Dukai Takách Judit
1983-ban
a Festetics György gróf által életre hívott keszthelyi Helikoni ünnepségekkel
kapcsolatos kutatásaim során került kezembe a keszthelyi Balatoni Múzeum
irattárában három, pár lapból álló, kékes, illetve zöldes cérnával összefűzött,
aranymetszéssel ékesített és kézzel merített papírból álló füzetecske. A három
füzet Dukai Takács Judit* (*A költőnő
neve Takáts, de főleg Takách formában ismeretes. Dolgozatomban a Takács formát
választottam, mivel a jelzett kéziratokban ezen írásmódot alkalmazta a szerző.),
minden bizonnyal saját kezével, a keszthelyi Helikonra írt verseit tartalmazza.
A KESZTHELYI HELIKONI
ÜNNEPEK
Berzsenyi Dániel 1816. november 15-én
így ír Festetics Györgynek. „Rumi megajándékoza engem a Georgikonnak legújabb
nyomtatványival. Elhűltem – elhaltam, látván, hogy azok mind németek! – Én Keszthelyben
egy magyar Weimart óhajtok látni! A nemzetiség minden, s nincs enélkül semmi
boldogság. Minek töltjük csűrjeinket, ha azokat oltalmazni nem tudjuk, nem
tudjuk pedig, ha nemzetiségünket elvesztjük.”* (* Berzsenyi levele gr. Festetics Györgyhöz 1816. nov. 15-én. (Berzsenyi
Dániel összes művei. Gondozta: Merényi Oszkár Bp. Szépirodalmi 1978. –
továbbiakban. Berzsenyi összes) pp. 481-482.) Berzsenyi tehát felveti egy
irodalmi központ megvalósításának lehetőségét, a „magyar Weimar” eszméjét.
Festetics már érlelgethette magában e gondolatokat, hisz mintegy két hónap
elteltével megérkezik a gróf meghívója Berzsenyihez: „Azért, hogy beteljesedjen
a Niklai Bölcsnek, akinek dicshírét a halandóság
köde el nem éri, előrevaló mondása: íme, itten Keszthelyen Böjtelő havának,
azaz febr. 12-én akarván Felséges Urunknak születése napját ülleni, az
ifjúságot Helikonra vezetni kívánjuk, hogy az úgynevezett declamatico által a
magyar, német és deák írásszerzésben jó ízlésre kapjon. De a Helikonra vezető
Kalauz nekünk szükséges. Bátorkodjunk tehát a somogyi Kazinczyra vetni
szemeinket és azon napra való maga-megalázására kérni. Lesznek talán több
pártfogóink is, akik hivatásunkat nem vetik meg, hogy összevetett vállakkal
ezen töretlen ösvényen tanácsot adjanak és vezéreljenek, oktatván, mint kell az
idővel élni s bölcsen örülni.”* (* Idézet
Berzsenyi Kazinczynak írt leveléből 1817. jan. 13-án. (Kazinczy Ferencz
levelezése. A MTA Irodalomtörténeti Bizottsága megbízásából közzéteszi: Dr.
Váczy János. Tizenötödik kötet. Bp. 1905. MTA kiadása. pp. 23-25.)
megjegyzendő, hogy e levél keltét Merényi jan. 12-e teszi. (Berzsenyi összes.
pp. 407-408.)
A
Helikoni ünnepségek öt alkalommal kerültek megrendezésre. 1817, 1818 és 1819
februárjában a király születésnapjához kapcsolódva és 1817, 1818 májusában a
georgikoni vizsgák* (*Georgikon: Európa
rendszeres mezőgazdasági felsőfokú oktatási intézménye Alapítója Festetics György
gróf 1797-ben. (Lásd részletesen: Georgikon 175. Szerk. Sági Károly.) Bp.
Mezőgazdasági 1972.) alkalmával. Az összejövetelek díszes külsőségek között
folytak. Részt vettek rajtuk a Festetics-féle iskolák közül a Georgikon, a
gimnázium, a zeneiskola tanulói, tanárai és a meghívott tudósok, költők, írók,
magas beosztású tisztviselők. Többek között Berzsenyi Dániel, Kisfaludy Sándor,
Szegedy Róza,Dukai Takács Judit, Pálóczi Horváth Ádám, Kazinczy Klára, Kultsár
István, Nagyváthy János, Ruszek József.* (* Ruszek
József. Filozófus, nyelvész, egyházi író. (Pápa, 1779-Veszprém 1851.) Pápán és
Győrött végezte iskoláit,majd teológiai tanulmányait Veszprémben és Pozsonyban.
1814-től keszthelyi plébános, 1834-től veszprémi kanonok. Ellensége volt a
nyelvújításnak, segítette a Mondolat közrebocsájtását. Bölcseleti műve: A
filozófiának elöljáró értekezései – a Magyar Minerva ötödik köteteként jelent
meg 1812-ben. Harmath István-Katsányi Sándor: Veszprém megye irodalmi
hagyományai. Negyedik bővített kiadás. Veszprém, 1984. p. 241. Továbbiakban
Harmath-Katsányi 1984.) Az első Helikonon elhangzott magyar nyelvű verseket Festetics ki is nyomtatta a keszthelyi
Perger-féle nyomdában.* (* Helikon I.
Keszthely, 1818.)
Nem
kerülhetjük meg, mert lényeges és meghatározó momentum az ünnepek
vonatkozásában is a nyelvújítási harc. Hiszen itt van a helikonon a Tövisek és
virágok miatt megsértődött Kisfaludy, itt van a Mondolat* (* Kazinczy Ferenc: Tövisek és virágok.
Széphalom, 1811. Ezzel a kis verseskötettel indult el a nyílt nyelvújítási
harc. A Kisfaludyt sértő vers: Himfy (p. 24.) Mondolat. Kiadva: Dicshalom 1813.
A nyelvújítást, annak túlkapásait kifigurázó mű. Nem titkoltan Kazinczy-ellenes
éllel megírva. Lásd még: Harmath-Katsányi 1984; Pennaháborúk. Nyelvi és
irodalmi viták 1781-1826. (Összeállította Szalai Anna) Bp. Szépirodalmi 1980.)
kiadásában részt vállaló Ruszek apát, de itt van a Kazinczyval levelező
Berzsenyi és Horváth Ádám is. Nem e dolgozat témája ezen ellentétek taglalása,
ám leszögezhetjük, hogy a sokszor ortológusok fellegvárának tekintett
Keszthelyt nem lehet ily egyszerűsítéssel, egyoldalúan megítélni. Nem Széphalom ellenpólusa volt.
Véleményem szerint éppen Festetics pártokon való felülemelkedése, közvetítése a
két tábor között tette lehetővé, hogy a helikonok ne mérgesítsék, de enyhítsék
a feszültségeket. Úgy tűnik ez is közrejátszott abban, hogy Kazinczy megírja
híres, a nyelvújítási harcot záró Ortológus és neológus nálunk és más
nemzeteknél* (* In: Tudományos Gyűjtemény
1819. évfolyam) című munkáját.
Tudjuk,
hogy végül a sértett Kazinczy is megenyhült a gróf iránt és versben
köszöntötte.* (* Kazinczy Ferenc: Gróf
Festetics Györgyhöz. Megjelent: Magyar Kurír, 1819, február 23.) Festetics
pedig fát ültetett a széphalmi mester tiszteletére. E két momentumot nem lehet
csupán üres gesztusnak tekintenünk, mert sem Festeticsnek, sem Kazinczynak
ilyenekre nem volt szükségük.
A
Helikoni ünnepségek helyét, értékét, tartalmát sokan és sokféleképpen próbálták
megközelíteni, megítélni. A tartalmi vitákon túl leginkább a király
születésnapjának megünneplésére szálka az ítészek szemében. A képlet pedig
könnyen feloldható. Keresztury Dezső szerint: „… az ártatlan Helikoni
ünnepségek is szemet szúrtak a titkos rendőrség áganseinek. (…) a kétfejű sas
uralmán őrködő hatalom elől sok mindent álcázni kellett.”* (* Keresztury Dezső: Festetics György és a
magyar irodalom. In: Irodalomtörténeti Közlemények 1963/5.) S éppen ezért –
mutat rá Sági Károly – a jezsuiták diplomata művésze lép előtérbe (ti:
Festeticsnél. CS. G.) életében.* (* Sági
Károly: Adatok Festetics György és munkássága értékeléséhez. In: A Veszprém
Megyei Múzeumok Közleményei 6. kötet Veszprém 1967. pp. 329-344.)
Festetics
halálával (1819) megszűntek az ünnepségek. Fia László, bár sokat áldozott
kulturális célokra, a Helikoni ünnepségek folytatását mégsem tartotta
érdemesnek. Pedig jelentősége komoly
volt, és hatása is méltó azokhoz, akik létrehívták. Újjászülető irodalmunk
bölcsőjénél ott állnak a keszthelyi Helikon géniuszai is. – írta már
idézett művében Keresztury.
DUKAI TAKÁCS JUDIT A
MAGYAR POÉTRIA
Kemenesalján
a Takácsok ősi fészke Duka. Itt született 1795. augusztus 9-én a magyar
irodalom kedves, nőies, halk szavú költőnője, Dukai Takács Judit. Neveltetésére
apja nagy hangsúlyt fektetett. Nemcsak a háztartásban, de a művészetekben is
járatos leány volt. Erre enged következtetni Németh Pál Dukai Takács Istvánénak
(Judit édesanyjának) írt halotti búcsúztatója; „(…) Kedves JUDITH LÁNYOM! Mi
lelt édes lányom? Szép retzés – ruháid / Minthevernek széllel, componált
kótáid. / Gyors – billegésre lankattak ujjaid, / Reszketnek el-hervatt kedves
ajakaid.” A szerző a mű lábjegzetében még tudomásunkra hozza, hogy „Ezen igen
jeles nevelésű Kis-Asszony a Muzsikában szépen jártas.”* (* Németh Pál: Egy, a mag nemét feddhetetlen
kegyes élete, ditséretes és felséges tettei által… Dukai Takács István úr
kegyes kedvvel házos-társában egészen fel talált, szomorú el-temettetése
alkalmatosságával… meg esmértetett. Szombathely, Perger 1811.)
Az eredeti kép egy a
Festetics György által Dukai Takács Juditnak ajándékozott porceláncsészén
található. E képet Vadász Norbert is közölte idézett művében.
Dalai
már közkézen forogtak, ám az igazi elismerést mégis 1814-ben kapta, amikor az
Itáliából hazatérő ifjú Wesselényi Miklós báró, Pataky Mózes – az ifjú báró
nevelője – és Döbrentei Gábor meglátogatták ismerőseiket; Niklán Berzsenyit,
Keszthelyen Festeticset, Sümegen Kisfaludy Sándort. Ebből az időből származik
Festetics György Georgikonjának emlékkönyvében* (* Található: Helikon Könyvtár, Keszthely, Manuscript 50.) a látogatást
megörökítő és a grófot dicsőítő beírás:
„A Honny javáért gyuladozó fiu
Elmegy majd porodhoz Ő Nemes!
És felemelkedett lélekkel
fogja áldani tettidet.
D.D.”
(A
D. G. természetesen Döbrentei Gábor.)
Kisfaludyt
és Sümeget elhagyva Vas vármegyébe indultak. Döbrentei édesapjához Ujfaluba,
majd Dukai Takácsékhoz Dukára. A látogatás jól sikerült. A fiatal költőnő
versei tetszettek, s különösen Döbrentei vette pártfogásba. E látogatáskor
tőlük kapta a Malvina költői nevet is. Ezt követően szinte az egész
magyarországi költőtársadalom megismerte. Lényeges a rokon Berzsenyivel való
kapcsolata, ki saját ízlésének megfelelően (nem mindig szerencsésen) próbálta
egyengetni pályafutását, óvta a költői túlkapásoktól, Kisfaludytól,
Csokonaitól.
Berzsenyi
igaz szívvel segítette s ebben nem kis része volt annak, hogy a niklai remete
gyengéd érzelmeket táplált Dukai Takács Judit, „Dudi” iránt. Most már szinte
természetes lett, hogy levelezett Kazinczyval, Kisfaludyval, Kis Jánossal.
Első, nyomtatásban is megjelent verse Döbrentei
Gábor barátomhoz Erdélybe 1814 szeptemberében született, a már említett
látogatást követően. Az epistolát 1815-ben közölte az Erdélyi Múzeum III.
kötete. Ekkor születhetett a Báró
Wesselényi is.
1817.
február 11-12-re Dukai Takács Judit meghívást kapott Festetics Györgytől a
keszthelyi Helikonra. Itt alkalma volt találkozni berzsenyivel, Kisfaludy
Sándorral, Pálóczi Horváth Ádámmal. Majd a meghívásoknak eleget téve részt vett
az 1817. május 20-21-i, az 1818. február 12-i és égül az 1818. május 19-20-i
Helikonon is. 1819. február 16-án csupán versét küldte el. Ekkor már férjnél
volt. 1818. augusztus 9-én lépett frigyre Geöndötz Ferenccel, aki kevésbé volt
érzékeny Helikon múzsáira. Nem volt szerelmi házasság. Elsősorban családi
körülményei lassú költői haldoklásához vezettek.
Tizenöt
évi házasság után maradt özvegységre. Két évi gyász után Patthy István
táblabírónak nyújtotta kezét. Első házasságából két leány, a másodikból egy fiú
született.
Halála
előtt még egyszer kezébe vette a tollat, s tükröt tartva élete fájdalmas
történései elé, megírta Az én sorsom
című utolsó versét.
1836.
április 15-én halt meg 41. életévét be sem töltve, Sopronban.
A KESZTHELYI KÉZIRATOK
Dukai
Takács Judit négy Helikonon vett részt, de csupán három Helikonra készített
füzetecskéje van a Balatoni Múzeum birtokában.* (* Balatoni Múzeum Adattára 69. 43. l.)
A
kéziratok, amelyek a tulajdonosi bélyegző tanúsága szerint Jánossy Auréltól
származnak, nem kevés meglepetéssel, sőt némi irodalmi csemegével is
szolgáltak.
Az
1817. februári füzet 18,5x24 cm nagyságú. A borító, az első lap (amelyen az
első vers címe volt olvasható), valamint a két hátsó hiányzik. Ezek minden
valószínűséggel az évek során együtt tűnhettek el. A fentieket nem számolva a
kis füzet 20 részben számozott oldalon közli a verseket.
A kézirat
versoján is van szöveg. Minden címnek külön oldalt szentel a füzet írója. A
versek sorrendje a következő:
Örvendező versek felséges I. Ferenc
ausztriai császár s felkent magyar koronás királyunk születése napjára.* (* A címet egyelőre s itt, Vadász Norbert:
Dukai Takách Judit élete és munkái Bp. 1909. című kötetéből kölcsönöztem)
A Halálról Nagy Méltóságú
Vázsonkői Iffjabb Gróff Zichi (sic!) Károly Cs. Kir. Kamarás és belső Titkos
Tanácsos Úr Ő Excellentiája Hites Társának Született Nagy Méltóságú Tolnai
Gróff Festetics Juliánna árnyékához.* (* Vadász
i. m.-ben a vers címe: A halál hatalma)
Epistola Nagy Méltóságú Tolnai
Gróff Festetics Györgyhez Cs. Kir. Kamarás és belső Titkos Tanácsos Úr Ő
Excellentiájához 12 dik Februariusban 1817.
Az
Epistola utolsó része a már fent említettek miatt hiányzik. Az utolsó töredékes
mondat a következő: „Széllyednek már
Literaturánk egéről a sürü fellegek, ki emelték Hazánk”.
A
füzet érdekessége még két bejegyzés az utolsó vers címét tartalmazó oldalon. A
szépen kalligrafált írástól elütő, korabeli, férfias írás mintegy jegyzetként
tájékoztat bennünket az oldal közepe táján: Irta
’s magával hozta Dukai Takáts Judith 12 feb 1817. Ez az alapvető bizonyíték
arra vonatkozóan, hogy Dukai Takács Judit sajátkezű írásáról van szó. Ugyanezen
oldal jobb alsó sarkában szálkás huszadik századi, a fenti mondatra utaló
jegyzet: „Berzsenyi sajátkezü irása. L.
Veszprémi Hirlap, 1912. nov. 20. sz. Dr. Perényi J.” Az
utóbbi írás, amint majdan látható lesz, sok fejtörést és nem kis munkát okozott
a két Dukai vers megjelenését illető kutatásokban.
Berzsenyi és Perényi
jegyzete az 1817. február 12-re készített keszthelyi kéziraton
A második füzetecske 1817 májusára készült. (18,5x23 cm 20
oldal, részben számozott. A kézirat versoján is szöveggel.) Sértetlen, teljes
példány. Címlapján a következő felírás: Keszthelyi
Leiconra készült munkáji Takács Judithnak. Május 21 dikére 1817. A címlap
belső oldalán pár átlós vonallal áthúzott sor. Az áthúzás oka és ideje
ismeretlen, de a vers magáért beszél, s némi adalékul szolgál az oly sokszor
rosszul vagy tévesen megítélt keszthelyi Helikoni ünnepek elkötelezettségéről.
Szép Magyarnak lenni! ’s hát? Magyar Királynak
Kiből hiv Népei kész Atyát csinálnak
Szép Magyarnak lenni! ’s hát Magyar királynak?
Kit Királynak termett Jobbágyok szolgálnak.
Budán 2 dik Jun. 1792
Horváth Ádám
A
verset Horváth Ádám négy nappal I. Ferenc Budán magyar királlyá való koronázása
előtt írta. Semmiképpen nem hallgathatjuk el a vers politikai élét és éppen
ezért szerfeletti veszélyességét írója, terjesztője, hallgatója számára.
A
füzetben a versek a következőképpen sorakoznak:
Felséges
Ferdinánd Károly Austriai Fő Herczeg és ’a Magyar Szent Korona örökösséhez.* (*
Vadász i. m.-ben a vers címe: Hazafiúi
szózat Felséges Ferdinánd Károly…stb.)
Feld Blumen. Gewidmet Am Geburst
Tage der Josephiene gebohren Fürstin von Hohenzollern Hichingen, vermahlter
Grafin Festetics von Tolna. 14 sten May 1817.
Pásztori Áldozat. Tekéntetes Horváth
Ádám Tábla Biró Úrnak Hazánk Orpheussának születése napjára. 11 dik Maj 1817.
A
versek a Feld Blumen kivételével ismertek. Megtalálhatók a Vadász Norbert csorna-premontrei kanonok igényesen összeállított,
mind a mai napig egyetlen ilyen vállalkozás a Dukai Takách Hudit élete és munkái című, Budapesten 1909-ben a
Franklin Társulat nyomdájában napvilágot látott kötetében. A Feld Blumen
verssel sem itt, sem későbbi kiadványokban nem találkoztam. Feltűnt azonban,
hogy a verscím előtt ceruzával apró ovális jel látható – egyértelműen utólagos
kézjegy.
A
harmadik füzet 19x24 cm, és 14 számozatlan oldalon (a kézirat) versoján is
szöveggel), közöl verseket. A borító felirata: A Keszthelyi 4 dik Heliconra Készült munkái Takács Judithnak. 20 dik
Máj 1818.
A
füzetben található versek sorrendje:
A
Keszthelyi Vidék.* (* Vadász i. m.-ben a
vers címe: A Keszthely-vidék leírása.)
Búcsúzás. Tekintetes Ásbóth
János Praefectus Úrtól
’A Muzsikához.
A
Búcsúzás szintén nem található Vadász előbb említett könyvében, sem a későbbi
Dukai Takács Judit kiadványokba. Ennél a versnél szintén megtaláltam a cím
előtti ovális jegyet.
Az
ovális jelet megtaláltam ’A Muzsikához
című versnél is. Itt azonban – legalábbis részben – más dologról van szó.
Vadász Norbert könyvében, de a későbbi kiadványokban sem található ilyen című
vers. A tíz versszakos Isteni elmetalálmány / Bájoló ömledezés! kezdetű
költemény azonban Három szép érzés
címmel már ismert.* (* Vadász i. m.: pp.
84-87.) Csupán az utolsó versszaka más a Helikonra szánt versnek, tehát a
kéziratban lévő változatnak.
A
tulajdonképpeni kérdés tehát az, publikált-e a két említett költemény, illetve
a harmadik két változata, avagy sem. Kiindulási alapom az volt, hogy 1909 előtt
nem jelenhettek meg, hisz akkor a roppant precízségre törekvő és minden
fellelhető anyagot a legrészletesebben felkutató Vadász Norbert bizonyára rájuk
akadt volna, s közli őket művében. De nem találtam egyetlen 1909 utáni
dolgozatot, könyvet, folyóiratot, amely a két versről, illetve a változatokról
említést tenne. Nincs a Dukai Takách Judit válogatott versei kötetben sem,
amelyet a költőnő halálának 150. évfordulóján adtak ki 1986-ban.* (* Az én képem. Dukai Takách Judit válogatott
versei. Sárvár, 1986.) Az ovális jel viszont arra enged következtetni, hogy
valaki már megtalálta s megjelölte azokat.
Egyetlen
konkrét pontot tudtam felfedezni a kéziratok áttanulmányozását követően, méghozzá
az első füzet legutolsó versének, az Epistolának
címe melletti aprócska bejegyzést: Veszprémi
Hírlap 1912. nov. 20.
E
hetilap teljes évfolyamai ritkák. A fenti számot keresve jutottam el a Veszprém
megyei Levéltárba, ahol bebizonyosodott, hogy a XX. évfolyamban (1912) nincs
november 20-i keltezésű szám, mivel e napon nem jelent meg a hetilap.
Nyilvánvaló, hogy elírás történt. De vajon az évben, hónapban, vagy napban? A
kutatást a XX. évfolyamnál kezdtem, s viszonylag rövid keresés után leltem rá
egy cikkre, amelyik a lap november 10-i
számában jelent meg Dukai Takách Judit
kiadatlan költeményei címmel, dr.
Perényi József * (* Dr. Perényi
József. Irodalomtörténész (Bp. 1871. Bp. 1938.) Behatóbban irodalmunk utolsó
századával foglalkozott. Jelentősebb önálló művei: Irodalomtörténet-írásunk
első munkásai (Nagykanizsa 1902.) Dugonics András színművei (Sátoraljaújhely
1903.), Jánosi Gusztáv (Veszprém, 1912.), Aranka György Erdélyi Magyar
Nyelvmívelők Társasága (1916.) tollából. A cikkből megtudjuk, hogy „Jánosi
Gusztáv* (* Jánosi Gusztáv műfordító
(Veszprém 1841-Veszprém 1911.). Veszprémi kanonok. Versekkel indult el irodalmi
pályáján, de Arany János biztatására áttért a műfordításra. legjelentősebb
fordításai: Milton: Elveszett paradicsom, Tasso: Megszabadított Jeruzsálem.)
hagyatékából került kezeimhez három aranyszegélyű füzetke, amelyek Dukai Takách
Judith-nak a Keszthelyi Helikon számára készült munkálatait foglalja magába a
költőnő eredeti kéziratában.” A széljegyzet szerint a füzetek jelenleg dr.
Jánosi (sic!) Aurél birtokában vannak. Két dolgot tudhatunk meg ezen felül a
kis dolgozatból. Már akkor csak három füzetről van a tulajdonosnak tudomása,
valamint bizonyítható az, hogy az első füzet még teljes épségben megvolt, hisz
Perényi közli a borítón található címet is: Keszthelyi
Heliconra készült Munkái Takách (sic!) Judithnak. Keszthelyen Februárius 12-dikén
1817. A Takách névforma valószínűleg önkényes átirata Perényinek.
Cikkében
a szerző vitába száll Vadász Norberttel akkor, amikor „A világi élet legdicsőbb
sugárja / országok kormányát bölcsen vezérelni” kezdetű versről polemizál. „Az
elsőnek címe – írja az első kéziratról – Felséges
II. Ferentz Romai és Austriai Császár és fel kent Magyar Koronás Királynak
születés napjára. Vadász Norbert téved, amikor állítja, hogy költőnő ez
alkalommal Ferenc király érdemeiről szóló költeményét olvasta fel.” Perényi itt
egy elírásra hívja fel a figyelmet. Vadász idézett művének Dukai Takách Judit
életrajza fejezetében (32. oldal) a következőket írja: „Majd két költeményt
olvasott fel. Ferencz király érdemeiről (midőn Keszthelyen keresztül utazott) és
a Halál hatalmáról (Festetics Juliána sírjára).” Ez a Ferencről szóló vers azonban
nem azonos a kéziratban szereplő és a Helikonon felolvasottal. Vadász csupán
itt ejtett hibát, a költemény közlésénél azonban már nem jegyezte meg
lábjegyzetben – mint azt valamennyi Helikonra írt versnél megtette -, miszerint
felolvasták, vagy bemutatták az ünnepen. Egy tény. Habsburg II. Ferencről
(1768-1835) van szó. II. Lipót császár fiáról, német-római császárról (1792-1806),
I. Ferenc néven magyar és cseh királyról (1792-1835) és osztrák császárról
(1804-1835)* (* Gonda Emil-Niederhauser
Emil: A Habsburgok. Bp. Gondolat, 1977. (p. 343.), Ferencről, kinek deklaráltan születésnapját ünnepelték a
februári Helikonon.
Perényi
a dolgozat tanúsága szerint három ismeretlen verset közöl, amelyek nem jelentek
meg Vadász kiadásában. A három költemény: Feld Blumen, Búcsúzás, ’A Muzsikához.
Mi azonban már tudjuk, hogy Perényi pontatlanul vizsgálódott, mert csupán a
címeket azonosította, magát a szöveget nem. Akkor ugyanis rájött volna, hogy a
harmadik vers esetében csupán az utolsó versszak érdekes ilyen szempontból.
Perényi teljes munkásságának ismerete hiányában végül nem tudom megállapítani,
helyesbítette-e a későbbiekben tévedését avagy sem.
Egy
dolgot Vadász és Perényi nem tud feloldani, mint ahogy hosszú kutatásaim alatt
nekem sem sikerült bebizonyítanom; melyik helikoni ünnepre hozta magával a
költőnő Serkentés a magyar Muzsákhoz
című költeményét? A tartalmát illetően mindenképpen helyes a cím alatti
jegyzés: Mondatott a hallhatatlan
Festetics György keszthelyi Helikonjában, ám dátum – a többi bizonyíthatóan
Helikonon elhangzott verssel ellentétben – nincs. A három kézirat sem
tartalmazza. Feltételezhetjük tehát, hogy kellett
lennie egy negyedik, azaz 1818 februárra írt füzetnek is, amiben a fenti vers
benne volt.
A PANNONHALMI KÉZIRATOK
A
budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum 1987-88-ban nagyszabású időszaki kiállítást
rendezett Kazinczy és kora
(1750-1817) címmel. A rendkívül gazdag anyag megtekintését követően hívta fel
figyelmemet Németh József
irodalom-történész, múzeumigazgató arra, hogy az egyik tárlóban Dukai Takács
Judit helikoni kézirata található. Gondolván, hogy a keresett füzetről lehet
szó, mindenképpen szükséges volt az azonosítása. A kézirat csupán a tárlóban,
kirakott állapotban volt megtekinthető, mert a kiállítási anyagot megbontani
akkor nem lehetett. Az első pillanatra feltűnt, hogy a tárlóban látott kézírás
és a Balatoni Múzeumban őrzött füzetek kézírása ugyanazon személytől származik.
Feltűnt ugyancsak a kézirat viszonylagosan jobb állapota, valamint az, hogy az
anyagot megvédendő a lapokat kemény táblába, könyvszerűen bekötötték.
A
későbbiek folyamán sikerült megszereznem az egész kézirat fénymásolatát.* (* Birek Edit osztályvezető (PIM) jóvoltából.)
Mivel a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár
tulajdona volt* (* Kézirat jelzete: 10 a.
E. 7/2.), elsősorban tőlük kellett engedélyt, valamint tájékoztatást kérni
a szóban forgó anyaggal kapcsolatban. Az engedélyt megadó levélben az azóta
elhunyt Szabó Flóris főkönyvtáros a
következőket írta: „Idekerülésükről
sajnos nincs semmi adatunk, valószínűleg, hogy valamelyik irodalmár bencés
(Guzmics Izidor?)* (* Guzmics Izidor.
Költő, műfordító, nyelvész. (Jánosfa 1786-Bakonybél 1839.) Bencés szerzetesként
több helyen tanított, 1832-től haláláig Bakonybélben volt apát. Itt
szerkesztette az Egyházi Tár című folyóiratot, írta kiemelkedő nyelvészeti
tanulmányait, s görög drámafordításait. A nyelvújítás lelkes híve volt. Állandó
levelezésben állt Kazinczyval. Harmath-Katsányi 1984. p. 203.)
hagyatékából, avagy ajándékából került könyvtárunkba. Csak az a 33 oldal van,
amit a kiállításra adtunk.”
Végül
is nem a keresett kézirat (1818 február) került elő, hanem a Balatoni Múzeumban
található három közül az 1817 februárival és az 1817 májusival azonos.
A
két helyen fellelhető kéziratok összehasonlításánál az alábbiakat lehetett
megállapítani.
A
pannonhalmi kéziratok teljesek, épek. Az 1817 februárinak borítóján a felirat: Keszthelyi helicon első Ünnepére készült
munkáji Takács Judithnek. 12 dik Feb: 1817. Tehát némi eltérést mutat
Perényi idézett cikkében megjelent címtől. A kézirat jóval apróbb betűkkel
íródott, mint a Balatoni Múzeumban található. A másoló (Dukai Takács Judit) úgy
tűnik, „ökonomikusabban” bánt a hellyel és a papírral. A lap minden részét
kihasználta, szemben a másik kézirattal, ahol még a címek is külön oldalra
kerültek. Tizennégy oldalon közli a verseket, ellentétben a másikkal, ahol
ugyanezt – hozzá számítva a hiányzó oldalakat – mintegy 26 oldalon teszi meg.
(E pannonhalmi kézirat 13+1 (címlap) számozott lapot tartalmaz a kézirat
versoján is szöveggel.)
Az
első vers címe: Felséges második Ferencz
Austriai Császár és fel kent Magyar Koronás Királynak Születése Napjára 12 dik
Feb. 1817.” Felbukkant tehát ugyanazon vers harmadik címváltozata is. Úgy
gondolom, hogy Vadász, de talán Perényi címével is ellentétben ezt kellene
jelen esetben elfogadnunk. Egy gondolat azonban óhatatlanul felmerül a vers
olvasása közben, ismerve a többi kéziratot is. 1817 februárjában Dukai Takács Judit dicsőítésével kezdi a füzetet,
ugyanezen év májusában már Horváth
Ádám előbb említett versével, amely természetesen ugyanazon Ferencről szól - - de micsoda ellentétes előjellel!
A
pannonhalmi második kézirat (1817 május) szinte teljes egészében megegyezik a
keszthelyivel. Tizenkilenc oldalon közli a verseket, tehát csupán egy oldallal
rövidebb, mint a másik. (Mivel egy kötetbe van kötve az előzővel itt folyamatos
az utólagosan beírt számozás, tehát 15 sorszámmal kezdődik és a 33-mal
fejeződik be. A kézirat versoján is szöveggel. Hasonlóan megtalálható a Horváth
Ádám idézet, de áthúzás nélkül. A harmadik mű címéből viszont kimaradt a „Pásztori áldozat”, míg a cím többi
része: „tettes (sic!) Horváth Ádám Tábla Bíró Urnak Hazánk Orpheussának… stb., ugyanaz,
mint a keszthelyinél.
A
rendelkezésre álló anyagok birtokában, az eddig tudottakból egyértelműen
következtethetjük, hogy Vadász Norbert sem a keszthelyit, sem a pannonhalmit,
Perényi József viszont a pannonhalmi kéziratot nem ismerte.
AZ MTA KÖNYVTÁRÁBAN
TALÁLHATÓ KÉZIRAT
Weöres
Sándor a magyar költészet rejtett értékeiből és furcsaságaiból összeállított
antológiájában* (* Weöres Sándor: Három
veréb hat szemmel. Bp. Szépirodalmi 1977.) Ritkoókné Szalay Ágnes
tájékoztatását felhasználva felhívja a figyelmet az MTA Könyvtára
Kézirattárában fellelhető Dukai Takács Judit kéziratokra. E kéziratokról Vadász
Norbert is tud: Dukai Takács Judit verseit „… Horváth József Elek 1829-ben,
tehát a költőnő életében összegyűjtötte s a Magyar szépnem tudósi és írói című
bevezető értekezéssel és jegyzetekkel ellátva ki akarta adni.”* (* Vadász: i. m.: p. 44.)
A
kézirat elsősorban abból a szempontból volt érdekes a számunkra, hogy a három
általunk kutatott versre tartalmaz-e utalást, s ha igen, mit. Esetleg ezekkel
kapcsolatban változatokat. Sok reményt nem lehetett az eredményhez fűzni, hisz
Vadász ismerte a kéziratot, sőt, amint azt az anyag áttanulmányozása után
megállapítható, néhány jegyzetét át is vette. Ezt általában Horváth aláírással különböztette meg a
kötetben.
A
kézirat* (* MTA Könyvtár Kézirattára. K
703) 13,5x22,5 cm nagyságú borítóba kötött A kéziratok papírjának nagysága
jobbára azonos, de kisebb részt változó. A bekötést követően a lapokat
grafittal megszámozták, de megmaradt az eredeti számozás is.
Az
anyag gerincét mindenképpen Horváth József Elek* (* Horváth József Elek. (1784(?)-1835) ügyész, majd tanító. A kaposvári
kir. gimnázium igazgatója. A MTA levelező tagja. Cikkei, versei, értekezései és
egyéb írásai jelentek meg a Tudományos Gyűjteményben, az Erdélyi Múzeumban,
stb. Kevésbé jeles költőink közé tartozik. (Lásd részletesen. Szinnyei József:
Magyar írók élete és munkái IV. köt. pp. 1250-1252.) feltehetően saját kézzel írt és kiadásra szánt
– „Dukai Takács Judit munkái”
kézirata alkotja. Ennek fejezetei a következők, ahogy Horváth József Elek
kézírása alapján összegezhetjük. Dukai
Takács Judit munkái kiadta Horváth Józs. (sic!) Elek I. rész. Énekek.; Dukai
Takács Judit munkái kiadta Horváth József Elek II. rész Levelek: ’A Magyar Szép
Nem, tudósi és Irói. írta Horváth József Elek. Ez a grafitos számozás
alapján a 128. lapnál fejeződik be.
Ezt
követően Dukai Takács Judit saját kezével írt kézirata A Névnap és Butsuvétel című „érzékeny játék” következik. (129-140.
lapig.)
A
141. laptól a 164. lapig terjedő kézirattal kapcsolatban fenntartásaim voltak.
Nem e dolgozat feladata ennek taglalása, azonban szemmel láthatóan nem Horváth
József Elek kézírásáról van szó, s nem nagyon hasonlít Dukai Takács Judit
tárgyalt kéziratainak írásmódjához sem. Nehezen olvasható, szálkás betűk. Úgy
tűnik, írója viszonylag nehezen vezette a tollat. Nagyon sok a helyesírási
hiba, amikkel sem Horváth, sem Dukai Takács ismert kéziratai esetében ez idáig
nem találkoztam (vesztetem, foro, töbet, nészhet stb.). Amíg hozzászoktunk a
vizsgált kéziratoknál az érthetően elrendezett oldalakhoz, addig itt az írás
összefolyik. Tulajdonképpen csak egy cím emelkedik ki a legelején, az Epedés. Eddigi kiadások ilyen című
verset nem ismernek. A versek zöme a későbbi Dukai Takács-művel színvonalát nem
éri el, bár pár bájos momentum fellelhető. Hirtelen jött gondolat alapján
vélhetnénk talán kétes eredetűeknek, ám R. Kocsis Rózsa bölcsészdoktori
értekezésében* (* R. Kocsis Rózsa: Dukai Takács Judit élete és költészete. ELTE.
Bölcsészdoktori értekezések. Bp. 1972.) rámutat, hogy e versek a 14 éves
Judit zsengéi, rögtönzései, próbálkozásai.
Ezt
követően a Juliskám halálára 1829 és
Az én lakhelyem című versek kézirata
következik. (Dukai Takács Judit saját kezű írása.)
A
keresettek közül csupán a Három szép
érzés verset találtam meg a Horváth-féle kéziratban. Különben egyet kell
értenünk Vadász megállapításával, miszerint Horváth ad hoc jelleggel írta
egymás után a verseket, s nem éppen szerencsés, hogy az összegyűjtött versek
közé sajátjait is becsempészte.
Az
MTA Kézirattárában őrzött anyag rendkívül fontos és komoly tanulmányozásra
inspiráló kéziratgyűjtemény. Dukai Takács Judit tervezett összes művei kritikai
kiadását megelőzően nélkülözhetetlen beható, minden részletre kiterjedő
vizsgálata. Ez annál is inkább fontos, hisz’ tudjuk: Vadász például nem
tartotta szükségesnek bevenni a költőnő munkái közé Horváth József Elekhez és
Takács Teréziához írt verses leveleit annak ellenére, hogy e kéziratban azok
rendelkezésére álltak.* (* Vadász: i. m.:
p. 53.)
Hasonlóan
figyelembe kell majd venni a változatokat is, amelyek nyomon követhetők, mint
például ’A kesergő Malvina ugyan annak
sírja feletti című költemény esetében, ahol Vadász az eredeti, Horváth a
Döbröntei által javított változatot hozza. A Horváth-féle kéziratban ugyanis e
vers némileg megváltozott alakban jelenik meg. Ennek okát egy, a kézirat
keletkezésével azonos korban, de később írt, nem Horváthtól származó bejegyzés
tisztázza: Ezt, így miként itt áll,
Döbröntei javítá! Ugyanezen kéz még két jelzést tett a kéziraton, mindkét
esetben a címlapokon.
A KÖTETBEN MEG NEM
JELENT VERSEK
Mivel
a két előbbiekben jelzett, kötetben nem publikált vers, valamint a harmadik
helikoni változata a Veszprémi Hírlapban való megjelenés ellenére úgyszólván
ismeretlen, szükségesnek tartom közlését.
A
Feld Blumen (Mezei virágok), az 1817. május 14-én huszonhetedik születésnapját
ünneplő Hohenzollern Josephiene hercegnő tiszteletére íródott. A hercegnő
Festetics György fiának, Lászlónak volt hitvese. E házasság révén európai
uralkodócsaládokkal kerültek rokonságba a Festeticsek. Ez a család további felemelkedését
jelentette. Nem véletlen hát, hogy Dukai Takács Judit lényegesnek tartotta a
köszöntőt, méghozzá olyannyira, hogy a hercegnő anyanyelvén írta azt. Tollát –
amint a vers is bizonyítja – hasonló könnyedséggel forgatta németül, mint
magyarul. Az alkalmi vers színvonalát ugyan nem haladja meg a költemény, nőies
bájával mégis hat. A hercegnőt Dukai Takács Judit német nyelvű magyar költeménnyel köszöntötte. Ez
egyértelműen kiderül a mű olvasásakor.
A
korabeli tudósítások (Pester Zeitung, Hazai ’s Külföldi Tudósítások) nem jelzik
a versnek a Helikonon való felolvasását. (3.-4. kép.)
A
verset Perényi József olvasatában közlöm.
3. kép: A Feld Blumen című vers első oldala a keszthelyi
kéziratban. A cím mellett jól látszik az ovális jel. (1817. május 21.)
4. kép: A Feld Blumen című vers első oldala a pannonhalmi
kéziratban. (1817. május 21.)
FELD BLUMEN
Gewidmet Am Geburst Tage der Josephiene gebohren
Fürstin von Hohenzollern Hochingen, vermählter Gräfin
Festetics von Tolna. 14-ten May 1817.
Tag vor allen Tagen was mir entgegen lacht
Und mit goldenen Strahlen mein Herz so frühlich macht
Der Morgen ist pracht voll wie Silber glänzt das Tahl
Auroren begleitet wie froh der Vögel Schal.
Alles ist verwandelt in Amaranten Hain
Nur ich sollte heite allein trauern ach! Nein.
Fliehet ihr Gedanken fliehet jetzt von mir Schmerz
Heute findet ruhe mein unglückliches Herz.
Hier werf’ ich mich nieder Du heilige Natur
Bey deinem Altar knie ich hier auf Ungarns Flur
Höret Götter mein wort was durch den Himmel dringt
Ach! sehet das Opfer was ein land Mädchen bringt.
Lebe immer frohe Tage grosse Fürstin
Erscheinuns hoher Geist Helicons Königin
Leicht begleite dich der Sphären fliegender Tanz
Schmücke deine Locken der Liebe Myrten Kranz.
Das ganze Leben ist ein wild stürmendes Meer.
Viellen ist es von uns wüssteund freuden leer
Dir o holdes Geschöpl solls ein Paradies sein
Fliesse deine Lebens Quelle himmlisch und rein.
Auf deinem Geburts Fesst reich ich dir zwey Blumen
Die zwar nicht von l’arnass nur von Felde kommen
Sie duften dir ewig durch deiner Lebens Zeit
Die erste. – Hochachtung, -zweite, -Zufriedenheit.
A német nyelvű verset az alábbiak szerint fordítottam.* (* A műfordítás alapjául szolgáló nyersfordítás
Cs. Szigeti Erika munkája.)
MEZEI VIRÁGOK
Josephiennek, Hohenzollern Hochingenhercegnőnek,
Tolnai Festetics hitvesének, születésnapjára ajánlva
1817. május 14-én.
E fényes nap elémbe jőve rámnevet
S arany sugárival átjárja szívemet,
Midőn ezüsttel csillámot hint a hajnal
S mint madárhad omladoz csillagfolyammal.
Az Amarantusz liget új gyümölcsöt terem
S csak nekem kell tűrve kínlódnom? Ah, de nem.
Rohanj el tőlem bú, rohanj el fájdalom
S ma fájó szívemet enyhhel altatom.
Oltárodnál Szent Természet letérdelek
S Magyarhon mezőjén nyugtot ott lelek.
Halljátok Istenek szavam a felhőn át,
Nézzétek honnunk lánya dús áldozatát.
Legyenek napjaid szépek fényes dáma,
Nagy szellem, te Helikon királyi ága.
Kísérjenek könnyű szféráknak táncosi
S kedves mirtusz dús fürtjeid megleli.
Az élet nézd, vadul tajtékzó tengerár.
Puszta, kietlen s öröm sincs benne már.
Ó szende lélek, neked az éden legyen,
Hol élted forrásánál dús virág terem.
Születésnapodat köszöntse két virág,
Mellyet Parnasszus nem, csak mezők földje ád.
E két virág óvja, vidítsa éltedet;
Emez a megelégedés, amaz a tisztelet.
5. kép: A Búcsúzás című vers első oldala a keszthelyi
kéziratban. A cím mellett jól látszik az ovális jel. (1818. május 20.)
A
Búcsúzás Tekéntetes Asbóth János
Praefectus Úrtól születését egy szomorú esemény ihlette.
Asbóth János 1768-ban született
Nemescsón. Göttingában tanult. Késmárkon, Lőcsén, végül 1901-től a keszthelyi
Georgikonban, illetve Festetics György uradalmában, különféle posztokat töltött
be, mígnem a Georgikon igazgatója lett. A tanítás során Pethe Ferenc mellett ő
tette a legtöbbet az oktatás színvonalának emeléséért. Meghatározta a
georgikoni múzeum rendezési elvét. Nagyon sokat tett a Helikoni Ünnepségek
létrejöttéért, azok szervezésében oroszlánrészt vállalt. A Helikon I. kötet bevezetőjét két társszerzővel (Ruszek József és
Petróczy Béla) közösen írta. 1823-ban halt meg Zomborban.
1818.
március 10-vel kinevezték a Ferenc-csatorna Társaság által a kincstártól bérbe
vett jószágok kormányzatának első ülnökévé. Így el kellett hagynia Keszthelyt.
Nem kétséges, távozása megpecsételte a Helikonok sorsát.
Dukai
Takács Judit verssel búcsúzott Asbóthtól, s e verset fel is olvasta az 1818
májusi ünnepen. (5. kép) A mű felsorolja Asbóth érdemeit, a Georgikon és a
Helikon körül kifejtett erőfeszítéseit. Talán legszebb szakasza az utolsó, ahol
Dukai Takács Judit egyszerűen, mégis meghatóan, minden erőltetett
vers-díszítmény nélküli sorokkal köszön el a „Bölcs Férj fiu”-tól.
BUCSUZÁS
Tekéntetes Ásbóth János Praefectus Úrtól
Való-e? avagy csak Lelkem képzelménye
Avagy egy réméttő álom tüneménye
Kápráztatja szememet.
’S majd Egeket vivó magasságra ragad
Majd ismétt minden kis örömet meg tagad
’S hulni érzem könnyemet.
De ah! érzéseim bár rendre csalnának
’S az időknek ki mért folyami álnának
Változhatatlan határt.
Sebességgel tünnek éltünknek kincsei
’S ’a leg szebb reménynek már értt gyümölcsei
Szenvednek örökös kárt.
’A rendíthetetlen végzéseknek karja
Tetézett örömünk oszlatni akarja
’S mint fáj ez érző kebel.
Bölcs Férj fia! hát nem tarthat továbbá már
Sóhajtásunk Téged egy ujjabb pálya vár
És mi tőlünk el tünsz el!
De bár mégy – ’s vágyásid messzebbre halladnak
’A halni nem szokott érdemek maradnak
Örökösi helyednek.
Áldozni fog Keszthely hives ernyejében
’A hála ’s barátság szentebb érzésében
Oltárán emlékednek.
Im Maecenásunk ’a dicsőek példánnya
Keszthelynek bérczi köztt hangozni kivánnya
Későbbrei s Nevedet.
Hűség és fáradni nem tudó munkásság
Hazafiui láng bölcs eleme nyájasság
Koszoruzták tettedet.
’S valamint Apolló bájjoló Lantjának
Zengzetét bévették falai Thrójának
Fel emeltetésével.
’A midőn az Istenség onnét el távozott
Hajdani lététől minden kő hangozott
Csuda szer erejével.
Úgy nemes Lelkednek szép szüleménnyei
’A Georgiconnak erős talp kövei
Mind utánnad Zengenek.
Bár ’a nagy sziveket esmerni tanuljuk
Valódiságokban csak akkor bámuljuk
Ha már többé nincsenek.
Felejthetetlen lész Chittoni nagy Lélek
Im’ a rósás ajku Ifjúság! hogy vélek
Miket tevél hirdeti.
Itt maradnak munkád sokféle nemei
itt szép Virtusidnak édes emlékei
’S utad könnyünk követi.
Hányszor láttad? Keszthely Tempe vidékein
’A viruló tavaszt illatos berkein
Ki kelni mély álmából.
Hányszor meg sárgulni Ceres kalászszait
Tegzes Diánnának jönni Vadászszait
Az Erdők vadonjából.
Hányszor minden idő tájnak kellemeit?
’A habzó Balaton nyájjas Isteneit
Hányszor köszöntéd velünk?
Nefelejcsd hogy Lelkünk rokon érzőt talált
Benned, és zöldellő örök tavaszszá vált
Társaságodban telünk.
Ha majd a boldogság dajkáló karjával
’A szerencse gyémánt fény koronájával
Jutalmazza éltedet.
Emlékezz! Zala és Vassnak vidékjére
Ugyazoknak érző baráti szivére
Kik tisztelnek Tégedet.
Valahányszor e táj kékellő Hegyein
Tátika moh lepte szent dőledékein
Zephir leng ’a sziklákon
’A hányszor Flórának dísze hull vagy fesel
Mind annyiszor Téged nagy Férjfi! idvezel
’A Keszthelyi Helicon.
A
Három szép érzés című műben három „kut
fő”-ről olvashatunk, melynek „csengedez szép kristállya”. A színjátékról, a
költészetről és a zenéről van szó. Más a helyzet, ha ’A Muzsikához című
helikoni változatot nézzük. Akkor úgy érezhetjük, hogy egyértelműen a Helikoni
ünnepségekre íródott, hiszen a művészetek azon ágáról van szó, amelyek az
ünnepségek fő motívumai is voltak. Ezt annak ellenére leszögezhetjük, hogy
eltérést csupán az utolsó versszaknál tapasztalhatunk. Ez az alábbiak szerinti:
HÁROM SZÉP ÉRZÉS
(Vadász és Horváth József Elek szerint)
Hol mindezek gyűlve egybe
Tűnik ott a setétség:
Fénysugárt önt mindenekbe
A jóltevő istenség.
Itt mutatják vetélkedve
Az elmék remekei:
Hogy bár porból emelkedve
Ők nem föld gyermekei!
’A MUZSIKÁHOZ
(Keszthelyi kézirat szerint)
’S itt virágzik Keszthelyben
Bölcs Apolónak nyoma
Itt van mint hajdan Delphiben
Leng pompásabb Temploma.
Fiai itt vetélkednek
Laurus fedi ’a nyertest
Tarcsad védlő Istenednek
Szép Delphink Muzagetest.
Az
eltérés azonban lényeges!
A
keszthelyi kézirat változata szerint Festeticset „Bölcs Apollónak” nevezi, ki
Delphihez hasonló templomban áldoz (értsd: a művészeteknek) Keszthelyen.
E
versnél azonban mindenképpen fel kell hívni a figyelmet, az értelem s
helyesírás diktálta írásmódváltozásokon túl, pár eltérésre a Horváth, Vadász,
illetve a keszthelyi kézirat vonatkozásában.
Vadász-féle változat A
keszthelyi kézirat változata
(megegyezik
Horváth József
Elek-féle
kézirattal)
11.
A szenvedő sebeibe ’S ’a
szenvedők sebeibe
18.Nélküled
ha kérdem, mi Nálad nélkül
vallyon mi?
19.Az
élet s az ember – merő Ez élet, s az ember merő
36.Dicsőséges
tettöket Dicsőséges
tetteket
41.S
egy asszony minő erős lett Egy
Aszszony minő erős lett
46.Ha
nézi mint hiv polgár Ha nézi
mint hiv Porgár (sic!)
49.Elmegy
nemes büszkeséggel El megy – ’s nemes
büszkeséggel
71.S
e fellengző érzésektől ’S ’e
fellengző érzetektől
A
fenti apróbb változatok a vers egészére vonatkozóan nem hoznak új értelmezést.
Nincs
konkrét adat arra vonatkozóan sem, hogy a keszthelyi vagy a másik változat
született-e előbb. A válaszra, s talán a Dukai Takács Judit-irodalom bővítésére
is lehetőség nyílik, ha lappangó vagy ismeretlen kéziratok kerülnek elő a
levéltárakból, múzeumokból, magángyűjteményekből. Dukai Takács Judit
életművének, összegyűjtött munkáinak kritikai kiadása még várat magára.
CSÉBI GÉZA: DIE
HANDSCHRIFTLICHE – GEDICHTE – HEFTE VON JUDIT DUKAI TAKÁCS
(ZUSAMMENFASSUNG)
Judit
Dukai Takács wurde 1795 in Duka geboren und war eine der ersten ungarischen
Schriftstelerinnen. Seit früher Jugend ist sie mit der Kunst verbunden. Zu
schriftstellerischerr Anerkennung gelangte sie 1814. Sie korrepondierte mit
Ferenc Kazinczy, Dániel Berzsenyi, Sándor Kisfaludy, János Kis, mit allen die
im damaligen ungarischen Schriftstellerleben bedeutende Persönlichkeiten waren.
1817 udn 1818 im Februar und Mai nahm sie auf Einladung des Grafen György
Festetics an den unter der Mäzenenschaft des Grafen stehenden Helikonfeiern
teil, wo sie gemeinsam mit anderen Schriftstellern ihre Gedichte votrung. Im
Keszthelyer Balaton Museum sind drei handgeschriebene Hefte von Judit Dukai
Takács entdeckt worden, die anlässlich der Helikonfeiern entstanden.
(Februar-Mai 1817, Mai 1818). Von den Gedichten in diesen Heften sind zwei
(Feld Blumen; Abschied) und von einem dritten (Drei schöne Gefühle oder Zur
Musik) der letzte Teil, von einer in wenigen Exemplaren erschienen Zeitung
abgesehen (Veszprémi Hírlap 10. Nov. 1912.) unbekannt. Die in der Bibliothek
der Erzabtei Pannonhalma befindlichen Handschriften von Judit Dukai Takács
stimmen fast vollkommen mit der Keszthelyer Handschrift vom Februar bzw. Mai
1817 überein.Sie sind eigenhändige Abschriften der Dichterin.
Die
in der Handschriftensammlung der Ungarischen Akademie der Wissenschaften
aufbewahrten Werke von Judit Dukai Takács stellt ein durch János Elek Horváth
gesammeltes (1829) Material dar, dass er zu veröffentlichen beabsichtigte. In
dieser Sammlung befinden sich noch drei erwiesenermassen von der Dichterin
stammende Werke und eine Handschrift frühzeitigen Ursprung, die ebenfalls für ein
Gedicht von Judit Dukai Takács gehalten wird.
Forrás:
Művelődéstörténeti tanulmányok 1990. Zalai Gyűjtemény 31. sz. Zalaegerszeg,
1990.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése