Imecs Béla (1898-1987):Viziváros

Kristályosabban tűnt az élet,
Míg mellettem elszaladt,
Egyre vidámabb pillantású
Gyermekéveim alatt,
Mint a csörrenő kavicsokon
Táncoló hegyipatak.

Majd nőtt az élet, mint az árvíz,
Megrohant és magába zárt;
Álmodni még szerettem volna,
De ébredés és munka várt,
Kardfogú hal, ezernyi dúvad
Tarkította a tengerárt.

Mult az idő. Sohsem kerestem
S nem kerültem a harcokat.
Orkán zúgott mindig körültem,
Erőm akárhogy is lohadt,
Mélytengerivé vált vonások
Szántották össze arcomat.

Már régóta eképpen élek,
Már rég nem rémít semmisem;
Mindegy, hogy halnak vagy halásznak
Látszom a táguló vízen,
Mindig új áram ránt magával,
És én könyörgök, hogy vigyen,

Mígnem sötét lesz és a napfény
Nem hinti rám rőt hímporát,
Vagy Isten villámló kezével
Nyúl értem a nagy parton át,
S a föld kövérebb lesz miattam,
És forog, nő és nő tovább.

Forrás: Új idők 52. évf. 6. sz. 1946. febr. 9.