Ej, te kétszárú, te kényes pápaszem,
hát nem bírtad már a strapát énvelem?!
Hiszen élni sem tudok már nélküled,
tanulhatnál tőlem örök hűséget!
Veled fekszem és veled ébredek fel,
utánad nyúl álomittasan kezem,
te vagy első-utolsó gondolatom,
nélküled elképzelhetetlen napom.
Nekem kincs vagy, árad is nagyon drága,
- hogy ettől felmászok néha a fára -,
majdnem havi munkám bérébe kerülsz,
és csak úgy lazán, kezemből kirepülsz?!
Ki látott még ily eszement ötletet,
ni! most hű társam örökre tönkrement!
Szemem vaksi, betűket homály fedi,
mit tegyek, hívom az optikus szakit!
Tőled hát búcsúzom most már örökre,
nyolcvanhétezer forintot hörögve
laza mozdulattal szemétbe dobok,
félszáradra még egy barackot nyomok.
***
Így járt egy pápaszem - már nem is éles -,
gazdája pedig erre nagyon kényes!
Felborítja ugyan háztartáspénzét,
de vesz egy újat, így lel lelki békét.
2008.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése