Szász Károly (1829-1905): IV. Béla

Üdvözölt légy magyarok királya!
Mert legyőzve honunk belviszálya,
- Szól a nép – s az Árpád nagy fiának
Könnyűi a földre omolának.

Adja Isten, a mi szép hazánkban,
Egyetértés, béke visszaálljon,
- Mondja Béla – s hangozó szavára
Ezer áldás kél kIRÁLY és hAZÁRA.

Béla esküt mond a magas égre;
Fényt derítni a magyar nevére!
- S vissza száll a béke kedves árnya,
Mit sok gonosz  honfi széjjel hánya.

I.
Hajh! Ujra gyász vihar sivit
Hazánk határira!
A vad tatárnak romboló
Nagy s büszke tábora.

A harcra termett hős magyar,
Bőszült haragra gyul,
És vért kivánva nagy hamar
Sajóig elnyomul.

S a hol Sajó hullámai
Hömpölygenek alá,
Ott elbusultan a király
Sergét kiállitá.

A vad tatár halálra küzd…
Hanyatlik a magyar…
A győzelem már messze van,
- Mi ránk homályt takar.

Sajó folyamnak árjai
Vérben fürödtenek,
az ifjú és ősz bajnokok
Meghaltak – nincsenek!…

A nap könnyezve szállt le a
Sírrá lett hon felett;
Könnyezve, mert meglátta őt,
- S a megholt nemzetet.

De óh! A honvesztett király
Fájdalminak kiad
A vérben fürdött honban egy
Nyughelyt, hol enyh fakad!

Ki ad neki csak annyi helyt
A négy folyam között,
Hol sírdalát zughassa el,
A holt haza fölött.

Miért vevéd te tőlem el
Isten e rom hazát!?…
Hol lesz a sír, e föld tekén -
A hely, mi nyugtot ád?!

II.
Már visszatért honába a
Tatár, s a rom hazát,
Mint roskadozó puszta sirt
Halál csend lengi át.

A hon fölött, mint szemfödél,
Egy gyász uszály lebeg,
Ki él a gyászos hon fölött
Mikint egy nagy beteg.

Ki lenne más a nagy beteg,
Ha nem a jó király?
Ki máshol a földtekén
Nyugalmat nem talál.

Ő visszajött, ő nem visszaszállt,
Az árva bujdosó;
Utánna jő az ujonnan
Hozott nép-millió,

S a rom hazán – a harc helyén,
Síroknak hantjain:
Honalkotó szó harsan át,
Bélának ajkain:

Te nép, e hon tiéd, s e táj,
Nézd úgy, mint jó anyát:
Ki néked üdvöt osztogat;
Ki néked éltet ad.

De hogy ha a pártoskodás
vérezi a hazát,
akkor a nép bűneiért,
Nyitand egy sír-tanyát.

Szólt Béla, - s a nép keblében
Szent eskü villan át;
Nem dulni szét viszályival
Többé a rom hazát.

Az eskü égbe röppene,
S a vértelt hantokon,
Dicsőbb alakban fölvirult,
Az ellendúlta hon.

Forrás: Játékszíni Emlékkönyv az 1857. Debreczen