Szabolcska Mihály: Egy kékszalagos új ruháról

 

Mikor az én kis gyermekeim

A jó Istenről beszélgetnek,

Tudom, öröme telik ebben

Magának is a jó Istennek.

Álmélkodó, kerekre nyílt szemekkel

Beszélnek róla száz csodát,

Hogy ő teremti a virágot,

Az eget, az egész világot…

És a cseresznyefát!

Hogy övé miden, ami látszik,

Ahol mi lakunk, ez a ház is

Az esti csillagok az égen,

Nappal a fénylő napvilág is!...

A kis leányunk napról-napra hallván,

Hogy minden a jó Istené,

Hogy övé minden a világon:

Elámul ennyi gazdagságon,

S egy sóhajt küld felé!

De azután parányi lelkén,

Valami kétség-féle támad:

„De hát kié? Kinek csinálták

A kékszalagos új ruhámat?”…

S a jó Istennek mindent odaád,

Eget-földet nagy könnyedén,

De a szalagos új ruhával,

Csak odajut minden vitával:

„Nem, nem, - az az enyém!”

Forrás: Szabolcska Mihály: A magam ösvényén – A szerző hatodik verseskönyve – Singer és Wolfner kiadása Budapest, 1907.