Losonczy László (1812-1879): Magyar és székely ember találkozása

 
- Losonczy Dénes kedves öcsémnek emlékül  -
(Kecskemét, május 22. 1866.)

Magyar vagyok, te meg székely,
Szivünkben egy érzés székel.
Mind a két faj egy törzs ága,
Ázsiában nőtt a fája.

Ázsiában, ott keleten,
Azért érzünk oly melegen.
Rokonilag fogtunk kezet,
Szivünk olyan hőn érezett!

Együtt szereztük e hazát,
s védtük egy ezred éven át;
Együtt fogjuk megtartani,
Segitvén Isten karjai!

Isten a mi erős várunk,
Szebb jövendőt tőle várunk.
Áldozunk ha kell hazánkért,
Mint eddig, úgy ezután – vért!

Két nemzetet képviselünk,
De eggyé forrt a kebelünk.
Az egyesség mi szép, mi jó -
Éljen, éljen az unió!

Forrás: Kolozsvári Nagy Naptár 1867-dik évre. III-dik évfolyam. Kolozsvárt, 1867.

Losonczy László (1812-1879): A székelyekhez

 
Rettenthetlen Attilának
Vitéz utódi, székelyek!
Kiket szivünkhöz kapcsolának
A szent, vérségi lánczszemek.
Gyakorta gondolok reátok,
Szivem gyakorta feldobog;
Kik egykor oly hőn fogadátok:
Mind, mind legyetek boldogok!

Romlatlan érzelem, szivesség,
Igaz, hő vendégszeretet,
Határtalan becsületesség
Hevíti kebleiteket.
Ez ősi jelleget lelém fel
Közöttetek hű rokonok;
Árasszon el az ég kegyével,
Mind, mind legyetek boldogok!

Mint szép hazátok annyi bércze,
Melyekre nézni jól esik,
Büszkén tekint a magas égre:
Lelketek úgy emelkedik.
Szép- jóra, mint völgyek forrása,
Nyilt kebletek akként buzog;
Szálljon reátok ég áldása,
Mind, mind legyetek boldogok!

Nem voltam a Királyhágón tul
A szép, regényes téreken -
Kisérve tiszta vonzalomtól -
Nem voltam én már idegen.
Ti csakhamar rám ismerétek
S akadt testvérem annyi sok…
Nemes szivü igaz testvérek,
Mind mind legyetek boldogok!

Emlékteket szivembe zárva
Hűn  ápolom, hűn őrizem,
Gyakorta, képzetim gyors szárnya,
Szép honotok felé viszen.
Ti szivemet lángra gyujtátok
S a láng olthatatlanul lobog;
Áldott legyen bérczes hazátok,
Mind, mind legyetek boldogok!

Forrás: Kolozsvári Nagy Naptár 1866-dik évre. II-dik évi folyam. Kolozsvár, 1866.

Losonczy László (1812-1879): Mátyás az igazságos

Mátyás a nagy király jön győzedelmesen,
pompás kisérettel már Gömörig haladt;
Kisérete között áll a nap fényesen,
És sátort üttet egy meredek hegy alatt
Szőlő koszoruzza a hegynek oldalát,
Izzad rajta a nép, forgatja  a kapát.

Mátyás király nagyon szerette a népet,
Itt is megjelent a munkás sereg között;
Jól látta homlokán a vérverítéket,
Mit apró gyöngy gyanánt a munka rá füzött.
És e látványnál a szánalom, szeretet
Nemes nagy lelkében magasb lobbot betett.

Megindult a szíve, - és ím parancsot ád,
Parancsot ád fényes, gazdag lakomára.
Sürögnek-forognak, készitnek lakomát,
Lakomát, mely szóljon heted-hétországra.
Lesz is a királynak ma még vendége sok,
A vidék urai mind hivatalosok!…

A szomszéd uri nép mint a madár repül
Szép lovon, díszkocsin, százával ezrivel;
A fényes kiséret száma közé vegyül,
Hogyis ne, a midőn csak enni s inni kell.
Tán nem is repülne gyors madár módjára
Ha indulót fúttak volna a csatára!…

Egyik pohárt ragad, s mond: éljen a király!
Másik pohárt ragad: éljen a haza!…
Végre a sok,éljen vidám hangjainál,
Csordultig poharat tölt a király maga.
S a vendégek között elköszönti ekkép:
Kiért még senki nem ivott: éljen a nép!

Az uri társaság ezen megütközött,
Komolyság szállta meg, leesett az álla;
Arcán az irigység alakja tükrözött,
Hogy a pohárt nem rá köszönté királya.
Az éberfigyelmű király észrevette,
De mintha nem vette volna, úgy tettette.

’Urak! Keljünk fel – szól letéve poharát -
Hogy a mulatságban kis változás legyen, -
Jó lesz egy kis mozgás, a sok ülés megárt,
Kövessetek’ – s könnyen halad föl a hegyen.
Kezébe, a midőn fölér, kapát ragad,
s maga után inti mind a nagy urakat.

Erre a munkás nép szeme szája eláll,
Oly álmélkodásra ragadja e csoda…
Sok renyhe úr mindjárt kidől, de a király
Még ennyi dolognak nem is néz ám oda.
A ki még ki nem dúlt, elmaradt messzire,
Legalább is tíz, húsz, harminc lépésnyire.

„Uram király! Pogány mulatság ez nekünk,
Kik ehhez nem szokánk – így szól egy pohos úr -
Nekünk a kard, és nem kapa a fegyverünk,
Mely tenyerinket föltörte gonoszul.
Bizony szuszogni is már-már alig birunk,
Tovább ha folytatod: kifogy minden zsirunk!”

Mosolyga a király – ’Meggyőződhettetek:
Ki veritékével a földet öntözé,
Érdemes volt rá hű népem, s népetek,
Hogy beszövém éljen–kivánatink közé.
A szegény jó népet lenézni nagy vétek, -
Kivánom, hogy mint én, ti is szeressétek!’

Régen történt ez,  négy száz év leáldozott,
Mátyás sírban nyugszik, de a hegy most is áll;
Tetején nem raktak emlékül oszlopot,
A nép szivében áll az, dicső király!
Rajta a lángbetűk ezen sort mutatják:
Meghalt Mátyás király, oda az igazság!

Forrás: Mátyás diák Könyvesháza. Közhasznú házikönyv a magyar nép számára. Szerkeszti Vahot Imre. I. füzet. Pest, 1857.

Losonczy László (1812-1879): Jó kedve van György gazdának (Családi kép, a népéletből.)

 
Jó kedve van György gazdának,
Mit nem tenne galambjának;
Víg kedvében, szerelmében,
Ha szép asszony kéri szépen?!

’Hejh galambom, szívem szente!
Boltos uram azt izente,
Azt izente ő kigyelme:
Most jött sok szép selyem kelme.

Érkezett szép selyem kendő,
Oly divatos, oly kelendő.
Nehéz selyem, legjobb fajta,
Aranyos rojt csillog rajta.’

„Galambocskám! Mind jó lenne,
Hejh milyen szép lennél benne.
Csupa angyal! – de hiába:
Ha nincs a láda fiában!”

’Se baj, üsse patvar, hiszen:
Tőle más is csak ugy viszen.
Többinek is fenn az ára,
Majd fizetünk valahára!’…

Leesett György gazda álla,
Hajh, mert dobot vernek nála.
Az a csinos oldalborda:
A ház árát boltba hordta!

Forrás: Mátyás diák Könyvesháza. Közhasznú házikönyv a magyar nép számára. Szerkeszti Vahot Imre. I. füzet. Pest, 1857.

Losonczy László (1812-1879): Egy barátomhoz

 
Az emberek között ma is
Vannak még csoda-bogarak;
Van dús-szegény, ki éhezik,
Mig kincseket halomra rak.
Bálványimádó, a ki mint
Mózes népe rég ezelőtt,
Térdet-fejet hajt az arany
Borjú – vagyis pénzkép előtt.

Nem éled lelke szép dalon,
Egy víg napot nem töltene,
Az ezüsthang becsesb neki,
Mint a legédesebb zene.
Fásult szivét nem hatja meg,
Nem semmi jaj, köny, fájdalom;
Elhangzik a szó, mellyel esd
A hon, vagy az irodalom.

Mit néki az irodalom?
Mit néki a könyvek sora?
Hisz akkor olvas ő csupán
Mikor bejön az uzsora.
Oroz, csal, nincs előtte szent,
Nincs semmi, csak szennyes zsebe:
Felfordul a kincsek fölött,
Mint a Phaedrus mesés ebe!…

Kik az embert zsákkal mérik
Olyak is vannak elegen,
Kik közt a hány zsák földed van,
Csak annyit nyomsz a mérlegen.
Nem látja át a gőz között
Az a sok lelki nyomorult,
Hogy az igaz, valódi bölcs
Sok földi kincsre nem szorult.

A bölcs előtt ész, tudomány
Magában is olyan vagyon,
Hogy a mellett sok elbizott
Földbirtokos szegény nagyon.
Nézd mégis a sok lelki vak
S üresfejü milyen kevély;
Azért mivel sok földe van,
Veled csak félvállról beszél.

Ezen nagyérdemü urak
Mondd, mondd: hogy tetszenek neked?
Én szánom is, mosolygom is
E dúsgazdag-szegényeket;
Milyen kevésre száll le majd
A messzi-terjedelmü föld,
Mit sok, az ősapák után,
Isten kegyéből örökölt!

Mert végre bé kell érnie
Őt, - legfölebb hat lábnyival;
Nem áldja senki a nevét,
Emléke is végkép kihal.
S a hant, melyet kihült pora
Föl a sirásó tetéz,
Gyakorta árvák, özvegyek
Sötét átkától is nehéz!…

Más a te mérleged, latolsz
Te is, de csak belbecs szerént;
Becsülöd a valódi jót,
Nemest, a tudományt s erényt.
Oh a te útad a közös
Országútból nagyon kitér;
Az embernek nem birtokát,
Az embert nézed mennyit ér…

Volt néked is földbirtokod,
Jó szived, ez megmaradt,
Földbirtokod dugába dúlt,
Mert nem valál földhöz-ragadt.
Mind oda van! De fejedet
Azért a falba nem vered;
Szép, drága belértékedért
Szeret kevés hű embered.

Ne bánd, az élet tengerén
Hajótörést ha szenvedél;
El nem merült szebb vagyonod,
Az a sok kincs, mely benned él.
Sok gazdag még szegény lehet,
De néked, új Szimónidesz,
Életünk rövid határi közt
A mennyi kincs kell, annyi lesz.

Ne bánd, ha kebledről lehullt
Hűtlen barát, hűtlen leány;
Férges gyümölcs az, melyet a
Fájáról kis szél is lehány.
S kinek kincse: ész, tudomány,
Jó sziv, s kevés, de hű barát:
Dúsgazdagnak mondhatja az,
Mig földön él mindig magát.

Aztán van néked aranyod:
A ragyogó aranykedély;
Míg megmarad e birtokod,
addig, nemes barát, ne félj.
Te boldogabb s dúsabb leendsz,
Mint ha lakodba hullana -
Mit a közember úgy ohajt -
A nagy kerek föld aranya!

Forrás: Koszorú – Hetilap a szépirodalom s átalános miveltség köréből. 3. évf. Első félév. 6. sz. Szerkeszti Arany János. Pest, Nyomatott Emich Gusztáv Magy. Akad. Nyomdásznál 1865.