Csicsada: Tizenhatodik napja…

Fiam...

Tizenhatodik napja, hogy lelked égbe szállt,

azóta s immár örökké sirat téged anyád...

(Anyókád 2012.nov.11.)

Csicsada: Fiam, oly nehezek napjaim nélküled…

Fiam,

oly nehezek napjaim nélküled, csak azt akarom mondani,

gondolatom munkában is nálad… nehezen tudom magam tartani;

teszem a dolgom, nyitott szemem téged lát csak mégis

fel-feltűnő barna őz-szemedben szomorúság fénylik…

érzem illatod, hallom hangodat, mélységes fájdalom feszíti anyád…

Így megy ez immár 18 napja s kérdem: miért ragadott el a gonosz halál?!

(Anyókád 2012.nov.13.)

Csicsada: Csak még egyszer…

Fiam,

csak még egyszer láthatnám arcod,

csak még egyszer hallhatnám hangod,

csak még egyszer érezném illatod,

csak még egyszer foghatnám karod...

de jaj, már homályban az arcod,

de jaj, már elhalkult a hangod,

de jaj, már elillant az illatod,

de jaj, már nem érem el a karod...

(2012.12.03.)

Csicsada: Hatvannégy napja Fiam…

nem látod kispatak folyását,

nem látod lánykáid arcvonását,

nem hallod madár dalolását,

nem hallod nővéred kacagását,

nem ízlelsz édes gyümölcsöt,

nem léped át már a küszöböt,

nem érzed virágok illatát,

nem hallod anyókádnak se szavát,

nem… nem… nem… nem!

már nem látod,

már nem hallod,

már nem ízleled,

már nem hiszem el,

hogy… hogy… hogy… hogy…

hogy egyszer még látlak,

hogy valaha még hallak,

hogy érezhetem érintésed,

hogy láthatom bánatos szemed,

de… de… de… de…

de látlak álmaimban,

de hallak bárhol jártamban,

de érezlek minden percben

de előttem van mindig bánatos szemed.

Hatvannégy napja Fiam…

(2012.dec.30.)

Csicsada: Ötvenhatodik napja…

Ötvenhatodik napja, hogy hiányoddal élek,

minden naptól rettegek és félek,

hogy telnek majd az órák nélküled,

s eluralkodik rajtam a rémület…

Hiányzol! – e szó oly elcsépeltnek tűnik,

nem tudja milyen, csak aki gyermeke hiányát tűri

és várja, egyre vár csak még egy pillantást,

de nem jön már, csak fentről a csillagvillanás…

Te jelzel Fiam? mintha érezném jelenléted,

egyik nap a szobában jeleztél erős széllel?

te jöttél, éreztem, tudtam, hogy biztosan Te voltál

csak egy szóra -, de nem hallhattam, amit mondtál…

(Anyókád, 2012. 12. 21.)

Csicsada: Fiam, látod a hópelyhet?

Fiam,

Látod a hópelyhet, ahogy olvad az ablakon?

Látod a könnyemet, ahogy csorog az arcomon?

Érzed, szívem érted mily fájón sajog?

Kérdések, melyekre választ már sosem kapok…

(Anyókád, 2012. 12. 22.)

Csicsada: Vágyódás

ÉDESANYA, ott fönt az angyalok között,

rád gondolok ma is sűrű könnyek mögött.

Hiányod kíséri minden órám s percem,

égi mosolyoddal simítsd meg a lelkem!

Csicsada: Mert nem lehet…

… mert nem lehet mindig búval élni

csak torz vigyor nem ülhet arcodon

mert nem lehet csak feketén látni

napfény alatt… - változtass sorsodon!

Csicsada: Úgy fáj az élet

Úgy fáj az élet,

már magamtól is félek,

vágyom egy szó után,

egy ölelés, egy simogatás…

Úgy fáj az élet,

már magamtól is félek,

egy hang se jön felém,

nem hiányzom senkinek én…

Úgy fáj az élet,

már magamtól is félek,

ajtóm nem nyílik sohasem,

nem hiányzom senkinek.

Úgy fáj az élet,

már magamtól is félek,

szememre álom se jön,

arcomon csörög a könny.

Úgy fáj az élet,

már magamtól is félek,

hűvös hajnalokon

szívem a fájdalomtól zokog.

Úgy fáj az élet,

már magamtól is félek,

napfényes deleken

torkomban a hang megreked.

Úgy fáj az élet,

már magamtól is félek,

szürke esteken

borzongok nincstelen.

Úgy fáj az élet,

már magamtól is félek,

s ha eljő a sötét éjjel,

már magamtól is félek…

Csicsada: Mondanám, de nincs kinek…

mondanám, de nincs kinek

elvesztettem már hitem

a remény is elhagyott

nem várom a holnapot

mondanám de nincs kinek

köröttem kihűlt szívek

a halál szele megcsapott

nem várom a holnapot

mondanám de nincs kinek

mindenhol hideg, hideg…

lelkem is már megfagyott

nem várom a holnapot

mondanám de nincs kinek

írogatok de minek:

létem lassan elhagyom

nem várom a holnapot