2015. szept. 11.

Szabolcska Mihály: Egy kékszalagos új ruháról



 
Mikor az én kis gyermekeim
A jó Istenről beszélgetnek,
Tudom, öröme telik ebben
Magának is a jó Istennek.
Álmélkodó, kerekre nyílt szemekkel
Beszélnek róla száz csodát,
Hogy ő teremti a virágot,
Az eget, az egész világot…
És a cseresznyefát!

Hogy övé miden, ami látszik,
Ahol mi lakunk, ez a ház is
Az esti csillagok az égen,
Nappal a fénylő napvilág is!...
A kis leányunk napról-napra hallván,
Hogy minden a jó Istené,
Hogy övé minden a világon:
Elámul ennyi gazdagságon,
S egy sóhajt küld felé!

De azután parányi lelkén,
Valami kétség-féle támad:
„De hát kié? Kinek csinálták
A kékszalagos új ruhámat?”…
S a jó Istennek mindent odaád,
Eget-földet nagy könnyedén,
De a szalagos új ruhával,
Csak odajut minden vitával:
„Nem, nem, - az az enyém!”

Forrás: Szabolcska Mihály: A magam ösvényén – A szerző hatodik verseskönyve – Singer és Wolfner kiadása Budapest, 1907.

Szabolcska Mihály: Halott van a szomszédunkban






Halott van a szomszédunkban,
Gyertek hozzám közelebb,
Feleségem, édes párom,
Kis fiaim, kis leányom,
Úgyis mindig alig várom
Ezt az órát köztetek…
- Halott van szomszédunkban,
Gyertek hozzám közelebb!

Öleljetek átal engem,
Meleg szívvel, szeretőn;
Ez az élet mulandóság,
Örömeink hulló rózsák,
Egy szomorú, bús valóság
Vár reánk, - a temetőn…
Öleljetek átal engem
Meleg szívvel, szeretőn!

Melegét a szíveteknek
Ma érzőbben érezem
S egy sugár ez áldott lángból:
Kóstoló a más világból,
Hogy ne féljük a haláltól,
A szeretet végtelen…
Melegét a szíveteknek,
Odalent is érezem!

Forrás: Szabolcska Mihály: A magam ösvényén – A szerző hatodik verseskönyve – Singer és Wolfner kiadása Budapest, 1907.

Szabolcska Mihály: Dal az imádságról






Nem az az imádság,
Amit annak hívnak,
Amit az iskolás könyvek
Lapjain tanítnak.

Nem az az imádság,
Amit így neveznek,
Mikor sok-sok ájtatos szót
Olvasóra szednek.

Óh más az imádság,
Lélek az és élet…
Nem kedveli Isten a sok
Hasztalan beszédet!

- Ha igazsággal jársz
Teljes életedbe’,
S becsületes munkássággal
Töltöd a helyed be.

Ha az elhagyotthoz
Hajlasz a szíveddel,
S könnyes képét felszárítod
édes szeretettel.

Ha minden emberben
Csak az embert nézed,
S bármilyen koldus megérzi
A testvériséged;

Ha nem gyűlölködtél,
Csak megbocsátottál;
- Föl van írva az Istennél,
Hogy jól imádkoztál!

Forrás: Szabolcska Mihály: A magam ösvényén – A szerző hatodik verseskönyve – Singer és Wolfner kiadása Budapest, 1907.

Szabolcska Mihály: Eszmények, álmok






Csak álmodozva szép az élet;
S legszebb virágok a remények,
Miket nem érünk el sohsem.
Minden betelt földi reményünk:
Kinyílt virág, melyet letéptünk…
- Szétfoszlik, elhull hirtelen!

Csak álmodozva szép az élet;
Minél nagyobb vágy lángja éget,
A lelked annál boldogabb.
Nem az élt szépen, aki jól élt…
Száz szürke, köznapi valóért
Ne add egy színes álmodat!

Csak álmodozva szép az élet;
A józan emberek szegények,
Bármenyi kincset gyűjtsenek.
Csak küzdj magas eszményekért te,
Hadd mondjanak bolondnak érte
A célt-érő filiszterek!

Csak álmodozva szép az élet;
- Magasztos ábrándok, remények,
Ti szültök mindent, ami szép.
… Boldog, ki a jövőkbe érez:
Holtig szorítván kebeléhez,
Eszményit, álmait, hitét!

Forrás: Szabolcska Mihály: A magam ösvényén – A szerző hatodik verseskönyve – Singer és Wolfner kiadása Budapest, 1907.