Csak álmodozva szép az élet;
S legszebb virágok a remények,
Miket nem érünk el sohsem.
Minden betelt földi reményünk:
Kinyílt virág, melyet letéptünk…
- Szétfoszlik, elhull hirtelen!
Csak álmodozva szép az élet;
Minél nagyobb vágy lángja éget,
A lelked annál boldogabb.
Nem az élt szépen, aki jól élt…
Száz szürke, köznapi valóért
Ne add egy színes álmodat!
Csak álmodozva szép az élet;
A józan emberek szegények,
Bármenyi kincset gyűjtsenek.
Csak küzdj magas eszményekért te,
Hadd mondjanak bolondnak érte
A célt-érő filiszterek!
Csak álmodozva szép az élet;
- Magasztos ábrándok, remények,
Ti szültök mindent, ami szép.
… Boldog, ki a jövőkbe érez:
Holtig szorítván kebeléhez,
Eszményit, álmait, hitét!
Forrás: Szabolcska Mihály: A magam ösvényén – A szerző
hatodik verseskönyve – Singer és Wolfner kiadása Budapest, 1907.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése