Mikor az én kis gyermekeim
A jó Istenről beszélgetnek,
Tudom, öröme telik ebben
Magának is a jó Istennek.
Álmélkodó, kerekre nyílt szemekkel
Beszélnek róla száz csodát,
Hogy ő teremti a virágot,
Az eget, az egész világot…
És a cseresznyefát!
Hogy övé miden, ami látszik,
Ahol mi lakunk, ez a ház is
Az esti csillagok az égen,
Nappal a fénylő napvilág is!...
A kis leányunk
napról-napra hallván,
Hogy minden a jó
Istené,
Hogy övé minden a
világon:
Elámul ennyi
gazdagságon,
S egy sóhajt küld
felé!
De azután parányi
lelkén,
Valami kétség-féle
támad:
„De hát kié? Kinek
csinálták
A kékszalagos új
ruhámat?”…
S a jó Istennek
mindent odaád,
Eget-földet nagy
könnyedén,
De a szalagos új
ruhával,
Csak odajut minden
vitával:
„Nem, nem, - az az enyém!”
Forrás: Szabolcska Mihály: A magam ösvényén – A szerző
hatodik verseskönyve – Singer és Wolfner kiadása Budapest, 1907.