őrjöngő táncot jár testemben a fájdalom
nincs már tőle se éjjelem, se nappalom
belém fészkelte magát hónapok óta
senki se tudja,hogy bennem a poklok pokla
karmait mellembe vájta a gonosz kór
gyomromban mérgesedik egy alattomos góc
szemembe befészkelte magát a métely
lábaimban trombózisveszély, nem is kétely
már rég nem ütemre ver szívem harangja
itt-ott megáll, pihen pár pillanatra,
ereimben a vér csak akadozva ballag
miközben testem a légszomj fojtogatja
fáraszt már a beszéd is, kerülöm az
embert
fejemben a magány ezer gondolatot kerget
a fájdalom örvénye űzött az elvonultságba
múlt és jövő küszködik egymással
koponyámban
ízeimben a láz már örökmécsként lobog
nincs egy porcikám, mely rendesen forog
életminőségem lassan már nulla
közeleg végső szerepem... a hulla?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése