Utazni majd, az lenne szép,
utazni messze teveled,
megnézni Capri szigetét,
a kék barlangot. S tengerek
fölött suhanni álmatag,
a jacht, mint sirály, szállana
s arcunkba loccsanna a hab
csípős, fanyar-sós illata.
utazni majd, az lenne jó,
megcsodálni az alkonyat
gyöngy-fellegeit Kairó
bársony egén. S a fjordokat.
Aztán Velence, Génua,
Piza ölében kötni ki,
Páduában az orgona
nyitna. Majd Nizza s Rimini,
lázát ízlelni boldogan,
kortyolnánk száz varázslatot,
kóborolnák,mint nyugtalan
regényekben a gazdagok,
megmutogatná fényesen
nekünk ez a világ magát,
kitárulnának végtelen
távolok, szigetek, csodák
s hosszúsági és délkörök.
Ez lenne szép. S igen, igen,
ráébredni, - tán a görög
partokon vagy Helsinkiben –
hogy délszaki hold, sarki nap
s fény és árny hasztalan ragyog:
a világ nekem csak te vagy
s a világ neked én vagyok.
Forrás: Új Idők XLVIII. évf. 52. szám Bp., 1942. Karácsony
