Mátyás a nagy király jön győzedelmesen,
pompás kisérettel már Gömörig haladt;
Kisérete között áll a nap fényesen,
És sátort üttet egy meredek hegy alatt
Szőlő koszoruzza a hegynek oldalát,
Izzad rajta a nép, forgatja a kapát.
Mátyás király nagyon szerette a népet,
Itt is megjelent a munkás sereg között;
Jól látta homlokán a vérverítéket,
Mit apró gyöngy gyanánt a munka rá füzött.
És e látványnál a szánalom, szeretet
Nemes nagy lelkében magasb lobbot betett.
Megindult a szíve, - és ím parancsot ád,
Parancsot ád fényes, gazdag lakomára.
Sürögnek-forognak, készitnek lakomát,
Lakomát, mely szóljon heted-hétországra.
Lesz is a királynak ma még vendége sok,
A vidék urai mind hivatalosok!…
A szomszéd uri nép mint a madár repül
Szép lovon, díszkocsin, százával ezrivel;
A fényes kiséret száma közé vegyül,
Hogyis ne, a midőn csak enni s inni kell.
Tán nem is repülne gyors madár módjára
Ha indulót fúttak volna a csatára!…
Egyik pohárt ragad, s mond: éljen a király!
Másik pohárt ragad: éljen a haza!…
Végre a sok,éljen vidám hangjainál,
Csordultig poharat tölt a király maga.
S a vendégek között elköszönti ekkép:
Kiért még senki nem ivott: éljen a nép!
Az uri társaság ezen megütközött,
Komolyság szállta meg, leesett az álla;
Arcán az irigység alakja tükrözött,
Hogy a pohárt nem rá köszönté királya.
Az éberfigyelmű király észrevette,
De mintha nem vette volna, úgy tettette.
’Urak! Keljünk fel – szól letéve poharát -
Hogy a mulatságban kis változás legyen, -
Jó lesz egy kis mozgás, a sok ülés megárt,
Kövessetek’ – s könnyen halad föl a hegyen.
Kezébe, a midőn fölér, kapát ragad,
s maga után inti mind a nagy urakat.
Erre a munkás nép szeme szája eláll,
Oly álmélkodásra ragadja e csoda…
Sok renyhe úr mindjárt kidől, de a király
Még ennyi dolognak nem is néz ám oda.
A ki még ki nem dúlt, elmaradt messzire,
Legalább is tíz, húsz, harminc lépésnyire.
„Uram király! Pogány mulatság ez nekünk,
Kik ehhez nem szokánk – így szól egy pohos úr -
Nekünk a kard, és nem kapa a fegyverünk,
Mely tenyerinket föltörte gonoszul.
Bizony szuszogni is már-már alig birunk,
Tovább ha folytatod: kifogy minden zsirunk!”
Mosolyga a király – ’Meggyőződhettetek:
Ki veritékével a földet öntözé,
Érdemes volt rá hű népem, s népetek,
Hogy beszövém éljen–kivánatink közé.
A szegény jó népet lenézni nagy vétek, -
Kivánom, hogy mint én, ti is szeressétek!’
Régen történt ez, négy száz év leáldozott,
Mátyás sírban nyugszik, de a hegy most is áll;
Tetején nem raktak emlékül oszlopot,
A nép szivében áll az, dicső király!
Rajta a lángbetűk ezen sort mutatják:
Meghalt Mátyás király, oda az igazság!
Forrás: Mátyás diák Könyvesháza. Közhasznú házikönyv a magyar nép számára. Szerkeszti Vahot Imre. I. füzet. Pest, 1857.
2026. jún. 26.
Losonczy László (1812-1879): Mátyás az igazságos
Ifj. Ungváry G.: Néprománc
Szomorún szól furulyája
A juhászbojtárnak,
Kebeléből a hangokon
Előtör a bánat.
Nem látja, s nem veszi észre
A nyája mint széled;
Nem hallja, hogy a lakziban
Minden kedvre éled.
Azt sem látja hogy kedvese
Menyasszony ruhában,
mint ül a vőlegény mellett
Némán, haloványan.
Édes multon téved lelke,
Ábrándok honában;
Nem is tudja mi történik
A kis szalmaházban.
Megy lassan a falu felé,
Zene hangját hallja;
Már tudja hogy kedvesének
Most a lakadalma.
És megy oda hova szive
Húzza, vonja őtet;
Meglátni a lakadalmat
S a vigadó népet.
Szól a zene bájos hangja
Táncol leány, s asszony,
A vőlegény halványodik
Jobban a menyasszony.
„Húzd rá cigány – szól a bojtár,
Húzd rá a nótámat!
E nótával megtisztelem
Vőlegény gazdámat.”
Szomorúan sír a hegedű
A cigány kezében,
Egy ragyogó néma köny ül
A bojtár szemében.
Közelít a menyasszonyhoz,
Sír az mint a gyermek,
Összerogy. Mély fájdalmában
A szíve reped meg.
A bojtár utolsó csókját
Lehelte ajkára,
Kiindult még egy pillantást
Vetett a mátkára.
És azután hegyen völgyön
Meddig szeme látott,
Ment mint a kárvesztett ember
Soha meg nem állott.
***
Mondják… sokszor holdvilágnál
Szép s csendes éjfélen,
Furulyaszó hallatszik a
Néma temetőben.
Forrás: Mátyás diák Könyvesháza. Közhasznú házikönyv a magyar nép számára. Szerkeszti Vahot Imre. I. füzet. Pest, 1857.