Jankovich Ferenc (1907-1971): Óda

 
Rólad dalolni, bennem alvó,
akarok én ma, - óh, dicső nagy,
szent fényalak te, aki nem vagy!
Lépj napvilágra, megteremtlek.

Szó nem szennyezte még be ajkad,
hősök tükörében feszengve
nem köpheted magadat szembe,
senkinek semmit nem fogadtál.

Hanem birkóztál a halállal,
iszonyú nemlét meredélyén
(nem sunyítva vak odvak éjén):
és ököllel sujtottad szembe.

Odvak hősei bár huhogva
ajkukon száz bagoly kiröppent -
vaksin tépdesnek, mint az Istent:
te vagy a hős, te vagy az élő,

Te vagy a vértanú, te vagy a
Jellem! Sőt többre tartlak ennél
úgy tündökölj, mintha te lennél
nagy temetők magányos szobra.

Nagy temetők tündöklő szobra,
szent őrködőnk, gyönyörű Szellem,
vasnál, érckőnél erősebben
mutatván mindig magasabbra.

Ki ha lesujtasz, fényes öklöd
igazság mérve, oly dicső fokon,
hogy kezed nyomán ragyog a pofon,
tiszta lesz tőled, akit illetsz.

Ki kincse őrzöl, milljom évest.
Azt elfecsérelni sohasem lehet.
Mindenki könnye gyöngyözi neved,
kevés bennünk a szív, a lélek.

Élet adója a halálban,
mindenkié, ki repülne hozzád,
egyszerű a te neved, - mondják -
jaj, de hogy mégis föl nem érnek!

Téged áhít a nép rajongva,
e világon valahány ember,
zengi zokogva és dalolva:
te vagy a hős, te vagy az élő,

Téged áhít a nép rajongva,
e világon valahány ember,
zengi zokogva és dalolva:
te vagy a hős, te vagy az élő,

Te vagy a vértanú, te vagy a
Jellem, akit nem mocskol elme,
életünk megcsúfolt értelme,
te élet és halál átlója,

Nagy temetők tündöklő szobra,
szent őrködőnk, gyönyörű Szellem,
vasnál, érckőnél erősebben
mutatván mindig magasabbra…

Rólad dalolni, bennem alvó,
akarok én ma, - óh, dicső nagy,
szent fényalak te, aki nem vagy!
Lépj napvilágra, megteremtlek.

Forrás: Új idők 52. évf. 1. sz. 1946. jan. 5.