Gyarmathy Erzsébet (1919-1987): Három vers

1.
Sötét, könnyű, jávorfa-hegedűk
leány testét sohasem tapogattam,
húrok ideges, édes remegését,
finom bőrét nem érezhette ujjam,

nem ismeri ajkam a dallamot,
mitől rámnyílnak arcok és szemek,
rosszul tanított beszélni anyám,
és más szólja helyettem nyelvemet.

2.
Te csak aludj, aludd a medve álmot,
míg új erők nőnek a föld alatt,
piros kabátban járnak a királyok,
és jégtorlasz tolja el a hidat,
ne félj, kemény álmod szét nem repeszti,
és ostoba és hiú fejjel senki
nem fogja meleg szíved célbavenni.

Aludj, míg a hamu parazsad rejti,
kezed ismerte a simogatást,
mély pincékből tudott szenet cipelni,
s a tollat fogta, meg a ceruzát,
most hát szorítsd meleg öblét szemedre,
mint ki titkot tud, s csak sötétben lát,
takard magad testvéri melegedbe,
s tanuld ki végre, tanuld a halált.

3.
ó semmisem enyém,
csak e testvéri fény,
e pára és sugár,
mely élet és halál.

Vonulnak éjjelek
s napok, fejem felett,
csak állok mint akit
egy penge megvakít,

és könnye kipereg,
izzó acél felett
s övé, (nem látja más),
e végső ragyogás.

Forrás: Új idők 52. évf. 14. sz. 1946. ápr. 6.