Rozványi Vilmos (1892-1954): A magvető töprengése

 
Karom a vetés ívét szabja,
tavalyi termés gazdagabbja
rezeg kezemben dobjam-e,
a föld méhébe lopjam-e?

Tudom, hogy mit vetek.. Magam’!
Minden búzámon rajta van
hitem, válságom, gondom, harcom
s – életet hívő emberarcom.

De hogyan újulok a rögből?
A Végtelenből és Örökből
tudom-e én egy percbe mérni,
mit az Úr bennem akar élni?

Mert Ő akarta: legyek itten
ember, - egy pillanatnyi Isten,
s ideadta lelkemül arcát
élnem az anyagélet harcát.

Vessek-e hát? Merjek-e vetni?
Tudtam-e magam’ jól szeretni?
Nem tört-e hazugságok körme
sírásomba, vagy örömömbe?

Ám itt az öröm ne öröm még,
topog az élet kis körön még,
meddő kín aranyban és vérben;
hát inkább az én nevetésem!

Vagy a ti sírástokat halljam?
Keselyvijjogást zivatarban
magatok fölött és egymáson?
Akkor inkább az én sírásom!

Vetek!.. Az Ember fia lettem,
mert törvénye szerint szerettem
s mindig az Ő arcát vigyáztam
ha az örömben, ha sírásban.

Forrás: Új idők 52. évf. 18. sz. 1946. máj. 4.