2015. dec. 26.

Cséby Géza: Dukai Takács Judit kéziratos vers-füzetei

Dukai Takách Judit



1983-ban a Festetics György gróf által életre hívott keszthelyi Helikoni ünnepségekkel kapcsolatos kutatásaim során került kezembe a keszthelyi Balatoni Múzeum irattárában három, pár lapból álló, kékes, illetve zöldes cérnával összefűzött, aranymetszéssel ékesített és kézzel merített papírból álló füzetecske. A három füzet Dukai Takács Judit* (*A költőnő neve Takáts, de főleg Takách formában ismeretes. Dolgozatomban a Takács formát választottam, mivel a jelzett kéziratokban ezen írásmódot alkalmazta a szerző.), minden bizonnyal saját kezével, a keszthelyi Helikonra írt verseit tartalmazza.

A KESZTHELYI HELIKONI ÜNNEPEK

Berzsenyi Dániel 1816. november 15-én így ír Festetics Györgynek. „Rumi megajándékoza engem a Georgikonnak legújabb nyomtatványival. Elhűltem – elhaltam, látván, hogy azok mind németek! – Én Keszthelyben egy magyar Weimart óhajtok látni! A nemzetiség minden, s nincs enélkül semmi boldogság. Minek töltjük csűrjeinket, ha azokat oltalmazni nem tudjuk, nem tudjuk pedig, ha nemzetiségünket elvesztjük.”* (* Berzsenyi levele gr. Festetics Györgyhöz 1816. nov. 15-én. (Berzsenyi Dániel összes művei. Gondozta: Merényi Oszkár Bp. Szépirodalmi 1978. – továbbiakban. Berzsenyi összes) pp. 481-482.) Berzsenyi tehát felveti egy irodalmi központ megvalósításának lehetőségét, a „magyar Weimar” eszméjét. Festetics már érlelgethette magában e gondolatokat, hisz mintegy két hónap elteltével megérkezik a gróf meghívója Berzsenyihez: „Azért, hogy beteljesedjen a Niklai Bölcsnek, akinek dicshírét a halandóság köde el nem éri, előrevaló mondása: íme, itten Keszthelyen Böjtelő havának, azaz febr. 12-én akarván Felséges Urunknak születése napját ülleni, az ifjúságot Helikonra vezetni kívánjuk, hogy az úgynevezett declamatico által a magyar, német és deák írásszerzésben jó ízlésre kapjon. De a Helikonra vezető Kalauz nekünk szükséges. Bátorkodjunk tehát a somogyi Kazinczyra vetni szemeinket és azon napra való maga-megalázására kérni. Lesznek talán több pártfogóink is, akik hivatásunkat nem vetik meg, hogy összevetett vállakkal ezen töretlen ösvényen tanácsot adjanak és vezéreljenek, oktatván, mint kell az idővel élni s bölcsen örülni.”* (* Idézet Berzsenyi Kazinczynak írt leveléből 1817. jan. 13-án. (Kazinczy Ferencz levelezése. A MTA Irodalomtörténeti Bizottsága megbízásából közzéteszi: Dr. Váczy János. Tizenötödik kötet. Bp. 1905. MTA kiadása. pp. 23-25.) megjegyzendő, hogy e levél keltét Merényi jan. 12-e teszi. (Berzsenyi összes. pp. 407-408.)

A Helikoni ünnepségek öt alkalommal kerültek megrendezésre. 1817, 1818 és 1819 februárjában a király születésnapjához kapcsolódva és 1817, 1818 májusában a georgikoni vizsgák* (*Georgikon: Európa rendszeres mezőgazdasági felsőfokú oktatási intézménye Alapítója Festetics György gróf 1797-ben. (Lásd részletesen: Georgikon 175. Szerk. Sági Károly.) Bp. Mezőgazdasági 1972.) alkalmával. Az összejövetelek díszes külsőségek között folytak. Részt vettek rajtuk a Festetics-féle iskolák közül a Georgikon, a gimnázium, a zeneiskola tanulói, tanárai és a meghívott tudósok, költők, írók, magas beosztású tisztviselők. Többek között Berzsenyi Dániel, Kisfaludy Sándor, Szegedy Róza,Dukai Takács Judit, Pálóczi Horváth Ádám, Kazinczy Klára, Kultsár István, Nagyváthy János, Ruszek József.* (* Ruszek József. Filozófus, nyelvész, egyházi író. (Pápa, 1779-Veszprém 1851.) Pápán és Győrött végezte iskoláit,majd teológiai tanulmányait Veszprémben és Pozsonyban. 1814-től keszthelyi plébános, 1834-től veszprémi kanonok. Ellensége volt a nyelvújításnak, segítette a Mondolat közrebocsájtását. Bölcseleti műve: A filozófiának elöljáró értekezései – a Magyar Minerva ötödik köteteként jelent meg 1812-ben. Harmath István-Katsányi Sándor: Veszprém megye irodalmi hagyományai. Negyedik bővített kiadás. Veszprém, 1984. p. 241. Továbbiakban Harmath-Katsányi 1984.) Az első Helikonon elhangzott magyar nyelvű verseket Festetics ki is nyomtatta a keszthelyi Perger-féle nyomdában.* (* Helikon I. Keszthely, 1818.)

Nem kerülhetjük meg, mert lényeges és meghatározó momentum az ünnepek vonatkozásában is a nyelvújítási harc. Hiszen itt van a helikonon a Tövisek és virágok miatt megsértődött Kisfaludy, itt van a Mondolat*  (* Kazinczy Ferenc: Tövisek és virágok. Széphalom, 1811. Ezzel a kis verseskötettel indult el a nyílt nyelvújítási harc. A Kisfaludyt sértő vers: Himfy (p. 24.) Mondolat. Kiadva: Dicshalom 1813. A nyelvújítást, annak túlkapásait kifigurázó mű. Nem titkoltan Kazinczy-ellenes éllel megírva. Lásd még: Harmath-Katsányi 1984; Pennaháborúk. Nyelvi és irodalmi viták 1781-1826. (Összeállította Szalai Anna) Bp. Szépirodalmi 1980.) kiadásában részt vállaló Ruszek apát, de itt van a Kazinczyval levelező Berzsenyi és Horváth Ádám is. Nem e dolgozat témája ezen ellentétek taglalása, ám leszögezhetjük, hogy a sokszor ortológusok fellegvárának tekintett Keszthelyt nem lehet ily egyszerűsítéssel, egyoldalúan megítélni. Nem Széphalom ellenpólusa volt. Véleményem szerint éppen Festetics pártokon való felülemelkedése, közvetítése a két tábor között tette lehetővé, hogy a helikonok ne mérgesítsék, de enyhítsék a feszültségeket. Úgy tűnik ez is közrejátszott abban, hogy Kazinczy megírja híres, a nyelvújítási harcot záró Ortológus és neológus nálunk és más nemzeteknél* (* In: Tudományos Gyűjtemény 1819. évfolyam) című munkáját.

Tudjuk, hogy végül a sértett Kazinczy is megenyhült a gróf iránt és versben köszöntötte.* (* Kazinczy Ferenc: Gróf Festetics Györgyhöz. Megjelent: Magyar Kurír, 1819, február 23.) Festetics pedig fát ültetett a széphalmi mester tiszteletére. E két momentumot nem lehet csupán üres gesztusnak tekintenünk, mert sem Festeticsnek, sem Kazinczynak ilyenekre nem volt szükségük.

A Helikoni ünnepségek helyét, értékét, tartalmát sokan és sokféleképpen próbálták megközelíteni, megítélni. A tartalmi vitákon túl leginkább a király születésnapjának megünneplésére szálka az ítészek szemében. A képlet pedig könnyen feloldható. Keresztury Dezső szerint: „… az ártatlan Helikoni ünnepségek is szemet szúrtak a titkos rendőrség áganseinek. (…) a kétfejű sas uralmán őrködő hatalom elől sok mindent álcázni kellett.”* (* Keresztury Dezső: Festetics György és a magyar irodalom. In: Irodalomtörténeti Közlemények 1963/5.) S éppen ezért – mutat rá Sági Károly – a jezsuiták diplomata művésze lép előtérbe (ti: Festeticsnél. CS. G.) életében.* (* Sági Károly: Adatok Festetics György és munkássága értékeléséhez. In: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 6. kötet Veszprém 1967. pp. 329-344.)

Festetics halálával (1819) megszűntek az ünnepségek. Fia László, bár sokat áldozott kulturális célokra, a Helikoni ünnepségek folytatását mégsem tartotta érdemesnek. Pedig jelentősége komoly volt, és hatása is méltó azokhoz, akik létrehívták. Újjászülető irodalmunk bölcsőjénél ott állnak a keszthelyi Helikon géniuszai is. – írta már idézett művében Keresztury.

DUKAI TAKÁCS JUDIT A MAGYAR POÉTRIA

Kemenesalján a Takácsok ősi fészke Duka. Itt született 1795. augusztus 9-én a magyar irodalom kedves, nőies, halk szavú költőnője, Dukai Takács Judit. Neveltetésére apja nagy hangsúlyt fektetett. Nemcsak a háztartásban, de a művészetekben is járatos leány volt. Erre enged következtetni Németh Pál Dukai Takács Istvánénak (Judit édesanyjának) írt halotti búcsúztatója; „(…) Kedves JUDITH LÁNYOM! Mi lelt édes lányom? Szép retzés – ruháid / Minthevernek széllel, componált kótáid. / Gyors – billegésre lankattak ujjaid, / Reszketnek el-hervatt kedves ajakaid.” A szerző a mű lábjegzetében még tudomásunkra hozza, hogy „Ezen igen jeles nevelésű Kis-Asszony a Muzsikában szépen jártas.”* (* Németh Pál: Egy, a mag nemét feddhetetlen kegyes élete, ditséretes és felséges tettei által… Dukai Takács István úr kegyes kedvvel házos-társában egészen fel talált, szomorú el-temettetése alkalmatosságával… meg esmértetett. Szombathely, Perger 1811.)

Az eredeti kép egy a Festetics György által Dukai Takács Juditnak ajándékozott porceláncsészén található. E képet Vadász Norbert is közölte idézett művében.


Dalai már közkézen forogtak, ám az igazi elismerést mégis 1814-ben kapta, amikor az Itáliából hazatérő ifjú Wesselényi Miklós báró, Pataky Mózes – az ifjú báró nevelője – és Döbrentei Gábor meglátogatták ismerőseiket; Niklán Berzsenyit, Keszthelyen Festeticset, Sümegen Kisfaludy Sándort. Ebből az időből származik Festetics György Georgikonjának emlékkönyvében* (* Található: Helikon Könyvtár, Keszthely, Manuscript 50.) a látogatást megörökítő és a grófot dicsőítő beírás:

„A Honny javáért gyuladozó fiu
Elmegy majd porodhoz Ő Nemes!
És felemelkedett lélekkel
fogja áldani tettidet.
D.D.”

(A D. G. természetesen Döbrentei Gábor.)


Kisfaludyt és Sümeget elhagyva Vas vármegyébe indultak. Döbrentei édesapjához Ujfaluba, majd Dukai Takácsékhoz Dukára. A látogatás jól sikerült. A fiatal költőnő versei tetszettek, s különösen Döbrentei vette pártfogásba. E látogatáskor tőlük kapta a Malvina költői nevet is. Ezt követően szinte az egész magyarországi költőtársadalom megismerte. Lényeges a rokon Berzsenyivel való kapcsolata, ki saját ízlésének megfelelően (nem mindig szerencsésen) próbálta egyengetni pályafutását, óvta a költői túlkapásoktól, Kisfaludytól, Csokonaitól.

Berzsenyi igaz szívvel segítette s ebben nem kis része volt annak, hogy a niklai remete gyengéd érzelmeket táplált Dukai Takács Judit, „Dudi” iránt. Most már szinte természetes lett, hogy levelezett Kazinczyval, Kisfaludyval, Kis Jánossal. Első, nyomtatásban is megjelent verse Döbrentei Gábor barátomhoz Erdélybe 1814 szeptemberében született, a már említett látogatást követően. Az epistolát 1815-ben közölte az Erdélyi Múzeum III. kötete. Ekkor születhetett a Báró Wesselényi is.

1817. február 11-12-re Dukai Takács Judit meghívást kapott Festetics Györgytől a keszthelyi Helikonra. Itt alkalma volt találkozni berzsenyivel, Kisfaludy Sándorral, Pálóczi Horváth Ádámmal. Majd a meghívásoknak eleget téve részt vett az 1817. május 20-21-i, az 1818. február 12-i és égül az 1818. május 19-20-i Helikonon is. 1819. február 16-án csupán versét küldte el. Ekkor már férjnél volt. 1818. augusztus 9-én lépett frigyre Geöndötz Ferenccel, aki kevésbé volt érzékeny Helikon múzsáira. Nem volt szerelmi házasság. Elsősorban családi körülményei lassú költői haldoklásához vezettek.

Tizenöt évi házasság után maradt özvegységre. Két évi gyász után Patthy István táblabírónak nyújtotta kezét. Első házasságából két leány, a másodikból egy fiú született.

Halála előtt még egyszer kezébe vette a tollat, s tükröt tartva élete fájdalmas történései elé, megírta Az én sorsom című utolsó versét.

1836. április 15-én halt meg 41. életévét be sem töltve, Sopronban.


A KESZTHELYI KÉZIRATOK


Dukai Takács Judit négy Helikonon vett részt, de csupán három Helikonra készített füzetecskéje van a Balatoni Múzeum birtokában.* (* Balatoni Múzeum Adattára 69. 43. l.)

A kéziratok, amelyek a tulajdonosi bélyegző tanúsága szerint Jánossy Auréltól származnak, nem kevés meglepetéssel, sőt némi irodalmi csemegével is szolgáltak.

Az 1817. februári füzet 18,5x24 cm nagyságú. A borító, az első lap (amelyen az első vers címe volt olvasható), valamint a két hátsó hiányzik. Ezek minden valószínűséggel az évek során együtt tűnhettek el. A fentieket nem számolva a kis füzet 20 részben számozott oldalon közli a verseket.

A kézirat versoján is van szöveg. Minden címnek külön oldalt szentel a füzet írója. A versek sorrendje a következő:

Örvendező versek felséges I. Ferenc ausztriai császár s felkent magyar koronás királyunk születése napjára.* (* A címet egyelőre s itt, Vadász Norbert: Dukai Takách Judit élete és munkái Bp. 1909. című kötetéből kölcsönöztem)

A Halálról Nagy Méltóságú Vázsonkői Iffjabb Gróff Zichi (sic!) Károly Cs. Kir. Kamarás és belső Titkos Tanácsos Úr Ő Excellentiája Hites Társának Született Nagy Méltóságú Tolnai Gróff Festetics Juliánna árnyékához.* (* Vadász i. m.-ben a vers címe: A halál hatalma)

Epistola Nagy Méltóságú Tolnai Gróff Festetics Györgyhez Cs. Kir. Kamarás és belső Titkos Tanácsos Úr Ő Excellentiájához 12 dik Februariusban 1817.

Az Epistola utolsó része a már fent említettek miatt hiányzik. Az utolsó töredékes mondat a következő: „Széllyednek már Literaturánk egéről a sürü fellegek, ki emelték Hazánk”.

A füzet érdekessége még két bejegyzés az utolsó vers címét tartalmazó oldalon. A szépen kalligrafált írástól elütő, korabeli, férfias írás mintegy jegyzetként tájékoztat bennünket az oldal közepe táján: Irta ’s magával hozta Dukai Takáts Judith 12 feb 1817. Ez az alapvető bizonyíték arra vonatkozóan, hogy Dukai Takács Judit sajátkezű írásáról van szó. Ugyanezen oldal jobb alsó sarkában szálkás huszadik századi, a fenti mondatra utaló jegyzet: „Berzsenyi sajátkezü irása. L. Veszprémi Hirlap, 1912. nov. 20. sz. Dr. Perényi J.” Az utóbbi írás, amint majdan látható lesz, sok fejtörést és nem kis munkát okozott a két Dukai vers megjelenését illető kutatásokban.



Berzsenyi és Perényi jegyzete az 1817. február 12-re készített keszthelyi kéziraton


A második füzetecske 1817 májusára készült. (18,5x23 cm 20 oldal, részben számozott. A kézirat versoján is szöveggel.) Sértetlen, teljes példány. Címlapján a következő felírás: Keszthelyi Leiconra készült munkáji Takács Judithnak. Május 21 dikére 1817. A címlap belső oldalán pár átlós vonallal áthúzott sor. Az áthúzás oka és ideje ismeretlen, de a vers magáért beszél, s némi adalékul szolgál az oly sokszor rosszul vagy tévesen megítélt keszthelyi Helikoni ünnepek elkötelezettségéről.

Szép Magyarnak lenni! ’s hát? Magyar Királynak
Kiből hiv Népei kész Atyát csinálnak
Szép Magyarnak lenni! ’s hát Magyar királynak?
Kit Királynak termett Jobbágyok szolgálnak.
Budán 2 dik Jun. 1792
Horváth Ádám

A verset Horváth Ádám négy nappal I. Ferenc Budán magyar királlyá való koronázása előtt írta. Semmiképpen nem hallgathatjuk el a vers politikai élét és éppen ezért szerfeletti veszélyességét írója, terjesztője, hallgatója számára.

A füzetben a versek a következőképpen sorakoznak:

Felséges Ferdinánd Károly Austriai Fő Herczeg és ’a Magyar Szent Korona örökösséhez.* (* Vadász i. m.-ben a vers címe: Hazafiúi szózat Felséges Ferdinánd Károly…stb.)

Feld Blumen. Gewidmet Am Geburst Tage der Josephiene gebohren Fürstin von Hohenzollern Hichingen, vermahlter Grafin Festetics von Tolna. 14 sten May 1817.

Pásztori Áldozat. Tekéntetes Horváth Ádám Tábla Biró Úrnak Hazánk Orpheussának születése napjára. 11 dik Maj 1817.

A versek a Feld Blumen kivételével ismertek. Megtalálhatók a Vadász Norbert csorna-premontrei kanonok igényesen összeállított, mind a mai napig egyetlen ilyen vállalkozás a Dukai Takách Hudit élete és munkái című, Budapesten 1909-ben a Franklin Társulat nyomdájában napvilágot látott kötetében. A Feld Blumen verssel sem itt, sem későbbi kiadványokban nem találkoztam. Feltűnt azonban, hogy a verscím előtt ceruzával apró ovális jel látható – egyértelműen utólagos kézjegy.

A harmadik füzet 19x24 cm, és 14 számozatlan oldalon (a kézirat) versoján is szöveggel), közöl verseket. A borító felirata: A Keszthelyi 4 dik Heliconra Készült munkái Takács Judithnak. 20 dik Máj 1818.

A füzetben található versek sorrendje:

A Keszthelyi Vidék.* (* Vadász i. m.-ben a vers címe: A Keszthely-vidék leírása.)

Búcsúzás. Tekintetes Ásbóth János Praefectus Úrtól

’A Muzsikához.

A Búcsúzás szintén nem található Vadász előbb említett könyvében, sem a későbbi Dukai Takács Judit kiadványokba. Ennél a versnél szintén megtaláltam a cím előtti ovális jegyet.

Az ovális jelet megtaláltam ’A Muzsikához című versnél is. Itt azonban – legalábbis részben – más dologról van szó. Vadász Norbert könyvében, de a későbbi kiadványokban sem található ilyen című vers. A tíz versszakos Isteni elmetalálmány / Bájoló ömledezés! kezdetű költemény azonban Három szép érzés címmel már ismert.* (* Vadász i. m.: pp. 84-87.) Csupán az utolsó versszaka más a Helikonra szánt versnek, tehát a kéziratban lévő változatnak.

A tulajdonképpeni kérdés tehát az, publikált-e a két említett költemény, illetve a harmadik két változata, avagy sem. Kiindulási alapom az volt, hogy 1909 előtt nem jelenhettek meg, hisz akkor a roppant precízségre törekvő és minden fellelhető anyagot a legrészletesebben felkutató Vadász Norbert bizonyára rájuk akadt volna, s közli őket művében. De nem találtam egyetlen 1909 utáni dolgozatot, könyvet, folyóiratot, amely a két versről, illetve a változatokról említést tenne. Nincs a Dukai Takách Judit válogatott versei kötetben sem, amelyet a költőnő halálának 150. évfordulóján adtak ki 1986-ban.* (* Az én képem. Dukai Takách Judit válogatott versei. Sárvár, 1986.) Az ovális jel viszont arra enged következtetni, hogy valaki már megtalálta s megjelölte azokat.

Egyetlen konkrét pontot tudtam felfedezni a kéziratok áttanulmányozását követően, méghozzá az első füzet legutolsó versének, az Epistolának címe melletti aprócska bejegyzést: Veszprémi Hírlap 1912. nov. 20.

E hetilap teljes évfolyamai ritkák. A fenti számot keresve jutottam el a Veszprém megyei Levéltárba, ahol bebizonyosodott, hogy a XX. évfolyamban (1912) nincs november 20-i keltezésű szám, mivel e napon nem jelent meg a hetilap. Nyilvánvaló, hogy elírás történt. De vajon az évben, hónapban, vagy napban? A kutatást a XX. évfolyamnál kezdtem, s viszonylag rövid keresés után leltem rá egy cikkre, amelyik a lap november 10-i számában jelent meg Dukai Takách Judit kiadatlan költeményei címmel, dr. Perényi József * (* Dr. Perényi József. Irodalomtörténész (Bp. 1871. Bp. 1938.) Behatóbban irodalmunk utolsó századával foglalkozott. Jelentősebb önálló művei: Irodalomtörténet-írásunk első munkásai (Nagykanizsa 1902.) Dugonics András színművei (Sátoraljaújhely 1903.), Jánosi Gusztáv (Veszprém, 1912.), Aranka György Erdélyi Magyar Nyelvmívelők Társasága (1916.) tollából. A cikkből megtudjuk, hogy „Jánosi Gusztáv* (* Jánosi Gusztáv műfordító (Veszprém 1841-Veszprém 1911.). Veszprémi kanonok. Versekkel indult el irodalmi pályáján, de Arany János biztatására áttért a műfordításra. legjelentősebb fordításai: Milton: Elveszett paradicsom, Tasso: Megszabadított Jeruzsálem.) hagyatékából került kezeimhez három aranyszegélyű füzetke, amelyek Dukai Takách Judith-nak a Keszthelyi Helikon számára készült munkálatait foglalja magába a költőnő eredeti kéziratában.” A széljegyzet szerint a füzetek jelenleg dr. Jánosi (sic!) Aurél birtokában vannak. Két dolgot tudhatunk meg ezen felül a kis dolgozatból. Már akkor csak három füzetről van a tulajdonosnak tudomása, valamint bizonyítható az, hogy az első füzet még teljes épségben megvolt, hisz Perényi közli a borítón található címet is: Keszthelyi Heliconra készült Munkái Takách (sic!) Judithnak. Keszthelyen Februárius 12-dikén 1817. A Takách névforma valószínűleg önkényes átirata Perényinek.

Cikkében a szerző vitába száll Vadász Norberttel akkor, amikor „A világi élet legdicsőbb sugárja / országok kormányát bölcsen vezérelni” kezdetű versről polemizál. „Az elsőnek címe – írja az első kéziratról – Felséges II. Ferentz Romai és Austriai Császár és fel kent Magyar Koronás Királynak születés napjára. Vadász Norbert téved, amikor állítja, hogy költőnő ez alkalommal Ferenc király érdemeiről szóló költeményét olvasta fel.” Perényi itt egy elírásra hívja fel a figyelmet. Vadász idézett művének Dukai Takách Judit életrajza fejezetében (32. oldal) a következőket írja: „Majd két költeményt olvasott fel. Ferencz király érdemeiről (midőn Keszthelyen keresztül utazott) és a Halál hatalmáról (Festetics Juliána sírjára).” Ez a Ferencről szóló vers azonban nem azonos a kéziratban szereplő és a Helikonon felolvasottal. Vadász csupán itt ejtett hibát, a költemény közlésénél azonban már nem jegyezte meg lábjegyzetben – mint azt valamennyi Helikonra írt versnél megtette -, miszerint felolvasták, vagy bemutatták az ünnepen. Egy tény. Habsburg II. Ferencről (1768-1835) van szó. II. Lipót császár fiáról, német-római császárról (1792-1806), I. Ferenc néven magyar és cseh királyról (1792-1835) és osztrák császárról (1804-1835)* (* Gonda Emil-Niederhauser Emil: A Habsburgok. Bp. Gondolat, 1977. (p. 343.), Ferencről, kinek deklaráltan születésnapját ünnepelték a februári Helikonon.

Perényi a dolgozat tanúsága szerint három ismeretlen verset közöl, amelyek nem jelentek meg Vadász kiadásában. A három költemény: Feld Blumen, Búcsúzás, ’A Muzsikához. Mi azonban már tudjuk, hogy Perényi pontatlanul vizsgálódott, mert csupán a címeket azonosította, magát a szöveget nem. Akkor ugyanis rájött volna, hogy a harmadik vers esetében csupán az utolsó versszak érdekes ilyen szempontból. Perényi teljes munkásságának ismerete hiányában végül nem tudom megállapítani, helyesbítette-e a későbbiekben tévedését avagy sem.

Egy dolgot Vadász és Perényi nem tud feloldani, mint ahogy hosszú kutatásaim alatt nekem sem sikerült bebizonyítanom; melyik helikoni ünnepre hozta magával a költőnő Serkentés a magyar Muzsákhoz című költeményét? A tartalmát illetően mindenképpen helyes a cím alatti jegyzés: Mondatott a hallhatatlan Festetics György keszthelyi Helikonjában, ám dátum – a többi bizonyíthatóan Helikonon elhangzott verssel ellentétben – nincs. A három kézirat sem tartalmazza. Feltételezhetjük tehát, hogy kellett lennie egy negyedik, azaz 1818 februárra írt füzetnek is, amiben a fenti vers benne volt.



A PANNONHALMI KÉZIRATOK

A budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum 1987-88-ban nagyszabású időszaki kiállítást rendezett Kazinczy és kora (1750-1817) címmel. A rendkívül gazdag anyag megtekintését követően hívta fel figyelmemet Németh József irodalom-történész, múzeumigazgató arra, hogy az egyik tárlóban Dukai Takács Judit helikoni kézirata található. Gondolván, hogy a keresett füzetről lehet szó, mindenképpen szükséges volt az azonosítása. A kézirat csupán a tárlóban, kirakott állapotban volt megtekinthető, mert a kiállítási anyagot megbontani akkor nem lehetett. Az első pillanatra feltűnt, hogy a tárlóban látott kézírás és a Balatoni Múzeumban őrzött füzetek kézírása ugyanazon személytől származik. Feltűnt ugyancsak a kézirat viszonylagosan jobb állapota, valamint az, hogy az anyagot megvédendő a lapokat kemény táblába, könyvszerűen bekötötték.

A későbbiek folyamán sikerült megszereznem az egész kézirat fénymásolatát.* (* Birek Edit osztályvezető (PIM) jóvoltából.) Mivel a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár tulajdona volt* (* Kézirat jelzete: 10 a. E. 7/2.), elsősorban tőlük kellett engedélyt, valamint tájékoztatást kérni a szóban forgó anyaggal kapcsolatban. Az engedélyt megadó levélben az azóta elhunyt Szabó Flóris főkönyvtáros a következőket írta: „Idekerülésükről sajnos nincs semmi adatunk, valószínűleg, hogy valamelyik irodalmár bencés (Guzmics Izidor?)* (* Guzmics Izidor. Költő, műfordító, nyelvész. (Jánosfa 1786-Bakonybél 1839.) Bencés szerzetesként több helyen tanított, 1832-től haláláig Bakonybélben volt apát. Itt szerkesztette az Egyházi Tár című folyóiratot, írta kiemelkedő nyelvészeti tanulmányait, s görög drámafordításait. A nyelvújítás lelkes híve volt. Állandó levelezésben állt Kazinczyval. Harmath-Katsányi 1984. p. 203.) hagyatékából, avagy ajándékából került könyvtárunkba. Csak az a 33 oldal van, amit a kiállításra adtunk.”

Végül is nem a keresett kézirat (1818 február) került elő, hanem a Balatoni Múzeumban található három közül az 1817 februárival és az 1817 májusival azonos.

A két helyen fellelhető kéziratok összehasonlításánál az alábbiakat lehetett megállapítani.

A pannonhalmi kéziratok teljesek, épek. Az 1817 februárinak borítóján a felirat: Keszthelyi helicon első Ünnepére készült munkáji Takács Judithnek. 12 dik Feb: 1817. Tehát némi eltérést mutat Perényi idézett cikkében megjelent címtől. A kézirat jóval apróbb betűkkel íródott, mint a Balatoni Múzeumban található. A másoló (Dukai Takács Judit) úgy tűnik, „ökonomikusabban” bánt a hellyel és a papírral. A lap minden részét kihasználta, szemben a másik kézirattal, ahol még a címek is külön oldalra kerültek. Tizennégy oldalon közli a verseket, ellentétben a másikkal, ahol ugyanezt – hozzá számítva a hiányzó oldalakat – mintegy 26 oldalon teszi meg. (E pannonhalmi kézirat 13+1 (címlap) számozott lapot tartalmaz a kézirat versoján is szöveggel.)

Az első vers címe: Felséges második Ferencz Austriai Császár és fel kent Magyar Koronás Királynak Születése Napjára 12 dik Feb. 1817.” Felbukkant tehát ugyanazon vers harmadik címváltozata is. Úgy gondolom, hogy Vadász, de talán Perényi címével is ellentétben ezt kellene jelen esetben elfogadnunk. Egy gondolat azonban óhatatlanul felmerül a vers olvasása közben, ismerve a többi kéziratot is. 1817 februárjában Dukai Takács Judit dicsőítésével kezdi a füzetet, ugyanezen év májusában már Horváth Ádám előbb említett versével, amely természetesen ugyanazon Ferencről szól - - de micsoda ellentétes előjellel!

A pannonhalmi második kézirat (1817 május) szinte teljes egészében megegyezik a keszthelyivel. Tizenkilenc oldalon közli a verseket, tehát csupán egy oldallal rövidebb, mint a másik. (Mivel egy kötetbe van kötve az előzővel itt folyamatos az utólagosan beírt számozás, tehát 15 sorszámmal kezdődik és a 33-mal fejeződik be. A kézirat versoján is szöveggel. Hasonlóan megtalálható a Horváth Ádám idézet, de áthúzás nélkül. A harmadik mű címéből viszont kimaradt a „Pásztori áldozat”, míg a cím többi része: „tettes (sic!) Horváth Ádám Tábla Bíró Urnak Hazánk Orpheussának… stb., ugyanaz, mint a keszthelyinél.

A rendelkezésre álló anyagok birtokában, az eddig tudottakból egyértelműen következtethetjük, hogy Vadász Norbert sem a keszthelyit, sem a pannonhalmit, Perényi József viszont a pannonhalmi kéziratot nem ismerte.


AZ MTA KÖNYVTÁRÁBAN TALÁLHATÓ KÉZIRAT


Weöres Sándor a magyar költészet rejtett értékeiből és furcsaságaiból összeállított antológiájában* (* Weöres Sándor: Három veréb hat szemmel. Bp. Szépirodalmi 1977.) Ritkoókné Szalay Ágnes tájékoztatását felhasználva felhívja a figyelmet az MTA Könyvtára Kézirattárában fellelhető Dukai Takács Judit kéziratokra. E kéziratokról Vadász Norbert is tud: Dukai Takács Judit verseit „… Horváth József Elek 1829-ben, tehát a költőnő életében összegyűjtötte s a Magyar szépnem tudósi és írói című bevezető értekezéssel és jegyzetekkel ellátva ki akarta adni.”* (* Vadász: i. m.: p. 44.)

A kézirat elsősorban abból a szempontból volt érdekes a számunkra, hogy a három általunk kutatott versre tartalmaz-e utalást, s ha igen, mit. Esetleg ezekkel kapcsolatban változatokat. Sok reményt nem lehetett az eredményhez fűzni, hisz Vadász ismerte a kéziratot, sőt, amint azt az anyag áttanulmányozása után megállapítható, néhány jegyzetét át is vette. Ezt általában Horváth aláírással különböztette meg a kötetben.

A kézirat* (* MTA Könyvtár Kézirattára. K 703) 13,5x22,5 cm nagyságú borítóba kötött A kéziratok papírjának nagysága jobbára azonos, de kisebb részt változó. A bekötést követően a lapokat grafittal megszámozták, de megmaradt az eredeti számozás is.

Az anyag gerincét mindenképpen Horváth József Elek* (* Horváth József Elek. (1784(?)-1835) ügyész, majd tanító. A kaposvári kir. gimnázium igazgatója. A MTA levelező tagja. Cikkei, versei, értekezései és egyéb írásai jelentek meg a Tudományos Gyűjteményben, az Erdélyi Múzeumban, stb. Kevésbé jeles költőink közé tartozik. (Lásd részletesen. Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái IV. köt. pp. 1250-1252.)  feltehetően saját kézzel írt és kiadásra szánt – „Dukai Takács Judit munkái” kézirata alkotja. Ennek fejezetei a következők, ahogy Horváth József Elek kézírása alapján összegezhetjük. Dukai Takács Judit munkái kiadta Horváth Józs. (sic!) Elek I. rész. Énekek.; Dukai Takács Judit munkái kiadta Horváth József Elek II. rész Levelek: ’A Magyar Szép Nem, tudósi és Irói. írta Horváth József Elek. Ez a grafitos számozás alapján a 128. lapnál fejeződik be.

Ezt követően Dukai Takács Judit saját kezével írt kézirata A Névnap és Butsuvétel című „érzékeny játék” következik. (129-140. lapig.)

A 141. laptól a 164. lapig terjedő kézirattal kapcsolatban fenntartásaim voltak. Nem e dolgozat feladata ennek taglalása, azonban szemmel láthatóan nem Horváth József Elek kézírásáról van szó, s nem nagyon hasonlít Dukai Takács Judit tárgyalt kéziratainak írásmódjához sem. Nehezen olvasható, szálkás betűk. Úgy tűnik, írója viszonylag nehezen vezette a tollat. Nagyon sok a helyesírási hiba, amikkel sem Horváth, sem Dukai Takács ismert kéziratai esetében ez idáig nem találkoztam (vesztetem, foro, töbet, nészhet stb.). Amíg hozzászoktunk a vizsgált kéziratoknál az érthetően elrendezett oldalakhoz, addig itt az írás összefolyik. Tulajdonképpen csak egy cím emelkedik ki a legelején, az Epedés. Eddigi kiadások ilyen című verset nem ismernek. A versek zöme a későbbi Dukai Takács-művel színvonalát nem éri el, bár pár bájos momentum fellelhető. Hirtelen jött gondolat alapján vélhetnénk talán kétes eredetűeknek, ám R. Kocsis Rózsa bölcsészdoktori értekezésében* (*  R. Kocsis Rózsa: Dukai Takács Judit élete és költészete. ELTE. Bölcsészdoktori értekezések. Bp. 1972.) rámutat, hogy e versek a 14 éves Judit zsengéi, rögtönzései, próbálkozásai.

Ezt követően a Juliskám halálára 1829 és Az én lakhelyem című versek kézirata következik. (Dukai Takács Judit saját kezű írása.)

A keresettek közül csupán a Három szép érzés verset találtam meg a Horváth-féle kéziratban. Különben egyet kell értenünk Vadász megállapításával, miszerint Horváth ad hoc jelleggel írta egymás után a verseket, s nem éppen szerencsés, hogy az összegyűjtött versek közé sajátjait is becsempészte.

Az MTA Kézirattárában őrzött anyag rendkívül fontos és komoly tanulmányozásra inspiráló kéziratgyűjtemény. Dukai Takács Judit tervezett összes művei kritikai kiadását megelőzően nélkülözhetetlen beható, minden részletre kiterjedő vizsgálata. Ez annál is inkább fontos, hisz’ tudjuk: Vadász például nem tartotta szükségesnek bevenni a költőnő munkái közé Horváth József Elekhez és Takács Teréziához írt verses leveleit annak ellenére, hogy e kéziratban azok rendelkezésére álltak.* (* Vadász: i. m.: p. 53.)

Hasonlóan figyelembe kell majd venni a változatokat is, amelyek nyomon követhetők, mint például ’A kesergő Malvina ugyan annak sírja feletti című költemény esetében, ahol Vadász az eredeti, Horváth a Döbröntei által javított változatot hozza. A Horváth-féle kéziratban ugyanis e vers némileg megváltozott alakban jelenik meg. Ennek okát egy, a kézirat keletkezésével azonos korban, de később írt, nem Horváthtól származó bejegyzés tisztázza: Ezt, így miként itt áll, Döbröntei javítá! Ugyanezen kéz még két jelzést tett a kéziraton, mindkét esetben a címlapokon.


A KÖTETBEN MEG NEM JELENT VERSEK


Mivel a két előbbiekben jelzett, kötetben nem publikált vers, valamint a harmadik helikoni változata a Veszprémi Hírlapban való megjelenés ellenére úgyszólván ismeretlen, szükségesnek tartom közlését.

A Feld Blumen (Mezei virágok), az 1817. május 14-én huszonhetedik születésnapját ünneplő Hohenzollern Josephiene hercegnő tiszteletére íródott. A hercegnő Festetics György fiának, Lászlónak volt hitvese. E házasság révén európai uralkodócsaládokkal kerültek rokonságba a Festeticsek. Ez a család további felemelkedését jelentette. Nem véletlen hát, hogy Dukai Takács Judit lényegesnek tartotta a köszöntőt, méghozzá olyannyira, hogy a hercegnő anyanyelvén írta azt. Tollát – amint a vers is bizonyítja – hasonló könnyedséggel forgatta németül, mint magyarul. Az alkalmi vers színvonalát ugyan nem haladja meg a költemény, nőies bájával mégis hat. A hercegnőt Dukai Takács Judit német nyelvű magyar költeménnyel köszöntötte. Ez egyértelműen kiderül a mű olvasásakor.

A korabeli tudósítások (Pester Zeitung, Hazai ’s Külföldi Tudósítások) nem jelzik a versnek a Helikonon való felolvasását. (3.-4. kép.)

A verset Perényi József olvasatában közlöm.


3. kép: A Feld Blumen című vers első oldala a keszthelyi kéziratban. A cím mellett jól látszik az ovális jel. (1817. május 21.)
 
 
4. kép: A Feld Blumen című vers első oldala a pannonhalmi kéziratban. (1817. május 21.)
FELD BLUMEN

Gewidmet Am Geburst Tage der Josephiene gebohren
Fürstin von Hohenzollern Hochingen, vermählter Gräfin
Festetics von Tolna. 14-ten May 1817.

Tag vor allen Tagen was mir entgegen lacht
Und mit goldenen Strahlen mein Herz so frühlich macht
Der Morgen ist pracht voll wie Silber glänzt das Tahl
Auroren begleitet wie froh der Vögel Schal.

Alles ist verwandelt in Amaranten Hain
Nur ich sollte heite allein trauern ach! Nein.
Fliehet ihr Gedanken fliehet jetzt von mir Schmerz
Heute findet ruhe mein unglückliches Herz.

Hier werf’ ich mich nieder Du heilige Natur
Bey deinem Altar knie ich hier auf Ungarns Flur
Höret Götter mein wort was durch den Himmel dringt
Ach! sehet das Opfer was ein land Mädchen bringt.

Lebe immer frohe Tage grosse Fürstin
Erscheinuns hoher Geist Helicons Königin
Leicht begleite dich der Sphären fliegender Tanz
Schmücke deine Locken der Liebe Myrten Kranz.

Das ganze Leben ist ein wild stürmendes Meer.
Viellen ist es von uns wüssteund freuden leer
Dir o holdes Geschöpl solls ein Paradies sein
Fliesse deine Lebens Quelle himmlisch und rein.

Auf deinem Geburts Fesst reich ich dir zwey Blumen
Die zwar nicht von l’arnass nur von Felde kommen
Sie duften dir ewig durch deiner Lebens Zeit
Die erste. – Hochachtung, -zweite, -Zufriedenheit.


A német nyelvű verset az alábbiak szerint fordítottam.* (* A műfordítás alapjául szolgáló nyersfordítás Cs. Szigeti Erika munkája.)


MEZEI VIRÁGOK

Josephiennek, Hohenzollern Hochingenhercegnőnek,
Tolnai Festetics hitvesének, születésnapjára ajánlva
1817. május 14-én.

E fényes nap elémbe jőve rámnevet
S arany sugárival átjárja szívemet,
Midőn ezüsttel csillámot hint a hajnal
S mint madárhad omladoz csillagfolyammal.

Az Amarantusz liget új gyümölcsöt terem
S csak nekem kell tűrve kínlódnom? Ah, de nem.
Rohanj el tőlem bú, rohanj el fájdalom
S ma fájó szívemet enyhhel altatom.

Oltárodnál Szent Természet letérdelek
S Magyarhon mezőjén nyugtot ott lelek.
Halljátok Istenek szavam a felhőn át,
Nézzétek honnunk lánya dús áldozatát.

Legyenek napjaid szépek fényes dáma,
Nagy szellem, te Helikon királyi ága.
Kísérjenek könnyű szféráknak táncosi
S kedves mirtusz dús fürtjeid megleli.

Az élet nézd, vadul tajtékzó tengerár.
Puszta, kietlen s öröm sincs benne már.
Ó szende lélek, neked az éden legyen,
Hol élted forrásánál dús virág terem.

Születésnapodat köszöntse két virág,
Mellyet Parnasszus nem, csak mezők földje ád.
E két virág óvja, vidítsa éltedet;
Emez a megelégedés, amaz a tisztelet.
 
5. kép: A Búcsúzás című vers első oldala a keszthelyi kéziratban. A cím mellett jól látszik az ovális jel. (1818. május 20.)

A Búcsúzás Tekéntetes Asbóth János Praefectus Úrtól születését egy szomorú esemény ihlette.

Asbóth János 1768-ban született Nemescsón. Göttingában tanult. Késmárkon, Lőcsén, végül 1901-től a keszthelyi Georgikonban, illetve Festetics György uradalmában, különféle posztokat töltött be, mígnem a Georgikon igazgatója lett. A tanítás során Pethe Ferenc mellett ő tette a legtöbbet az oktatás színvonalának emeléséért. Meghatározta a georgikoni múzeum rendezési elvét. Nagyon sokat tett a Helikoni Ünnepségek létrejöttéért, azok szervezésében oroszlánrészt vállalt. A Helikon I. kötet bevezetőjét két társszerzővel (Ruszek József és Petróczy Béla) közösen írta. 1823-ban halt meg Zomborban.

1818. március 10-vel kinevezték a Ferenc-csatorna Társaság által a kincstártól bérbe vett jószágok kormányzatának első ülnökévé. Így el kellett hagynia Keszthelyt. Nem kétséges, távozása megpecsételte a Helikonok sorsát.

Dukai Takács Judit verssel búcsúzott Asbóthtól, s e verset fel is olvasta az 1818 májusi ünnepen. (5. kép) A mű felsorolja Asbóth érdemeit, a Georgikon és a Helikon körül kifejtett erőfeszítéseit. Talán legszebb szakasza az utolsó, ahol Dukai Takács Judit egyszerűen, mégis meghatóan, minden erőltetett vers-díszítmény nélküli sorokkal köszön el a „Bölcs Férj fiu”-tól.


BUCSUZÁS
Tekéntetes Ásbóth János Praefectus Úrtól

Való-e? avagy csak Lelkem képzelménye
Avagy egy réméttő álom tüneménye
Kápráztatja szememet.

’S majd Egeket vivó magasságra ragad
Majd ismétt minden kis örömet meg tagad
’S hulni érzem könnyemet.

De ah! érzéseim bár rendre csalnának
’S az időknek ki mért folyami álnának
Változhatatlan határt.

Sebességgel tünnek éltünknek kincsei
’S ’a leg szebb reménynek már értt gyümölcsei
Szenvednek örökös kárt.

’A rendíthetetlen végzéseknek karja
Tetézett örömünk oszlatni akarja
’S mint fáj ez érző kebel.

Bölcs Férj fia! hát nem tarthat továbbá már
Sóhajtásunk Téged egy ujjabb pálya vár
És mi tőlünk el tünsz el!

De bár mégy – ’s vágyásid messzebbre halladnak
’A halni nem szokott érdemek maradnak
Örökösi helyednek.

Áldozni fog Keszthely hives ernyejében
’A hála ’s barátság szentebb érzésében
Oltárán emlékednek.

Im Maecenásunk ’a dicsőek példánnya
Keszthelynek bérczi köztt hangozni kivánnya
Későbbrei s Nevedet.

Hűség és fáradni nem tudó munkásság
Hazafiui láng bölcs eleme nyájasság
Koszoruzták tettedet.

’S valamint Apolló bájjoló Lantjának
Zengzetét bévették falai Thrójának
Fel emeltetésével.

’A midőn az Istenség onnét el távozott
Hajdani lététől minden kő hangozott
Csuda szer erejével.

Úgy nemes Lelkednek szép szüleménnyei
’A Georgiconnak erős talp kövei
Mind utánnad Zengenek.

Bár ’a nagy sziveket esmerni tanuljuk
Valódiságokban csak akkor bámuljuk
Ha már többé nincsenek.

Felejthetetlen lész Chittoni nagy Lélek
Im’ a rósás ajku Ifjúság! hogy vélek
Miket tevél hirdeti.

Itt maradnak munkád sokféle nemei
itt szép Virtusidnak édes emlékei
’S utad könnyünk követi.

Hányszor láttad? Keszthely Tempe vidékein
’A viruló tavaszt illatos berkein
Ki kelni mély álmából.

Hányszor meg sárgulni Ceres kalászszait
Tegzes Diánnának jönni Vadászszait
Az Erdők vadonjából.

Hányszor minden idő tájnak kellemeit?
’A habzó Balaton nyájjas Isteneit
Hányszor köszöntéd velünk?

Nefelejcsd hogy Lelkünk rokon érzőt talált
Benned, és zöldellő örök tavaszszá vált
Társaságodban telünk.

Ha majd a boldogság dajkáló karjával
’A szerencse gyémánt fény koronájával
Jutalmazza éltedet.

Emlékezz! Zala és Vassnak vidékjére
Ugyazoknak érző baráti szivére
Kik tisztelnek Tégedet.

Valahányszor e táj kékellő Hegyein
Tátika moh lepte szent dőledékein
Zephir leng ’a sziklákon

’A hányszor Flórának dísze hull vagy fesel
Mind annyiszor Téged nagy Férjfi! idvezel
’A Keszthelyi Helicon.

A Három szép érzés című műben három „kut fő”-ről olvashatunk, melynek „csengedez szép kristállya”. A színjátékról, a költészetről és a zenéről van szó. Más a helyzet, ha ’A Muzsikához című helikoni változatot nézzük. Akkor úgy érezhetjük, hogy egyértelműen a Helikoni ünnepségekre íródott, hiszen a művészetek azon ágáról van szó, amelyek az ünnepségek fő motívumai is voltak. Ezt annak ellenére leszögezhetjük, hogy eltérést csupán az utolsó versszaknál tapasztalhatunk. Ez az alábbiak szerinti:


HÁROM SZÉP ÉRZÉS 
(Vadász és Horváth József Elek szerint)

Hol mindezek gyűlve egybe
Tűnik ott a setétség:
Fénysugárt önt mindenekbe
A jóltevő istenség.
Itt mutatják vetélkedve
Az elmék remekei:
Hogy bár porból emelkedve
Ők nem föld gyermekei!

’A MUZSIKÁHOZ 
(Keszthelyi kézirat szerint)

’S itt virágzik Keszthelyben
Bölcs Apolónak nyoma
Itt van mint hajdan Delphiben
Leng pompásabb Temploma.
Fiai itt vetélkednek
Laurus fedi ’a nyertest
Tarcsad védlő Istenednek
Szép Delphink Muzagetest.

Az eltérés azonban lényeges!

A keszthelyi kézirat változata szerint Festeticset „Bölcs Apollónak” nevezi, ki Delphihez hasonló templomban áldoz (értsd: a művészeteknek) Keszthelyen.

E versnél azonban mindenképpen fel kell hívni a figyelmet, az értelem s helyesírás diktálta írásmódváltozásokon túl, pár eltérésre a Horváth, Vadász, illetve a keszthelyi kézirat vonatkozásában.

Vadász-féle változat                 A keszthelyi kézirat változata
(megegyezik Horváth József
Elek-féle kézirattal)

11. A szenvedő sebeibe                   ’S ’a szenvedők sebeibe
18.Nélküled ha kérdem, mi            Nálad nélkül vallyon mi?
19.Az élet s az ember – merő         Ez élet, s az ember merő
36.Dicsőséges tettöket                     Dicsőséges tetteket
41.S egy asszony minő erős lett     Egy Aszszony minő erős lett
46.Ha nézi mint hiv polgár          Ha nézi mint hiv Porgár (sic!)
49.Elmegy nemes büszkeséggel    El megy – ’s nemes büszkeséggel
71.S e fellengző érzésektől              ’S ’e fellengző érzetektől

A fenti apróbb változatok a vers egészére vonatkozóan nem hoznak új értelmezést.

Nincs konkrét adat arra vonatkozóan sem, hogy a keszthelyi vagy a másik változat született-e előbb. A válaszra, s talán a Dukai Takács Judit-irodalom bővítésére is lehetőség nyílik, ha lappangó vagy ismeretlen kéziratok kerülnek elő a levéltárakból, múzeumokból, magángyűjteményekből. Dukai Takács Judit életművének, összegyűjtött munkáinak kritikai kiadása még várat magára.

CSÉBI GÉZA: DIE HANDSCHRIFTLICHE – GEDICHTE – HEFTE VON JUDIT DUKAI TAKÁCS
(ZUSAMMENFASSUNG)

Judit Dukai Takács wurde 1795 in Duka geboren und war eine der ersten ungarischen Schriftstelerinnen. Seit früher Jugend ist sie mit der Kunst verbunden. Zu schriftstellerischerr Anerkennung gelangte sie 1814. Sie korrepondierte mit Ferenc Kazinczy, Dániel Berzsenyi, Sándor Kisfaludy, János Kis, mit allen die im damaligen ungarischen Schriftstellerleben bedeutende Persönlichkeiten waren. 1817 udn 1818 im Februar und Mai nahm sie auf Einladung des Grafen György Festetics an den unter der Mäzenenschaft des Grafen stehenden Helikonfeiern teil, wo sie gemeinsam mit anderen Schriftstellern ihre Gedichte votrung. Im Keszthelyer Balaton Museum sind drei handgeschriebene Hefte von Judit Dukai Takács entdeckt worden, die anlässlich der Helikonfeiern entstanden. (Februar-Mai 1817, Mai 1818). Von den Gedichten in diesen Heften sind zwei (Feld Blumen; Abschied) und von einem dritten (Drei schöne Gefühle oder Zur Musik) der letzte Teil, von einer in wenigen Exemplaren erschienen Zeitung abgesehen (Veszprémi Hírlap 10. Nov. 1912.) unbekannt. Die in der Bibliothek der Erzabtei Pannonhalma befindlichen Handschriften von Judit Dukai Takács stimmen fast vollkommen mit der Keszthelyer Handschrift vom Februar bzw. Mai 1817 überein.Sie sind eigenhändige Abschriften der Dichterin.

Die in der Handschriftensammlung der Ungarischen Akademie der Wissenschaften aufbewahrten Werke von Judit Dukai Takács stellt ein durch János Elek Horváth gesammeltes (1829) Material dar, dass er zu veröffentlichen beabsichtigte. In dieser Sammlung befinden sich noch drei erwiesenermassen von der Dichterin stammende Werke und eine Handschrift frühzeitigen Ursprung, die ebenfalls für ein Gedicht von Judit Dukai Takács gehalten wird.



Forrás: Művelődéstörténeti tanulmányok 1990. Zalai Gyűjtemény 31. sz. Zalaegerszeg, 1990.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése