boldogítottalak –

S ki lesz, boldogabb, mint én!

(Forrás: Aranyasszony antológia)

Cséby Géza: Dukai Takács Judit kéziratos vers-füzetei

Dukai Takách Judit

1983-ban a Festetics György gróf által életre hívott keszthelyi Helikoni ünnepségekkel kapcsolatos kutatásaim során került kezembe a keszthelyi Balatoni Múzeum irattárában három, pár lapból álló, kékes, illetve zöldes cérnával összefűzött, aranymetszéssel ékesített és kézzel merített papírból álló füzetecske. A három füzet Dukai Takács Judit* (*A költőnő neve Takáts, de főleg Takách formában ismeretes. Dolgozatomban a Takács formát választottam, mivel a jelzett kéziratokban ezen írásmódot alkalmazta a szerző.), minden bizonnyal saját kezével, a keszthelyi Helikonra írt verseit tartalmazza.

A KESZTHELYI HELIKONI ÜNNEPEK

Berzsenyi Dániel 1816. november 15-én így ír Festetics Györgynek. „Rumi megajándékoza engem a Georgikonnak legújabb nyomtatványival. Elhűltem – elhaltam, látván, hogy azok mind németek! – Én Keszthelyben egy magyar Weimart óhajtok látni! A nemzetiség minden, s nincs enélkül semmi boldogság. Minek töltjük csűrjeinket, ha azokat oltalmazni nem tudjuk, nem tudjuk pedig, ha nemzetiségünket elvesztjük.”* (* Berzsenyi levele gr. Festetics Györgyhöz 1816. nov. 15-én. (Berzsenyi Dániel összes művei. Gondozta: Merényi Oszkár Bp. Szépirodalmi 1978. – továbbiakban. Berzsenyi összes) pp. 481-482.) Berzsenyi tehát felveti egy irodalmi központ megvalósításának lehetőségét, a „magyar Weimar” eszméjét. Festetics már érlelgethette magában e gondolatokat, hisz mintegy két hónap elteltével megérkezik a gróf meghívója Berzsenyihez: „Azért, hogy beteljesedjen a Niklai Bölcsnek, akinek dicshírét a halandóság köde el nem éri, előrevaló mondása: íme, itten Keszthelyen Böjtelő havának, azaz febr. 12-én akarván Felséges Urunknak születése napját ülleni, az ifjúságot Helikonra vezetni kívánjuk, hogy az úgynevezett declamatico által a magyar, német és deák írásszerzésben jó ízlésre kapjon. De a Helikonra vezető Kalauz nekünk szükséges. Bátorkodjunk tehát a somogyi Kazinczyra vetni szemeinket és azon napra való maga-megalázására kérni. Lesznek talán több pártfogóink is, akik hivatásunkat nem vetik meg, hogy összevetett vállakkal ezen töretlen ösvényen tanácsot adjanak és vezéreljenek, oktatván, mint kell az idővel élni s bölcsen örülni.”* (* Idézet Berzsenyi Kazinczynak írt leveléből 1817. jan. 13-án. (Kazinczy Ferencz levelezése. A MTA Irodalomtörténeti Bizottsága megbízásából közzéteszi: Dr. Váczy János. Tizenötödik kötet. Bp. 1905. MTA kiadása. pp. 23-25.) megjegyzendő, hogy e levél keltét Merényi jan. 12-e teszi. (Berzsenyi összes. pp. 407-408.)

A Helikoni ünnepségek öt alkalommal kerültek megrendezésre. 1817, 1818 és 1819 februárjában a király születésnapjához kapcsolódva és 1817, 1818 májusában a georgikoni vizsgák* (*Georgikon: Európa rendszeres mezőgazdasági felsőfokú oktatási intézménye Alapítója Festetics György gróf 1797-ben. (Lásd részletesen: Georgikon 175. Szerk. Sági Károly.) Bp. Mezőgazdasági 1972.) alkalmával. Az összejövetelek díszes külsőségek között folytak. Részt vettek rajtuk a Festetics-féle iskolák közül a Georgikon, a gimnázium, a zeneiskola tanulói, tanárai és a meghívott tudósok, költők, írók, magas beosztású tisztviselők. Többek között Berzsenyi Dániel, Kisfaludy Sándor, Szegedy Róza,Dukai Takács Judit, Pálóczi Horváth Ádám, Kazinczy Klára, Kultsár István, Nagyváthy János, Ruszek József.* (* Ruszek József. Filozófus, nyelvész, egyházi író. (Pápa, 1779-Veszprém 1851.) Pápán és Győrött végezte iskoláit,majd teológiai tanulmányait Veszprémben és Pozsonyban. 1814-től keszthelyi plébános, 1834-től veszprémi kanonok. Ellensége volt a nyelvújításnak, segítette a Mondolat közrebocsájtását. Bölcseleti műve: A filozófiának elöljáró értekezései – a Magyar Minerva ötödik köteteként jelent meg 1812-ben. Harmath István-Katsányi Sándor: Veszprém megye irodalmi hagyományai. Negyedik bővített kiadás. Veszprém, 1984. p. 241. Továbbiakban Harmath-Katsányi 1984.) Az első Helikonon elhangzott magyar nyelvű verseket Festetics ki is nyomtatta a keszthelyi Perger-féle nyomdában.* (* Helikon I. Keszthely, 1818.)

Nem kerülhetjük meg, mert lényeges és meghatározó momentum az ünnepek vonatkozásában is a nyelvújítási harc. Hiszen itt van a helikonon a Tövisek és virágok miatt megsértődött Kisfaludy, itt van a Mondolat*  (* Kazinczy Ferenc: Tövisek és virágok. Széphalom, 1811. Ezzel a kis verseskötettel indult el a nyílt nyelvújítási harc. A Kisfaludyt sértő vers: Himfy (p. 24.) Mondolat. Kiadva: Dicshalom 1813. A nyelvújítást, annak túlkapásait kifigurázó mű. Nem titkoltan Kazinczy-ellenes éllel megírva. Lásd még: Harmath-Katsányi 1984; Pennaháborúk. Nyelvi és irodalmi viták 1781-1826. (Összeállította Szalai Anna) Bp. Szépirodalmi 1980.) kiadásában részt vállaló Ruszek apát, de itt van a Kazinczyval levelező Berzsenyi és Horváth Ádám is. Nem e dolgozat témája ezen ellentétek taglalása, ám leszögezhetjük, hogy a sokszor ortológusok fellegvárának tekintett Keszthelyt nem lehet ily egyszerűsítéssel, egyoldalúan megítélni. Nem Széphalom ellenpólusa volt. Véleményem szerint éppen Festetics pártokon való felülemelkedése, közvetítése a két tábor között tette lehetővé, hogy a helikonok ne mérgesítsék, de enyhítsék a feszültségeket. Úgy tűnik ez is közrejátszott abban, hogy Kazinczy megírja híres, a nyelvújítási harcot záró Ortológus és neológus nálunk és más nemzeteknél* (* In: Tudományos Gyűjtemény 1819. évfolyam) című munkáját.

Tudjuk, hogy végül a sértett Kazinczy is megenyhült a gróf iránt és versben köszöntötte.* (* Kazinczy Ferenc: Gróf Festetics Györgyhöz. Megjelent: Magyar Kurír, 1819, február 23.) Festetics pedig fát ültetett a széphalmi mester tiszteletére. E két momentumot nem lehet csupán üres gesztusnak tekintenünk, mert sem Festeticsnek, sem Kazinczynak ilyenekre nem volt szükségük.

A Helikoni ünnepségek helyét, értékét, tartalmát sokan és sokféleképpen próbálták megközelíteni, megítélni. A tartalmi vitákon túl leginkább a király születésnapjának megünneplésére szálka az ítészek szemében. A képlet pedig könnyen feloldható. Keresztury Dezső szerint: „… az ártatlan Helikoni ünnepségek is szemet szúrtak a titkos rendőrség áganseinek. (…) a kétfejű sas uralmán őrködő hatalom elől sok mindent álcázni kellett.”* (* Keresztury Dezső: Festetics György és a magyar irodalom. In: Irodalomtörténeti Közlemények 1963/5.) S éppen ezért – mutat rá Sági Károly – a jezsuiták diplomata művésze lép előtérbe (ti: Festeticsnél. CS. G.) életében.* (* Sági Károly: Adatok Festetics György és munkássága értékeléséhez. In: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 6. kötet Veszprém 1967. pp. 329-344.)

Festetics halálával (1819) megszűntek az ünnepségek. Fia László, bár sokat áldozott kulturális célokra, a Helikoni ünnepségek folytatását mégsem tartotta érdemesnek. Pedig jelentősége komoly volt, és hatása is méltó azokhoz, akik létrehívták. Újjászülető irodalmunk bölcsőjénél ott állnak a keszthelyi Helikon géniuszai is. – írta már idézett művében Keresztury.

DUKAI TAKÁCS JUDIT A MAGYAR POÉTRIA

Kemenesalján a Takácsok ősi fészke Duka. Itt született 1795. augusztus 9-én a magyar irodalom kedves, nőies, halk szavú költőnője, Dukai Takács Judit. Neveltetésére apja nagy hangsúlyt fektetett. Nemcsak a háztartásban, de a művészetekben is járatos leány volt. Erre enged következtetni Németh Pál Dukai Takács Istvánénak (Judit édesanyjának) írt halotti búcsúztatója; „(…) Kedves JUDITH LÁNYOM! Mi lelt édes lányom? Szép retzés – ruháid / Minthevernek széllel, componált kótáid. / Gyors – billegésre lankattak ujjaid, / Reszketnek el-hervatt kedves ajakaid.” A szerző a mű lábjegzetében még tudomásunkra hozza, hogy „Ezen igen jeles nevelésű Kis-Asszony a Muzsikában szépen jártas.”* (* Németh Pál: Egy, a mag nemét feddhetetlen kegyes élete, ditséretes és felséges tettei által… Dukai Takács István úr kegyes kedvvel házos-társában egészen fel talált, szomorú el-temettetése alkalmatosságával… meg esmértetett. Szombathely, Perger 1811.)

Az eredeti kép egy a Festetics György által Dukai Takács Juditnak ajándékozott porceláncsészén található. E képet Vadász Norbert is közölte idézett művében.

Dalai már közkézen forogtak, ám az igazi elismerést mégis 1814-ben kapta, amikor az Itáliából hazatérő ifjú Wesselényi Miklós báró, Pataky Mózes – az ifjú báró nevelője – és Döbrentei Gábor meglátogatták ismerőseiket; Niklán Berzsenyit, Keszthelyen Festeticset, Sümegen Kisfaludy Sándort. Ebből az időből származik Festetics György Georgikonjának emlékkönyvében* (* Található: Helikon Könyvtár, Keszthely, Manuscript 50.) a látogatást megörökítő és a grófot dicsőítő beírás:

„A Honny javáért gyuladozó fiu

Elmegy majd porodhoz Ő Nemes!

És felemelkedett lélekkel

fogja áldani tettidet.

D.D.”

(A D. G. természetesen Döbrentei Gábor.)

Dukai Takách Judit: A beteg Malvina

Mi az ember? egy kinyílt rózsaszál,

         A virító kornak tündéres kertjében;

Addig virít mig tövisre talál;

         S elhervad éltének legszebb idejében.

Mint örülünk boldog napjainknak!

         Fellengve azt véljük félistenek vagyunk,

Képét vesztvén ideáljainknak

         Könnyes szemmel látjuk, hogy megcsalattatunk.

Mit nem képzünk a szép jövendőnek

         Ezreket igérő gyémánt világában;

Bármely jók is a jelenlevőnek

         Órái, nem nyugszunk dajkáló karjában.

Oh! ki tudja, mit fedez előlünk

         A titkoló kárpit sűrű homályába?

Ki tudja, mely pillanatban dőlünk

         A szerencsétlen sors prédáló sirjába?

Nem rég én is örültem éltemnek,

         S lelkemnek vágyási szárnyakat füzének:

Egy árnyalak maradt képzetemnek,

         S a szép valóságok rendre eltünének.

Sóhajtozva utának pillantok,

         Kezemet bágyadtan végbucsúra nyújtom,

Titeket nem fedhetnek el hantok –

         Én már oltártoknál fáklyámat nem gyújtom.

Mulékonyság! tetőled megválom!

         Boldogságom, benned úgy sem remélhetem,

Oh csak addig késsél, örök álom,

         Mig jó barátimat egyszer ölelhetem.

Majd ha útjok lakom mellett megy el,

         Rá ismernek sirom mohosúlt kövére,

Oda jőnek, s a barátság emel

         Egy dalt Malvinának emlékezetére.

Forrás: Dukai Takách Judit élete és munkái (1909)