Paul Verlaine (1844-1896) verseiből

HOLDFÉNY

Lelked választott táj; kedves csapat
Kering benne álarcosan a rezge
Hárfák szaván, s amíg hullámzanak,
Ugy tetszik, könnyük hull a tarka mezbe.

Míg lágy dallamra lendül énekük,
Hogy győz a szív és boldog a világ,
Hitetlen-árnyékos marad szemük,
S felszívja énekük a hold nyilát,

Mely tejszerűen szép és szomorú,
Fáradt madarakat álomba hullat,
És sírnak tőle a csillag-porú
Márvány medencén nyíló szökőkutak.

SPLEEN

Soha nem égett rózsa szebben,
Feketébb repkény sohse volt.

Drágám, ha csak szempillád rebben,
Nekem kihúny az égi bolt.

A menynek túl kék volt az íve,
Túl zöld a tenger, lágy a lég.

Félek, - ez az álnok sors míve -
Hogy szívtelen elhagysz te még.

Tükrös magyallomb, fénylő puszpáng,
Mind összeesküdt ellenem,

A véghetetlen róna is bánt -
És minden, ó jaj, csak te nem!

ELSZÁNÁS

A „Birds in the night” ciklusból

Hajós vagyok, ki orkánban sodorva
Most tengeren hányódik árbóc nélkül,
S nem hívja Boldogasszony fárosz-orma,
A pusztulásra imádkozva készül.

Most úgy halok meg, mint bűnös, ki tudja,
Hogy elkárhozik, ha fel nem oldozták,
S már nem remél feloldozást az útra,
Várja bukását, mint elvetett kockát.

De ó, most látom piros bódulatban,
A vad fogát, mint az első keresztény,
Ki Jézust, hívja boldog-mozdulatlan
És nem rándul meg egy izom se testén.

VAJDA ENDRE fordítása

Forrás: Új idők 52. évf. 2. sz. 1946. jan. 12.