- S. M. dr.-nak. -
Mikor e sötétbeborult világ
Elaléltan fetreng önmaga gyilkos
tőreitől; te áradó fényben gyógyító
sebet vágtál esendő testemen s mindezt
oly néma alázattal mívelted e lélekölő
korban, hogy felderengtem a fájdalomban is:
íme, mily tiszta Ember végzi a szertartást itt a
műtőasztalon, a szellem bölcs műhelyében,
melyet szegény a szó dicsérni, - csak hömpölygő
áradását érzed a lélek kimondhatatlan mélyén!
… Ó, barátom, hidd el, ez az igazabb hősiesség;
az, amely menti, mit menteni méltó! Ez a tisztes
emberi forrongás csupán! Ahogy a nemesebb
gyümölcsfát ápolja a jó gazda, úgy bántál
te is betegeddel, ki gyarló örömök boldog
énekesének vallja magát.
Ó, élni! Élni! Tisztán élni csak azért,
mi örökebb! Ezt láttam-éreztem én, mikor
a kezed láttam, a csillogó, gyógyító késsel,
melyet Isten keze vezetett egyedül s melyért
egy méltó jutalom van csak: a kicsorduló
szeretet, mely áldja hivatásod, - a többi
már hiú erőlködés, mit eltemet
a süket sötétség.
Forrás: Új idők 52. évf. 7. sz. 1946. febr. 16.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése