Vidor Miklós (1923-2003): Ágnes,vonaton

A vonatablakból merengve
nézte a tájat,
mely lassan elmaradt -
a tó fölött a búcsú csendje,
belécikáztak
villámló madarak.

De minden egyéb mozdulatlan,
 a hősi nyárfák
s a mályva alkonyat -
most fogd meg a megfoghatatlant,
a messzi párát
s a kékes partokat!

Sötét szemében a merengést,
szavát az ajkán
most öntsd alakba, most!
Arcán az esti pír dereng még
s tűz kihaltán,
az emlék harmatos…

Igen, tán ezt gondoltam akkor,
mellettem állott,
karommal fogtam át -
szállt a táj, néztük a vonatból,
a szél bevágott,
borzolta hűs haját.

Kattogva sírt a sín, tünőben
a tó sötétlett,
belésütött a hold -
szemében a fák rendje röppent,
szemembe nézett,
hosszan fölém hajolt - 

Így jött csillagokkal az este
nőttek az árnyak,
a tó rég elmaradt
s futott a zengő végtelenbe
a szánkra sápadt
nyár bíborával a vonat.

Forrás: Új idők 52. évf. 6. sz. 1946. febr. 9.