nem látod kispatak folyását,
nem látod lánykáid arcvonását,
nem hallod madár dalolását,
nem hallod nővéred kacagását,
nem ízlelsz édes gyümölcsöt,
nem léped át már a küszöböt,
nem érzed virágok illatát,
nem hallod anyókádnak se szavát,
nem… nem… nem… nem!
már nem látod,
már nem hallod,
már nem ízleled,
már nem hiszem el,
hogy… hogy… hogy… hogy…
hogy egyszer még látlak,
hogy valaha még hallak,
hogy érezhetem érintésed,
hogy láthatom bánatos szemed,
de… de… de… de…
de látlak álmaimban,
de hallak bárhol jártamban,
de érezlek minden percben
de előttem van mindig bánatos szemed.
Hatvannégy napja Fiam…
(2012.dec.30.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése