Bernát Gáspár (1810-1873): Alföldi népdalok

I.
Bokros erdő közepében,
Harmatos völgy lágy ölében
Tiszta csermelyke folydogál:
partján szép lyányka sirdogál.

Bus könnyei a kis patak
Habjai közé omlanak,
Ha könny és hab összefolyik:
Bubánata el-eloszlik.

Árva madár száraz ágról
Járdal inni a forrásról,
Ha a szép lyánt ottan leli:
Jaját ő is nyögdécseli.

Egy bokorról a másikra
Röpdes az árva madárka,
Nyugtalanul, busan danol:
Párját elveszté valahol.

„Jer velem kicsiny madárka!”
Szól a bánatos leányka,
„Együtt sirjunk keservesen
Párodért és szerelmemen.”

II.
Szól a harang a vidék alkonyára,
Boldog a ki rá talált hű párjára,
Héj ha én is elhagyom kis tanyámat:
Fölkeresem édes kedves babámat.

Tul az erdőn egy kies völgyhajlaton
Nefelejts közt kicsinyke kunyhó vagyon,
Oda hívják gondolatim szivemet,
Hogy öleljem rég ohajtott hivemet.

Addig s addig kérem az én istenem,
Hogy megadá egyetlenegy örömem,
Mi is volna nagyobb öröm szivemre:
Mint csókjaim halmozni kedvesemre!?

A távolra kipirosló lugasban
Busul az én szép szeretőm halványan
Nemzeti szin bokréta van kezében,
Bánatos könny csillog barna szemében.

Kedves angyal, ha sirsz értem… s hazánkért,
Áldjon meg a jó isten könnyeidért,
S ha még szeretsz szép könnyező engemet:
Viditsa fel hű szerelmem szivedet.

III.
Hő nap után hűs éjjelen
Hegy, völgy, madárka elpihen,
Csak a vidám patak csereg,
Körüle minden szendereg.

Állj meg állj meg kis habocska,
Hadd üljek fel a hátadra!
Vigy el engem a rózsámhoz
Egyetlen egy galambomhoz.

Ne félj, ne félj kis habocska
Nem jövök én veled vissza;
Te nem hagyod társaidat…
Én sem hagyom galambomat.

Hogyha pedig visszajönnék:
Szellő szárnyaira ülnék,
S oly virágra repülnék el,
Melyet a szeretőm kedvel.

IV.
Szép szeretőm édes lelkem,
Búbánat epeszti szívem,
Egyre sirok, egyre rivok:
Azt se tudom mit csinálok.

Messze idegen határra
Vagyok tőled elszakasztva;
De míg szívem meg nem reped:
Tied és hazámé leszek.

Isten után nem sokára
Visszatérek szép hazámba,
Megcsókollak megölellek,
El se válok többé tőled.

Addig szívem szerelmesem
Védjen az én jó istenem!
Tűrd mit a sors reátok mért
Egy szebb egy jobb jövendőért.

Forrás: Losonczi Phőnix Történeti és Szépirodalmi Emlékkönyv, az 1849-diki háborúban földúlt és elpusztított Losoncz város némi fölsegélésére kiadja és szerkeszti Vahot Imre. I. kötet. Pest, 1851.