Justus Pál (1905-1965): Vasfekete szerb éjszakában

 
E vasfekete szerb éjszakán,
mint a dolgok rejtett tulajdonságai
(hegyből távoli ágyúszó, csordába
taposott emberekből a magány)
úgy kezd a sötétből, oly természetesen
tegnapi arcod világítani.

Lassan kinyujtom feléje kezem:
távoli vándor, kék szigetek
küldöttek e tömör és kemény
éjszakába, melynek anyagát
síneknek a holnapi vaskerekek
alá most alakítom én.

S mint mikor hirtelen villan át
elkésett villám a sötét
városon, sápasztva villanyát
és más, nagyobb lesz egy percre a táj -

egy pillanatra így tépi szét
értelmetlen itteni élete
hálóját arcod. S én megkérdhetem:
mi fáj és mért fáj így, ami fáj?

(1944. szeptember. Bor – Szerbia.)

Forrás: Új idők 52. évf. 2. sz. 1946. jan. 12.