Guido Cavalcanti (1255-1300): Tavasz zendül a lelkében…

 
Tavasz zendül lelkében és virág nyit,
fény villan, ha csillantja szép szemét,
arca, akár a tiszta menny, világít -
homályban él, ki őt nem látta még.

Csodálhat ily teremtményt a világ, kit
ennyi bájjal elhalmozott az ég.
Ki félt Ámortól, most szeretni vágyik,
látva alakja s arca kellemét.

Pillant, beszél s kíséretét egészen
megejtik e szelíd szemek, szavak, -
megszólítom e hölgyeket merészen,

kérve, hogy néki mind hódoljanak,
mert nincs több ily nemes nő: hogyha nézem,
úgy elvakít fényével, mint a nap.

KÉPES GÉZA fordítása

Forrás: Új idők 52. évf. 5. sz. 1946. febr. 2.