Ötvenhatodik napja, hogy hiányoddal élek,
minden naptól rettegek és félek,
hogy telnek majd az órák nélküled,
s eluralkodik rajtam a rémület…
Hiányzol! – e szó oly elcsépeltnek tűnik,
nem tudja milyen, csak aki gyermeke hiányát tűri
és várja, egyre vár csak még egy pillantást,
de nem jön már, csak fentről a csillagvillanás…
Te jelzel Fiam? mintha érezném jelenléted,
egyik nap a szobában jeleztél erős széllel?
te jöttél, éreztem, tudtam, hogy biztosan Te voltál
csak egy szóra -, de nem hallhattam, amit mondtál…
(Anyókád, 2012. 12. 21.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése