Wer den Besen seiner Zeit genug
gethan, der hat gelebt für alle
Zeiten.
Schiller.
A magyar gondolkozás, a magyar érzés igazi típusait keressük. És rég letűnt századok nagy családjainak alakjai jelennek meg előttünk. Nő és férfiak vegyesen; többnyire olyanok, akiknek egykoron aranyhírük volt, de ma már emlékezetük is eltűnt, mint a hegytetők párája. Pedig ha tetteiket megismerjük, ha a közjó javára hozott áldozataikat olvassuk, lelkünk emelkedik s a nemesebb érzések varázsa száll szívünkbe. Olyanok ők, akik még az enyészet porában is tiszteletet keltenek s hálára ösztökélnek; mert a nagynak, a szépnek és a jónak örök példájául szolgálhatnak. Lobogó fáklyák ők, akik nemcsak a múltban világítottak, de a jövőnek is vezérlő világosságul szolgálhatnak.
Az ifjú Zrínyi Miklós – mint maga írja – a sivár időkben bús szívét nemzetünk ezen nagyjaival vigasztaltatta. Kutatta, tanulmányozta, olvasta ezeknek tetteit. S eközben az ő lelke vigaszt talált s a magasabb ideálok felé lebegett. Nagyjaink példájára az ő szívében is fészket vert nemzetünk és hazánk mély szeretete s fölébredett benne a kiolthatatlan vágy: mindent megtenni a pusztuló haza megmentésére. Örökszép sorokban írta ő le, mily hatást tettek reá hőseink s miként szóltak hozzá letűnt nagyjaink szellemei. Méltó ma is meghallgatnunk ez igéket: „Ne alugyál, ne keresd a gyönyörűséget! Látod-e romlott hazánkat, melyet mi annyi vérontással, verésekkel és untalan való fáradsággal nyertünk, oltalmaztunk és sok száz esztendeig megtartottunk? Kövesd az mi nyomdokunkat; ne szánd fáradságodat, ne szánd véredet, ne szánd életedet!”
Ha ki a mai sivár időben mélyreható szemmel tanulmányozza a letűnt nagy időket és nagy embereket, valószínűleg ugyanazon hangokat fogja hallani, amik egykoron ifjú Zrínyi Miklósunkat fölserkentették és tettekre buzdították. Erőt, lelkesedést s bizalmat merített ő, meríthetünk i is múltunkból. Régi magyar mondás szerint egy biztató szó több a desperátusnak, mint száz ijesztő. S biztató szót, biztató jeleket csak a múltunk nyújthat nekünk. Ez a mi legnagyobb kincsünk a jelenben is. Csak valóra kell váltanunk, amit múltunk nagy alakjai örökül hagytak ránk. Csak követnünk kell példájukat. S minél nagyobb veszedelemben vergődik honunk, annál többet kell érte tennünk; mert hiszen az a jó hajós, aki akkor küzd legerősebben, mikor legnagyobb a szélvész.
Szép és nagy feladat kiemelni a nagyokat az enyészet porából, feltárni lánglelküknek minden vonását. Nemcsak a hála és a hazafiság kötelez erre, hanem a nagynak, a szépnek és a jónak a megbecsülése is. Hiszen a nagyon egyéniségéből táplálkozik maga a nemzet is. Aki élteti az elhunyt nagyokat, az egyúttal vezérli az élőket is. S míg azok részére a hála és az elismerés koszorúját fonja, addig tüzet is szít az élők szunnyadó szívében.
*
Kihalt nagy családjaink között a legelsők egyiket volt a Kanizsay-család, - ez a hatalmas tölgy. Ha valaki ez elfeledett család történetét megírná, Magyarország történetének sok századát olvashatnók. A Kanizsayak ugyanis hadi, politikai, egyházi stb. téren mindég vezető szerepet játszottak. Hű fiai voltak ez országnak s a család legtöbb tagja vére hullatásával védte a magyar határokat. Az oláhok és a rácok ellen folytatott hadjáratokban, aztán Hunyady János harcaiban* stb. mindig ott találjuk a hős Kanizsayakat. (* Thuróczy krónikájában olvashatjuk az ifjú Kanizsay Lászlóról, hogy kiváló vitéz volt a Belgrád ostromakor hősiesen küzdött a törökök ellen. (Virtute militari praestans, pro moenibus Belgradi cum a Mahomete Turcorum imperatore obsideretur, atrociter pugnavit.)) És királyi diplomákmagasztalják hősi küzdelmeiket és a haza érdekében tett nagy szolgálataikat A nikápolyi véres csatában kettő kivételével a család tagjai atyafiaikkal (familiarisaikkal) együtt harmadízig mind hősi halált haltak.* (* Zsigmond király 1397-ben maga írta: „consanguineis in prima, secunda et tertia generationis linea ipsis annexis proh dolor! Per paganos prorsus interemtis.”) Mint erdélyi vajdák, mint bánok, mint főpapok és főispánok egyaránt jelesül szolgálták hazájukat.
A Kanizsay-család magyar eredetű s a száz nyolc nemzetség egyikének: az Osl (Ozsol?) nemzetségnek leszármazottja. A család egyik jeles tagja: Lőrinc apta 1324-ben a kanizsai uradalmat. Ez időtől kezdve viselték a család tagjai a Kanizsay nevet. Hatalmas birtokkal rendelkezvén, állandóan nagy udvart tartottak. Sok nemes familiaris, sok jargaló vitéz ette akenyerüket s még több nemes lány és ifjú nevekedett az ő udvarukban. Megesett az is, hogy egy egész vármegye úgy keresett magának védelmet, hogy mint familiaris a Kanizsayak szárnya alá adta magát.* (* Sopron-megye 1514. julius 9-én Kanizsay János védnöksége alá adja amgát („ut quicunque sunt, qui familiares ac stipendiarli ipsorum” etc.) Történeti Tár 1904. 223. lap.) Mindég nagy lévén az udvarnépük, hadas időben pompás bandériumokat indítottak a táborba.
Egyébként a Kanizsay-család az Anjouk idejében és Zsigmond uralkodása alatt élte virágkorszakát. Ez időtől kezdve a Jagellókig alig van történetünknek lapja, melyen egyik vagy másik Kanizsay nevével nem találkoznánk. Az egykorú oklevelek nagy dicsérettel emlegetik például Kanizsay Istvánt, aki 1356-tól kezdve mint zágrábi püspök, majd mint helytartó 19 éven át jelesül szolgálta a közügyet.
Kanizsay János mint katona tűnt ki. A nápolyi hadjáratban ragyogtatta a vitézségét és katonai ismereteit. Az ő érdemei utat nyitottak az utódainak is a legmagasabb méltóságokra. Közülök János mint esztergomi érsek, Miklós mint tárnokmester és István mint királyi főajtónálló és főispán örökített meg nevét. Mind a hárman Zsigmond király alatt szerepeltek. Királyhűségüket, vitézségüket, hadi érdemeiket és önfeláldozásukat maga Zsigmond király terjedelmes okiratban örökítette meg. E magasztaló oklevélben a kirláyi töviről-hegyire elmondja Kanizsay János érseknek és Istvánnak hősi harcait és önfeláldozó hűségét. János érsek és István voltak azok, akik a szerencsétlen nikápolyi csatában Zsigmond királyt megvédték s a bujdosást véle megosztották. Haza érkezvén, mindkét Kanizsay továbbra is nagy szerepet játszott. Nemcsak a közügyek terén, de a diplomáciai tárgyalásokban is kiváló embereknek bizonyultak. János érsek a király távolléte alatt egy ideig az országot is kormányozta. Int Magyarország prímása, ő nyerte meg a maga és utódai számára az „apostoli szentszék született követe” címét. Az 1418. év május 30-án halt meg. A legkiválóbb és legnagyobb szerepet játszó főpapjaink egyike volt, akinek tettei méltán kelthetnek elismerést és tiszteletet a későbbi kor íróiban.
A Kanizsay-család tagjait a XV. században is a vezető szerepet játszó főuraink közt találjuk. Kanizsay László Mátyás király hadjárataiban tüntette ki magát. Részt vett ő Ausztria meghódításában is. Azonban Mátyás király halála után Miksa császár pártjára állott; de rövid idő múlva meggondolta magát s testvéreivel együtt Ulászló hűségére tért. Aztán mint horvát bán becsülettel szolgálta királyát.
Ulászló király idejében Kanizsay György is magas állásokat viselt. Belgrádi és horvát bán, valamint főpohárnok volt. Őszinte barátság fűzte őt Korvin Jánoshoz, akivel szerencsésen harcolt a törökök ellen. Első felesége: Lindvai Bánffy Erzsébet meghalván, boldogult neje nővérének a leányát: Rozgonyi Klárát vette nőül. Mivel az ilyen házasságot úgy az egyházi, mint a hazai törvények tiltották, Kanizsay Györgyöt a király főbenjáró pörbe fogta.* (* II. Ulászló írja róla: „Idem immemor salutis et honoris sui spretisque tam humanis quam divinis legibus non multo post obitum illius… neptem praefatae dominae Elisabeth uxoris suae mortuae in primo genere et secundo affinitatis gradu… in uxorem duxit”.) A házasság azonban később érvényesíttetett.
A XVI. század végén a Kanizsay-családnak négy férfi tagja élt és szerepelt még, úgymint Kanizsay Lászlónak fiai: László, János és István, továbbá Miklósnak fia: Györy. A nevezettek 1493-ban két részre osztották a Kanizsay-család uradalmait.* (* Sopron-megye oklevéltára. II. k.) S ugyancsak ők négyen 1496-ban együttesen tiltakoztak egyik birtokuk eladományozása ellen.* (* U. o.)
A Kanizsay-családdal foglalkozó genealógiai munkák* (* Lehóczky, Wagner, Lazius, Kaprina, Budai Nagy Iván stb.) egymás adatait használván fel, igen sok tévedést tartalmaznak. E munkákban olvashatjuk a többi között, hogy ez idő tájt élt a nagynevű Kanizsay Dorottya is. De hogy kik voltak szülei, azt egyik munka írója sem tudta eldönteni. Így aztán Kanizsay Dorottya ki is maradt a családfából.
Ám Kanizsay Dorottya leveleiben testvérének írja Kanizsay Lászlót. Végrendeletében pedig Jánost is fivérének mondja. E szerint ő idősb Kanizsay Lászlónak a leánya volt s ifjabb Kanizsay László, János és a korán elhalt István fivérei voltak. Dorottya túlélvén fivéreit, azok javainak egy részét örökölte.
Fivérei közül János, Miksa császár mellett harcolt s mivel nagyon kitüntette magát, a császár 1515-ben birodalmi gróffá tette („in Neuburg ad Oenum”). Bár rokonaival fenntartotta az összeköttetést, ott élt az Inn folyó mellett fekvő Neuburg várában. Az 1522. évben már nem élt. Neuburg várában lévő hagyatékáról ugyanis ez évben készült a leltár.* (* Országos Levélt. Dipl. 26.277 nr. 1522. Neuburgban temették őt el. („Super castrum Neuburga in ecclesia sancti Leopoldi requiescit” – írja róla Kanizsay Dorottya.))
Kanizsay László – Jánosnak bátyja – mint Vasmegye érdemes főispánja 1519-ben címerbővítést kapott. II. Lajos király ez alkalommal nemcsak László úrnak, de a dicső Kanizsay-családnak rendkívüli szolgálatait és nagy érdemeit is magasztaló elismeréssel illette.* (* U. o. Dipl. 24.772. nr. Buda, Szentgyörgy napján.)
Mint a Kanizsayak általában, úgy László is rendkívül vallásos ember volt. Több egyházi alapítványt tett s hitbéli buzgósága folyton arra ösztökélte őt, hogy a legfőbb jó dicsőségét tőle telhetőleg előmozdítsa. Többször felkereste a búcsújáró helyeket, ahol bőséges alamizsna-osztással és adományokkal igyekezett segíteni a földi bajoktól zaklatott embereken. Az 1524-ben Mária lorettói templomához is elzarándokolt, hogy ott fogadalmát teljesítse.* (* II. Lajos király írta 1524-ben, Tamás apostol napján, hogy Kanizsay László, Vas-megye főispánja „causa devotionis et solvendi voti sui ad ecclesiam beatissimae virginis Mariae de Loreto peregrinandum proficiscitur”’. Míg ő oda lesz – írja a király – pörei és ügyei felfüggesztetnek. – Kanizsay János, Dorottya asszony fivére szintén elzarándokolt Rómába és a lorettoi templomhoz, hogy fogadalmát teljesítse (1512-ben)). Kanizsay Lászlónak felesége: Bélteki Drágffy Anna épp oly vallásos és buzgó lévén, mit a férje, osztályos volt annak minden cselekedetében. Drágffy Anna is eszményi céloknak élt; az ő akaratát is a tiszta erkölcs és a mély hit vezérelvén, jó emlékezetet hagyott maga után.
Kanizsay László talán feleségének ösztökélésére 1524-ben a király jóváhagyásával egyességet kötött Drágffy Jánossal. Ezen egyesség vagy szerződés értelmében magvaszakadás esetén kölcsönösen örökösöknek és osztályos atyafiaknak fogadják az életben maradt fiú örökösöket. Kanizsay László birtokában volt ekkor Kanizsa, Sárvár, Léka, Csepreg, Kapu, Csókakő, Sztenisznyak, Velike, Vasmegyercse és Egervár. Ezen várakon és uradalmakon kívül a budai várban a Szent György-téren volt neki díszes kőháza is.* (* Károlyi nemzetség levéltára, 1524. márc. 11. Az egyesség Lajos király előtt köttetett.)
Kanizsay László és Drágffy Anna házasságából egy fiú (Ferenc) és egy lány (Orsika) született. A fiú: Ferenc volt a Kanizsay-család utolsó férfisarja. Mivel a Drágffy-család javára a Perényiek is igényt tartottak* (* Perényi Jánosnak a felesége Drágffy Zsófia volt.), Perényi Gábor és neje (Frangepán Katalin) 1525-ben tiltakoztak az egyesség ellen.* (* Nemzeti Múzeum: Perényi-család levéltára.)
Kanizsay László – amint gondolhatjuk – nagy és fényes udvart tartott. Udvarnépe között sok volt a literatus (deák) ember, ami azt mutatja, hogy a ház ura maga is mívelt ember volt, vagy legalábbis szívesen látta maga körül a tanult embereket. A XVI. század húszas éveiből számos oly kimutatás maradt ránk, melyek bőséges betekintést engednek László úr udvarának életébe.* (* Országos Levélt. Dipl. 26.261. a Kanizsayak udarnépének prebendája (u. itt 26.281. nr. A borprebendáról szól). Dipl. 26.234. nur. Számadás a konyhai kiadásokról. Dipl. 1522. 23.641. a Kanizsayak orvosának reversalisa. Dipl. 26.312. A Kanizsayak egyik várának személyzete és fizetése. Dipl. 26.298. Számadás a Kanizsayak udvartartásáról. Dipl. 26.354. 1526. A Kanizsayak hopmeserének conventioja. Dipl. 35.026. női ruhák leltára magyarul, melyeknek egy részét a Zewcheni kolostornak hagyták.)
A ránk maradt írott emlékek szerint a Kanizsayak uradalmai marha- és disznóhízlalással is foglalkoztak s nem utolsó jövedelmük volt a halászat. A felső-luci morotvák, a Fertő, a szederkéni és a Ludastó halászatáról kimutatások is maradtak ránk.* (* U. o. Dipl. 26.194. 1516. – Dipl. 26.204. és 26.206. 1519. – Dipl. 26212. 1519. – Dipl. 26.228. 1520. – Dipl. 2424. 1525: a páczini halászok összeírása stb.) Az ónodi uradalom vizaszegyeiről való számadás is reánk maradt.* (* U. o. Dipl. 26.183. nr. 1517.) A halakat ausztriai halkereskedők vásárolták meg. Egyik ilyen kereskedő ellen Kanizsay László pert is folytatott.* (* Kanizsay László által Budán vásárolt fűszerek és ruhák számlája is ránk maradt ((. O. Dipl. 26.326. NR. 1524.))
A XVI. század első két évtizedében kevés főúr akadt Magyarországban, akinek udvarában annyi familiaris, annyi nemes ifjú és lány szolgált, mint Kanizsay Lászlóéban. Kedvelt és keresett nemesi iskola volt ez és szerencsésnek érezhette magát, aki oda került; mert ott csakugyan tanulhatott, láthatott és hallhatott.
Kanizsay Lászlónak két fivére és egyetlen unokatestvére gyermektelenül halt meg s így az egykor népes családnak már ő volt az egyetlen élő férfisarja. Házasságát a sors azonban megáldotta egy fiúgyermekkel és egy lánykával. A fiút Ferencnek, a lánykát Orsikának hívták.
A szülők mindkét gyermeküket nagy gonddal és szeretettel nevelték. Sajnos, egyikük sem érte meg a gyermekek felserdülését. Kanizsay László mit országbíró a hatvani országgyűlésen (1525) szerepelt utoljára.* (* Kanizsay László gyakran váltott levelet Dorottya asszonnyal. Sajnos e levelek semmi felvilágosítást sem nyújtanak; mert a dolog érdemét a levélvivők szóval intézték el. Kanizsay Dorottya asszony 1522-ben írta Lászlónak: Miként előbbi két levelünkben is írtuk, Henyey Bernátot küldjük oda bizonyos ügyeinkben. Amit szóval előad, annak hitelt adjon kegyelmed. (Magnifico comino Ladislao de Kanysa, comiti com .Castrifarrei ac regni Hung. Thesaurario, fratri nostro honorando – Ex arce nostra Valpo, post festum ascensionis domini sabbati, 1522.) Nem tudjuk, részt vett-e a mohácsi csatában, ahol sógora: Drágffy János hősi halált halt. Kanizsay László halála után özvegye Frangepán Kristóf grófhoz ment nőül. Ez a házasság azonban nagyon rövid ideig tartott. Drágffy Anna ugyanis az 1528. évi tavaszán* (* 1528. sabbato proximo ante dominicam Reminiscere. (Bécsi állami levélt. A Nádasdy-féle iratok közt, 1528. márc. 7.) már mint Frangepán gróf özvegye, betegen testamentumát elklészítteté s még azon évben meghalt Sárvárott. Istennek és a dicsőséges szűz Máriának ajánlván lelkét, gyermekeinek tutoraiul és végrendelete protectoraiul Várday Pál esztergomi érseket, Zalaházy Tamás egri püspököt, Thurzó Eleket, Batthyány Ferenc bánt (közel való atyafiát) nevezi meg. Végrendelete végrehajtóivá pedig Hassághy Dénest (komáját), Wathay Ferencet, Baso Ferencet és Bársony Boldizsárt mint a kanizsai, kapui, lékai és csókakői várainak kapitányait és Csermely Ambrus sopronyi alispánt teszi. Mindezek a Kanizsay-családnak familiarisai, szolgáló atyafiai voltak.
Mivel első férje: Kanizsay László nem hajtotta végre anyjának: boldog emlékű Rozgonyi Klárának végső rendelkezését, Drágffy Anna elrendeli, hogy Rozgonyi Klárának minden intézkedését utólag végrehajtsák. Meghagyja,, hogy Rozgonyi Klárának nemes szolgáló leányai, kiket annak idején kiházasítottak, amennyiben ki nem elégíttettek, az ő hagyatékából elégíttessenek ki.
Fia nevelőjének és tanítójának („in eruditorem et instructorem) Gruba Tamást udvari káplánját nevezi ki.
Meghagyja, hogy mindazon kincseket, miket férje: Frangepán Kristóf az ő tudta nélkül és tudtával Velencében, Zágrábban és másutt zálogba vetett, hiány nélkül visszaváltsák s gyermekei részére megőrizzék.
Bakonok nevű birtokát az örvényesi pálosoknak és egyházuknak hagyja, hogy Kanizsay Lászlónak és elődeinek lel üdvére miséket mondjanak.
Elrendeli, hogy az udvarában szolgáló ifjakat, lányokat, mesterembereket stb. elégítsék ki s akik tovább is gyermekei szolgálatában akarnak maradni, azokat fizessék és táplálják.
Gyermekei mellé örök szolgákul nemes Teryék Gothardot és Gurdács Kelement rendeli.
Ezután felsorolja a lányának hagyott szoknyákat. Volt ezek között gyöngyökkel kirakott skarlát szoknya, arannyal szőtt szederjes kamuka-szoknya hermelinnel („vulgo hölgy”) prémezve, vörös bársonyszoknya, fehér kamukakapcsos („vulgo kapchos”) szoknya stb.
Mivel Drágffy Anna udvarában is szolgáltak még jegyben járó nemes lányok, ezeknek a kiházasításáról is gondoskodott. Nem érdektelen tudnunk, mi mindent kapott 1528-ban egy-egy ilyen lány. Nemes Gosztonyi Sárának például a végrendelkező ezeket a dolgokat rendelte: veres kamuka-szoknyát pegyvetháttal prémezve, szederjes gránát-szoknyát, fekete színű majcot, két főkötőt, egy paplant, hat abroszt, hat lepedőt, hat törülközőt, hét huszáringet és öt csahol-inget.* (* A huszár-imeg szűk és testhezálló, a csahol-imeg pedig bő ing volt. A Dorottya nevű lány, aki a fiatal Kanizsay Ferenc gondviselője volt, körülbelül ugyanazokat kapta. Csakhogy neki már csak négy huszár-imeg és három csahol jutott.)
Drágffy Anna gyermekeit végrendelete értelmében nagy gonddal és szeretettel nevelték. A Kanizsay-családnak egyetlen idősebb tagja: Kanizsay Dorottya asszony mindent elkövetett, hogy a gyermekek jelleme, erkölcse és hite sziklaerős legyen s hogy szívüket a tiszta önzetlen szeretet hevítse. És Dorottya asszony áldott lelkének tiszta lángja orán világosságot keltett a gyermekek fogékony lelkében. Dorottya asszony szellemi felsőbbsége, mely ritka szerénységgel párosult, gyöngéd és körültekintő gondossága, mindent átható hitének varázsa oly hatással voltak a gyermekekre, hogy lesték a hangját, követték a tanácsát s tiszta szívvel ragaszkodtak hozzá.
Ezek a dolgok teszik érthetővé, miként lett a lányka (Orsika) Magyarország legünnepeltebb asszonya! A fiú is úgy fejlődött, mint nővére. Hozzá még több remény fűződött, de a végzet nem engedte, hogy e remények teljesüljenek. A Kanizsay-család szeme fénye és utolsó férfisarja: Ferenc ifjú korában meghalt.* (* Kanizsay Ferenc 1532-ben halt meg. Már a fegyverforgatást is gyakorolta s jeles lovas serege volt. Van agy kimutatásunk is szolgáló atyafiairól (familiarisairól). Eszerint Hassághy Dénes 12 lóval, Wathay Ferenc 10 lóval, Bársony Boldizsár 8 lóval, stb. stb. szolgált neki. (Orsz. Levélt. Lymbus: „Numerus famulorum Francisci Kanizsay” kelet nélkül.)
Az ő halála után az egykor népes Kanizsay-családnak már csak két nőtagja élt. Az idősebbik az özvegységben élő nádorispánné: Kanizsay Dorottya, az ifjabbik, Kanizsay Lászlónak lánykája: Orsika volt. E két nagynevű magyar asszonyról annyi írott emlék maradt ránk, hogy lelki világukról, műveltségükről és nem mindennapi erényeikről határozott képet rajzolhatunk.
A sors különös játéka, hogy mindkettő nádorispánnak a felesége volt. Tehát mindkettőnek bőséges alkalma és módja volt a nemesnek, a jónak és a szépnek gyakorlására. És ők, mintha érezték volna, hogy minden szem rájok néz, a jóságos emberszeretet, az igazi vallásosság, a munkaszeretet, az élet hiúságaitól ment egyszerűség terén példányképeknek mutatták magukat. És nemes lényük kifogyhatatlan kincseiből pazarul juttattak mindenkinek. Egész sereg ifjút és leányt neveltek udvarukban, akik róluk vettek példát s a hazának jeles fiai lettek. Az emberszeretet annyira eltölté lelküket, hogy a földi bajoktól zaklatottak mindig vigaszt és segítséget találtak náluk. Az áhítat varázsa tölti el mindkettő lelkét s ez az áhítat szebbnél-szebb erényeket fakaszt szívükben. Írásaik ma is az életelevenség melegével hatnak ránk s egyéniségüknek szellemi és lelki világa olyan, hogy a gondokozó embert ma is magával ragadja.
Kanizsay Dorottyal és Kanizsay Orsika nemcsak rokonok, de rokonlelkek is voltak. Ha írott emlékeket olvassuk, számtalan rokonvonásra akadunk bennök. Bizonyos tehát, hogy az egyik a másikra nagy befolyást gyakorolt. Kanizsay Orsika – amit tudjuk – 1521-ben született s korán árvaságra jutott. Családjának akkor már csak egyetlen tagja élt: a nagynevű Kanizsay Dorottya. Ez a páratlan asszony vette gondjába az árva kis leánykát s úgy nevelte és tanította, hogy méltó legyen a Kanizsay-névre. Nem tudjuk, megérte-e Dorottya asszony Orsikának eljegyzését Nádasdy Tamással (1532-ben). De ha élt még akkor, bizonyára öröm tölté el lelkét, látván, minő nagyszerű nő lett a fiúsított Orsikából.
Kanizsay Orsikának bizalmas családi levelei jórészt ránk maradtak. Egy részük nyomtatásban is megjelent.* (* Károlyi Árpád és Szalay adták ki.) A XVI. századnak e leveleknél drágább kincse (művelődéstörténeti szempontból) alig akad. A régi magyar családi életnek, a tiszta magyar érzésnek, a nyájasságnak és a kedélyességnek kimeríthetetlen forrásai ezek. Épp oly lelki gyönyörűséggel olvassuk ezeket ma is, mint akkor, mikor íródtak. S e bizalmas levelekben, mint valami tükörben, tisztán látjuk Kanizsay Orsika nagyszerű lelkivilágát, nőies bensőségének minden titkát.
Nem így vagyunk Kanizsay Dorottyával. Az ő fiatalabb korában a családi levelezés szokása még nem járta. Ha az embereknek valami elintézni való dolguk volt, szolgáló atyafiakkal (familiaris9, élőszóval izentek egymásnak s élőszóval való választ kaptak. Az úgynevezett missilis levelek divatja csak később lett általánossá. Történetírásunk Kanizsay Dorottyáról eddig nem is tudott egyebet, mint hogy a mohácsi csatatér halottait eltemettette. Pedig ő már jóval előbb országos szerepet játszott s működésével páratlan elismerést és tiszteletet vívott ki agának. Három királyunk nemcsak a legnagyobb elismeréssel írt és szólott róla, hanem egyúttal az ország első és legkiválóbb asszonyának mondotta. Dorottya először Geréb Péter nádorhoz ment nőül, akivel igen-igen boldog életet élt. Mély szeretete derék férjéhez még akkor sem némult el, mikor az már rég porladóban volt. Férje hamvai fölé kápolnát emeltetett s márványtáblán örökítette meg emlékét. Ezen kívül misealapítványokat tett, hogy boldogult férje lelki üdvéért állandóan imádkozzanak. Dorottya asszony jó maga is gazdag volt, férje halála után pedig még jobban megnövekedett vagyona, mert Geréb Péter nádor úgyszólván mindenét szeretett feleségére hagyta.
Kanizsay Dorottya asszony másodízben a büszke és hatalmas Perényi Imre nádorhoz ment nőül. A Perényiek délvidéki birtokai tehát jórészt Kanizsay Dorottyától valók. Bár nagyban növelte Perényi vagyonát, második házassága nem volt boldognak mondható. Perényi Imre természetes homlokegyenest ellenkezett az övével. Aztán férjének határtalan büszkesége sem egyezett meg az ő szerénységével és alázatosságával. Imigyen valószínűnek tartjuk, hogy Dorottya asszony második házassága idején gyakran gondolt első házasságának boldog éveire. Sok kellemetlensége volt Perényi Imre két fiával is.* (* Az egyik fiú Perényi Péter vajda volt, a másik Perényi Ferenc váradi püspök, aki a mohácsi csatában halt meg. Mind a kettőnek szereplése eléggé ismeretes. Az újabb íróin e két Perényi-fiút Dorottya asszony gyermekeinek mondják. Pedig csak mostoha fiai voltak. Kanizsay Dorottyának ugyanis sem első, sem második férjétől nem voltak gyermekei.) Bár maga a király írta, hogy Dorottya asszony e két fiút igaz szeretettel vette körül, ezek nem tekintették őt anyjuknak. Sőt édesatyjuk halála után még civakodtak is véle.
Perényi Imre nádor – amint tudjuk – igen eszes, nagy látkörű férfiú volt, de egyúttal büszke magyar. Tekintélye oly nagy volt, hogy Miksa császár 1517-ben birodalmi hercegnek nevezte őt ki. Ám Perényi sohsem használta e címet, többnek tartván annál az ő nádori méltóságát.* (* Katona Hist. Critic. 12. köt. 50-52. l. közli a hercegi diplomát, mely a többi között ezt mondja:”Praefatum Emericum eiusque heredes et successores ex lumbis eius legitime matos et nascituros ultriusque sexus nostrum ac sacri inperii ducem et principem facimus, creammus, erigimus, attollimus” etc. E hercegi diploma szerint Perényi a Siklossi (Soklossi) hercegi nevet kapta. A diploma Badenben kelt 1517. szept. 27-én.) Felesége: Kanizsay Dorottya asszony még kevésbé élt a hercegi címmel.
Perényi Imre, amint tudjuk, Ulászló király idejében nagy szerepet játszott. Részt vett az 1508. évi fehérvári koronázáson s ez alkalommal a felesége is jelen volt az udvari ünnepségeken. Mikor Ulászló király 1509-ben Prágába ment s három évig ott maradt, Perényi Imrét tette meg helytartónak. Így hát ő kormányozta az országot. Az egykorú költő írta róla:
Plenum consilii pectus, quo frena duorum
Regnorum et totidem regum moderantur habenae
Legislatorem non talem habuere Solonem.*
(* Stephani Taurini: Stauromachia, 1519.)
A király természetesen tőle telhetőleg jutalmazta Perényi érdemeit. Már 1504-ben néki és családjának adományozta Abauj-vármegye örökös főispánságát. Az adománylevélben ékes szókkal magasztalta a Perényi-család nagy érdemeit.* (* Nemzeti Múzeum: Perényi levéltár: Buda, 1504. Dorottya napján. „Animadvertentes non modo egregiam et splendidissimam de hoe rego semper optime meritam, verum etiam praeclaram et intemeratam fidelatatem ac gratissima obsequia fidelis nostri Emerici de Peren dapiferorum regalium magistri et Abaujvar, comitis”. Stb.) Az 1505. évben pedig megengedte néki a vörös pecsét használatát.* (* U. o. Perényi levélt.) A király távollétében mint nádorispán ő kormányozta az országot, mégpedig az uralkodó nyilatkozata szerint közmegelégedésre. Ulászló ugyanis 1512-ben azt írta, hogy Perényi az országnak és a végházaknak ügyeit nagyszerűen intézte! Úgy látszik a maga pénzéből is sokat költött a végházakra. A király ugyanis 33.000 forinttal adósa maradt s Perényi ebből 20.000 forintot elengedett. Ulászló ekkor Perényit Horvát-Szlavon-Dalmátországok bánjává nevezte ki.* (* U. o.) Ez az új méltóság temérdek kiadással járt s ezenkívül Perényinek ott kellett volna laknia, amit mint nádor nem tehetett. Ezrt már a következő 81513.) évben beadta a lemondását. A király azonban nem fogadta el s még egy évre maradásra bírta őt.* (* U. o. Buda, 1513. in dominica Judica, Ulászló király Perényihez. (Itt szerepelnek Perényi fiai először.))
Perényinek nádori és báni hivatala magával hozta, hogy gyakran kellett ide s amoda utaznia. Aztán az ő és felesége birtokait is többször kellett felkeresnie. Az útra olykor feleségét is magával vitte. A kor szokása szerint hatlovas hintószekereken nagy kísérettel utazott. Az 1516. évben például Soklyósról Ónodra ment feleségével s ott hté napig időzött. Ónodról meg Terebesre ment s ott négy napot töltött s aztán mindketten Budára tértek vissza. Az u tat öt hintószekeren tették meg. Mindegyik szekeret hat ló vonta.* (* Orsz. Levélt. Dipl. 26.171. 1516. „Post festum nativitatis Mariae, dum venerat dominus palatinus cumdomina palatina de Soklyós ad Onod”.)
Kanizsay Dorottya asszonynak Perényi oldalán ezernyi alkalma nyílt a szereplésre. Meg is jelent gyakran a királyi udvarban s a nagy tisztelet, melyben itt részesítették, világosan hirdeti az ő egyéniségének s műveltségének kiváló voltát. Egyébként második házassága mégsem volt boldognak mondható. Büszke, indulatos és beteges férje, no meg mostoha fiai sok keserű órát szereztek néki. Férjét 1508-tól fogva annyira elfogta a köszvény, hogy székben hordoztatta magát. És egyik esztendőt a másik után kínos szenvedés közt őrölte le. Gondolhatjuk, mit kellett tűrnie feleségének a türelmetlen Perényi mellett. De hát Dorottya asszonyt nem hagyta el a béketűrés és a kötelességérzés. Híven ápolva szenvedő urát.
Istvánffy és utána mások azt írták, hogy Perényi 1515-ben halt meg. Ez tévedés, hiszen mint nádorispán még a későbbi években is szerepelt. Lajos király, valamint Cebanius szerint is a nádorispán 1519. február 5-én halt meg Budán. Kanizsay Dorottya asszony 1519. március 7-én már özvegynek írta magát.* (* Orsz. Levélt. Dipl. 25.606. 1519. (Ex castro nostro Valpo, dominica post ascensionis domini.) Dorottya asszony levele nemes Horváth Györgyhöz, az ónodi vár kapitányához Úgy látszik, hogy Dorottya asszony férje halála után erélyesen kezelte birtokait. A nevezett Horváth Györgynek is azt írta, talán azt hiszi, hogy már nincsen ura? Már – írja Dorottya asszony – két levelet bocsátottunk hozzád s idáig mit sem válaszoltál. Parancsoljuk, hogy e levelünk vétele után azonnal küldd hozzánk a szekércsinálókat (faragómestereket); mert itt sok dolog vár reájuk.)
Végrendeletében meghagyta, hogy fényes temetésben részesítsék őt s hogy a király is kísérje koporsóját a Dunán át. II. Lajos király eleget is tett a kívánságnak. A holttestet özvegye Terebesre kísérte s a boldogult kívánsága szerint ott temettette őt el a szent Pálról nevezett templomban, melyet a nádor maga építtetett.
Második férje halála után Dorottya asszony bizonyára összehasonlította utóbbi éveit azokkal a boldog esztendőkkel, miket első férjével töltött És újra meg újra áldozott Geréb Péter feledhetetlen emlékének. Föl-fölkereste temető helyét, miséket mondatott lelki üdvéért s halála évfordulóján commemoratiót tartott. Aztán mindjárt második férje halála után arra kérte II. Lajos királyt, engedné meg neki, hogy Geréb Péter címerét egyesíthesse a Kanizsay címerrel. A király készséggel teljesítette kérelmét. Kanizsay Dorottyát – írja a király – ezen kérésében is első férje iránt érzett mély szeretete és kegyelete vezette, hiszen a boldogult nádorispánnal indig egy szív és egy lélek volt. („Unanimi concordique animo vixit”.)
Bár a király ezúttal csak egyszerű címeradományt bocsátott ki, ezt a rideg oklevelet is felhasználta arra, hogy Kanizsay Dorottya asszonyról valóságot himnuszt zengjen. Szokatlan hang ez a királyi diplomákban! Mintha csak a szeretetbe mártotta volna a tollát, aki írta. II. Lajos király azt mondja benne, hogy elsősorban azokat kell a legnagyobb kitüntetéssel elhalmozni, akik a legkiválóbb erények fényében tündökölnek s akik lelkük s jellemük nagyszerű tulajdonságait messze-messze elterjesztették. „Ezért – írja – megindíttatva attól a nagy szerénységtől és áhítattól, álhatatosságtól, őszinteségtől, hűségtől, vallásosságtól s a legszebb erények nagy számától, amikkel Kanizsay Dorottya asszony tündöklik s amik őt a női nem ékességét illetőleg a letűnt idők nagy alakjaival is összehasonlíthatóvá teszik: megadjuk néki a kért címerbővítést.”
Kanizsay Dorottya – írja a király – első férje halála után Perényi Imrével kötött házasságot, aki őt élete végéig fényesen, főúri módon, nagy tiszteletben tartá. Perényi nádor (1519-ben) meghalván, annak első házasságából született gyermekeit Dorottya asszony később is épp úgy támogatta és tisztelte, mint férje életében.* (* „Cuius quidem defuncti memoriam elusque superstites liberos non minus, quam dum vitali ille fruebatur, auracolit et observat.” etc. Istvánnfy szerint Perényi Imre nádor 1515-ben halt meg. A király azonban ezen 1519-ben kelt diplomában maga írja, hogy Perényi nádor a minap halt meg.)
Első férjével, Geréb Péter nádorral – írja a király – élete is mindig páratlanul szép volt és boldogult férje rendkívül nagy javakat hagyott reá. Ennek a Geréb Péter emlékének ő a kegyelet mindazon jeleivel adózott, amikkel a szeretett halottat szokás megtisztelni. A kegyelet és az emlékezés készteti őt arra is, hogy a Geréb-címert a Kanizsayak ősi címerével egyesíteni kívánja. Mivel e kívánsága is a szeretet forrásából fakad s a leghálásabb szív melegéből sugárzik ki, kívánságát teljesítjük s a címeregyesítést néki megadjuk.* (* Orsz. Levélt. Dipl. 24.773. sz. 1519. Buda. A király itt aztán leírja az egyesített címert.)
Nem hisszük, hogy lenne magyar asszony, akiről királyi diploma annyi magasztalni valót írna, mint Kanizsay Dorottyáról. De éppen azért, mivel az efféle dolog ritkaság számba megy, fölötte fontos volna megismernünk azokat a páratlan erényeket, amik Kanizsay Dorottyát a magyar asszonyok örökös ékességévé tették. Sajnos, Kanizsay Dorottyáról nagyon kevés írott emlék maradt reánk s ezek nem adnak teljes felvilágosítást az ő megkapó lelkivilágáról. Annyi bizonyos, hogy amíg élt, magasztos fényt vetett mindenfelé. Hiszen lánglelkének vonásai még a királyi trón előtt is ismeretesek lettek.
II. Lajos király különösen hangsúlyozza azt a mélységes hálát és kegyeletet, amely Kanizsay Dorottya asszony minden tettében megnyilvánult. Nem üres magasztalás ez! Hiszen történeti adatok bizonyítják, hogy Dorottya asszony minden szolgálatot, minden vett jót sokszorosan igyekezett viszonozni. A nála szolgáló szegény lányokat kiházasította; a nemes ifjakat szolgálatukért birtokkal jutalmazta; érdemes atyafiainak emléket állított s javukra misealapítványokat tett stb. De hálás volt ő ura és teremtője iránt is .Ő maga írja: „Isten és a Szűzanya különös jóságát számtalanszor éreztem. Az ő kegyelmöknek köszönhetem, hogy árva állapotomból két ízben nádorispánné méltóságára emelkedtem.”* (* „De conditione pupillari bis ad honorem dignitatemque palatinae pervenerimus” etc.)
A szívét eltöltő mély hála aztán egész életén át arra ösztökélte őt, hogy Isten dicsőségét minél jobban előmozdítsa. Templomokat és kápolnákat építtetett s azok javára alapítványokat tett. Ő maga udvara népével együtt drága egyházi ruhákat varrt s hímezett s nemcsak ezeket ajándékozta az egyházaknak, de arany- és ezüstedényeket is.
A mindent átható hit más erényeket is növelt Dorottya asszony szívében. Érezte a szenvedők szenvedéseit s igyekezett a nyomorultakon segíteni. Kevés asszony akadt az ő korában, aki annyi könnyet törült volna le, mint ő. Az 1525. évbe írja Dorottya asszony e sorokat: „Tudjuk, hogy Isten a szegényeknek és az ügyefogyottaknak könyörgését meg szokta hallgatni. Rendeljük azért, hogy akárhol tudnak szegény, ruhátlan gyermekeket és árvákat, ruházzák fel őket.”* (* „Scimus deum omnipotentem pauperum atque simplicium precibus flecti consuevisse” etv.)
Páratlan bőkezűsége mindenütt megnyilvánult, ahol a fájdalom, a nélkülözés és a szenvedés ostorozta az embereket. S minél több jót cselekedett, öröme annál tisztább, lelkesedése annál nagyobb lett. Rózsákat hintett jósága s azon szerencsések közé tartozott, akiknek embertársai nem tövissel fizettek. Határtalan tisztelet, nagy elismerés és dicsőség volt az ő része. Bár – amint Lajos király írta volt 1519-ben – Dorottya asszony mód nélkül szerény volt, de azért mégis megvallotta, hogy igen sok jóakarója és sok hűséges szolgája vagyon!
Az a kevés levél, mely reánk maradt, szintén azt hirdeti, hogy kortársai előtt a legnagyobb tiszteletben állott. Hiszen akik levelet írtak neki, kivétel nélkül hódolnak és szolgálatukat ajánlják neki. A hatalmas Tahy János, az auraniai perjelség javainak kormányzója, például az 1529. évben a legnagyobb udvariassággal írja neki, hogy mindenkor és minden dologban bárminemű szolgálattal örömest áll rendelkezésére.* (* Bécsi állami levélt. Hung. 278. f. 1529. feria quarta proxima post festum beatae Annae, matris Mariae („Vestrae dominationi magnificae nos semper affuimus in omnibus iuxta posse nostrum et ad praesens parati sumus omniservicio” etc.)
Amikor Lajos király felsorolta Kanizsay Dorottya nagyszerű lelki tulajdonságait, egyetlen szót sem ejt arról, hogy Dorottya asszony az általános és a formális műveltség terén is fölülmúlta kortársnőit. A legmagasabb örökben, királyi udvarokban otthonosan forgott, nyelveket beszélt s a társadalmi érintkezésben is mintaszerű volt. Nem a nádorispáni méltóság emelte őt, de ő adott fényt a nádorispáni méltóságnak. Mint özvegyasszony is az ország első asszonya maradt és tekintélye, szereplése semmivel sem kisebbedett. Ulászló és Lajos király életében udvari ünnepély alig esett meg nélküle s mindig úgy szerepelt ott, mint az ország első asszonya. Csak például említjük, hogy Báthory István nádorispán menyasszonyát, a masszioviai hercegkisasszonyt is ő fogadta az ország határánál s ő hozta át a lakodalmas házba. Ennél fényesebb lakodalmat ritkán látott az ország. A főurakkal és a külföldi vendégekkel együtt Lajos király is részt vett azon. És Dorottya asszony rendezte az egész ünnepélyt, mert hiszen, hogy akkori szóval éljünk, őt kérték fel a főgazdasszonyi szerepre.
Még a lakodalom előtt történt, hogy Lajos király Bakács Tamás esztergomi érseket küldé Dorottya asszonyhoz és arra kérette őt, fogadná Haimburgban az ő királyi mátkáját: Mária főhercegnőt. Dorottya asszony azzal menté magát, hogy Báthory István menyasszonyát kell hazahoznia Maga Báthory nádor is kérte a királyt, engedné meg, hogy Dorottya asszony fogadja és vezesse házához a masszoviai hercegkisasszonyt.
A véletlen azonban úgy akarta, hogy Báthory lakodalmát Mária Magdolna napjára kellett halasztani. Lajos király nővérének (Annának) esküvője I. Ferdinánddal pedig május 26-ára tűzetett ki Linzben. Tizenöt nappal ezután – írja Lajos király Dorottya asszonynak – az én királyi mátkám (Mária) Haimburgba érkezik. Mivel a királyné fogadásának és hazakísérésének ideje immár közelget, nagyon kérjük nagyságodat, úgy a magunk, mint a királyné nevében, hogy lehető legnagyobb pompával siessen Pozsonyba, ahol a főúri asszonyok és a főurak hamarosan összejönnek s Haimburgig a királyné elé mennek. Mi úgy rendelkeztünk, hogy a főasszonyok között – amint méltó is – nagyságodé legyen az első hely és az első tisztség.* (* Datum Budae in vigilia festi pentecostes, anno 1521. Generosae ac magnificae dominae Dorotheae, spect. ac. Magnifici quondam domini Emerici Perény alias palatii relictae, nobis sincere gratae. Bartal Wagnertől tévútra vezetve „Barbara, juxtaalios Magdalena de Bátor”-hoz címezteti Lajos király e levelét, holott világosan Kanizsay Dorottyának szól. (Georgii Bartal: Commentariorum ad historiam etc. III. kötet, XVI. lap.)
Ilyen hangon s ilyen tisztelettel hívogatták őt a főurak is, ha a zavaros időben tanácsot ültek. Dorottya asszony ugyan nem foglalkozott a politikával, de mint az ország első asszonyát, több gyűlésre és tanácskozásra meghívták. Lajos király például két ízben is meghívta Dorottya asszonyt a rendek tanácskozására. Az 1526. évben Rahoczai Miklós deák vitte a király meghívó levelét Dorottya asszonyhoz. Ezúttal a tolnai gyűlésre hívta őt a király.* (* Engel Keresztély: Fragmentum libri rationarii super erogationibus aulae regis Hungariae Ludovici II. de anno 1526.)
A legutolsó ilyen eset 1532-ben történt, mikor is Báthory György, Perényi Péter s mások a bélavári gyűlésre hívták őt, azaz hogy arra kérték, bocsátaná oda bízott embereit.
Tudott dolog, hogy a XVI. század első évtizedeiből nem sok ilyen írás maradt reánk. De bármelyik írott emlékünk ejt szót Dorottya asszonyól, mély tisztelettel teszi ezt s a magasztaló nyilatkozatokban nem szűkölködik. Mindez világosan hirdeti, mily nagy hatással volt a korára Kanizsay Dorottya. Valóban elmondhatjuk, hogy századának egyetlen nője sem emelte oly magasra a magyar asszony méltóságát, mint Kanizsay Dorottya. Az ő áldott lelke, az ő nagy jósága sok téren nyilvánult, de tán egyetlen cselekedete sem nyilallik úgy a szívünkbe, mint a mohácsi csata halottainak eltemettetése.
Nemzetünk tragédiája bevégződött a mohácsi mezőn! Legjobbjaink hősi harc után nagyon megszaporították nemzeti mártírjaink számát. Megérdemelték volna, hogy az egész nemzet sirassa őket, de még olyan ember sem akadt, aki a halottakat eltemettette volna. A veszedelmes csatatérhez még közel sem ment senki. Csak a farkasok és a halottrablók kóboroltak ott éjjelente.
Amire férfi nem mert vállalkozni, azt véghez vitte egy gyönge, de fennkölt lelkű nő. Kanizsay Dorottya nagy pénzen négyszáz embert fogadott s a mohácsi csata halottait mid eltemettette. A papjaival megáldatta a hamvakat s templomaiban misét mondatott az elesett hősökért. Amit a hatalom és a férfierő elmulasztott, azt a nemzetét megbecsülő érző szívű nő megcselekedte. Kanizsay Dorottya e tettével önmagának emelt örök emléket, olyan emléket, amely tovább él a legerősebb gránitkőnél. Hiszen ez a cselekedete napnál világosabban mutatja, hogy szívét tiszta önzetlenség és emberszeretet hevítette s a hazáért elhunyt hősöknek megbecsülése tölté el. Magasan szárnyaló lelkének ez újabb megnyilatkozása értenünk engedi mindazt a magasztalást, amit a király 1519-ben írt volt róla.
Kanizsay Dorottyán kívül még egy asszonyunk akad, aki bejárta a mohácsi csatateret. Ráskay Magdolna volt az, aki szerelmes urának: Pálóczy Antalnak holttestét kereste. S miután nagy nehezen megtalálta, a Pálóczy-nemzetség ez utolsó férfisarját Sárospatakra vitte s ott bátyja mellé temettette. Az önfeláldozásnak és a hitvesi hűségnek megkapó példáját hagyta ránk e derék asszony, aki semmi veszélytől vissza nem riadva, nagy fáradsággal és költséggel volt rajta, hogy férjének az utolsó tisztességet megadja.
A mohácsi csata után Dorottya asszony bizonyára fájó szívvel vette tudomásul, hogy több templom, miket ő drága egyházi szerekkel és ruhákkal gazdagított, kifosztva elpusztult. A legelsők egyike a báthi egyház volt. Ennek megbecsülhetetlen értékű kincseit, köztük Mátyás királyunk, Korvin János és Kanizsay Dorottya asszony remekművű egyházi ruháit gonosz kezek széthurcolták. Erre a sorsra jutott a valpói templom felszerelése is. S minél tovább tartott a hadas idő, annál több templom, szegényház és monostor jutott erre a sorsra. S Dorottya asszony mégis folytatta a régi munkásságát. Udvarnépével együtt még mindég dolgozgatott, hogy minél szebb egyházi ruhákkal láthassa el az egyházakat. Kimondhatatlan áhítata nem hagyta őt pihenni. S minél nagyobb lőn nálunk a nyomorúság, annál inkább növekedett az ő alamizsnaosztása. S ahol ő megjelent, ott az enyhülés váltá föl a szenvedést, az ima a zúgolódást.
Dorottya asszony a mohácsi veszedelem után beállott hadas és zavaros időkben úgy látszik Sárvárott vonta meg magát Kanizsay László két árvája mellett. Az 1527. évben részt vett Ferdinánd király koroázásán. Valószínű, hogy Anna királyné kérelmére jelent meg ott. Lehetséges, hogy Anna királyné mutatta őt be I. Ferdinándnak, aki aztán mindig kitüntető szívélyességgel fogadta őt.* (* 1529. tavaszán például Budán fogadta őt Ferdinánd király.)
De nemcsak a király, a főurak is mindenütt kitüntetéssel fogadták őt. Egyéniségének súlya és tekintélye oly nagy volt, hogy örült, aki őt vendégül láthatta. A nagynevű bán: Batthyány Ferenc, tekintettel a zavaros időkre és a török veszedelemre, 1528-ban Németújvárt ajánlotta föl Dorottya asszonynak és udvarnépének. És megírta neki, hogy minden népével és ingóságával békésen ott lakhatik. A legnagyobb tisztességgel (honorificentissime) fogják őt fogadni – írja Batthyány – s a személyét megillető tisztelettel fogják ott tartani. S amikor néki tetszik, minden jószágával együtt békességgel távozhatik. Mindezt – írja a bán – a magunk, továbbá legkedvesebb feleségünk s hozzánk tartozóink nevében ígérjük s meg is tartjuk.* (* Országos Levéltár: Acta Pollitica, 34. fasc. 18. nr. 1528. Keresztelő szent János ünnepe előtt való vasárnap, Ujudvar. („super quo eandem dominam nostro et dominae consortis nostrae charissimae ac omnium ad nos pertinentium nomine fide et humaitate honoribusque nostris affidavimus et asseveravimus” etc.)
Dorottya asszony csak rövid ideig vette igénybe Batthyány Ferencnek és szeretetre méltó feleségének vendégszeretetét. Azt hisszük, hogy Dorottya asszony főleg azért ment Németújvárra, hogy Batthyányval mint rokonával tárgyaljon a két kiskorú Kanizsay gyermek: Ferenc és Orsika vagyoni dolgában. E tárgyalásnak az eredménye, hogy Dorottya asszony magához kérette Sárvárra a kapornaki konvent tagjait. Ezek – Ferenc atya és Sethei János deák – csakugyan megjelentek Sárvárott s ott Dorottya asszony ilyen ünnepélyes vallomását foglaltatta vélök írásba: ő Kanizsay Lászlónak két árváját: Ferencet és Orsikát („fratres scilicat suos”) amily nagy testvéri szeretettel és kedvességgel csak lehetséges, nevelni, táplálni és őrizi fogja. Ingó és ingatlan vagyonukat pedig védelmezni és megtartani igyekszik, betöltvén mindazt, amit Drágffy Anna végrendeletében meghagyott. Az árváknak minden ügyes-bajos dolgát pedig Batthyány Ferenc bán és a hat testamentumos atyafi (familiaris) közös és egyöntetű határozata szerint intézi. Ha a testamentumos atyafiak közül valamelyik meghalna, más alkalmasat nevez ki helyébe s ez úgy az árváknak, mint neki esküt köteles tenni. Ha az árvák elérik nagykorúságukat, vagyis életük tizenhetedik évét, ő mindent hiány nélkül átad nékik. Ha Kanizsay Ferenc időközben meghalna – amit ne adjon az Isten –, akkor ő Orsikát kiházasítja s mindent átad néki. Ha pediglen a két árva életben marad, ő semmit semmi módon el nem von tőlük, hanem mint legkedvesebb rokonainak mindent átad. Erre esküvel kötelezi magát.* (* U. o. Neo Regestratorum Actorum fasc. 251. nr. 1. 1528. („Praefatis dominis Francisco Kanisay et puellae Ursulae, fratribus et consangvineis suis charissimis propter eorum orphanitatem relinquere et obligare jurasset.”) Ha azonban ő előbb halna meg, mint az árvák, minden ingósága reájuk száll. Ellenkező esetben pedig ő örökli az árvák vagyonát.
Amint ez oklevélben maga Dorottya asszony vallotta, a két Kanizsay árvát a legnagyobb gonddal és szeretettel nevelte, gondozta és óvta minden bajtól és veszedelemtől. Ha Dorottya asszonynak egyéb érdeme sem volna ennél, akkor is szeretettel és hálával kellene róla emlékeznünk; mert neki köszönhetjük a XVI. század egyik legnagyobb magyar asszonyát: Kanizsay Orsikát, Nádasdy Tamásnak örökre feledhetetlen házastársát. E nagy magyar asszonynak élete folyását és magasztos lelkivilágát jól ismerjük s így tudjuk, hogy azok a nemes ösztönök, azok a ritka erények, amik őt az ország első és legnépszerűbb asszonyává tették, Kanizsay Dorottya asszony gondos vezetésének az eredményei. Ő ébresztette, ő fejlesztette benne a mély hitet, az emberszeretetet, a nemzeti érzést és gondolkozást, az örök cél után való törekvést. Ha Nádasdyné Kanizsay Orsika lelkivilágát vizsgálgatjuk, lehetetlen nem látnunk, hogy jellemének és erkölcsének legtöbb vonása Kanizsay Dorottya lelkének visszatükröződése.
Örök kár, hogy a nagy múltú Kanizsay-családnak utolsó férfisarja, akit szintén Dorottya asszony nevelt, élte virágjában elhunyt. Sokat remélt ez ifjútól az ország, tán ég többet Dorottya asszony, aki látta és tapasztalta a fiatal Kanizsay Ferenc szép reményekre jogosító fejlődését. A végzet azonban nem engedte, hogy e szép remények teljesüljenek.* (* Gritti 1533-ban nyolcvan aranyon egy csalót fogadott fel, aki magát Kanizsay Ferencnek állította. Ez a török segítségével el akarta foglalni a Kanizsay-javakat. (Az egri püspök írta 1533.okt. 12-én Nádasdynak: „Inventus est apud Turcas Sycophanta, qui se tuae sponsae fratrem mentiatur, Huno Gritius emit aureis octoginta”. (Pray: Epistolae procerum, II. köt. 44. l.)
Mivel Dorottya asszony az árváknak nemcsak nevelésével, de nagy kiterjedésű birtokaik kormányzásával is foglalkozott, ugyancsak sok gondot vállalt magára. Tudnunk kell, hogy neki magának is voltak birtokai s Kanizsay Lászlótól is örökölt. A többi közt Sztenicsnyák vára és tartománya is így jutott kezére.* (* Az 1525. évben Sztenicsnyák még nem volt az övé, tehát csak Kanizsay Lászlótól örökölhette azt.) Mindezeknek igazgatása azokban a zavaros időkben még egy erős kezű férfiúnak is sok gondot adott volna. S Dorottya asszony mégis győzte a sok munkált és még több gondot. Több egykorú irat maradt ránk ez időből, melyek azt bizonyítják, hogy Dorottya asszony szeme-füle mindég résen volt s ha vagy itt, vagy amott idegen kéz nyúlt az árvákéhoz, nem nyugodott, míg vissza nem szerezte azt.* (* Az 1529-ben Dorottya asszony megjelent Budán s ezer forintot fizetett be a kamarának. Ferdinánd király, aki ekkor szintén Budán volt, erről nyugtát állított ki neki („Ex illis mille et ducentis flor. Qui anstar dominorum praelatorum et baronum huius regni eidem dominae Dorotheae, ratione conservationis bonorum Francisci Kanisay, iuxta limitationem eorundem dominorum Posonii factam impositierant.” Budae feria tertia proxima post dominicam rogatlonum, 1529. Neoreg. Act. 21. fasc. 30. r.) Ferdinánd király és Anna királyné nagy tisztelettel és jóindulattal voltak iránta s így kérése sohsem talált siket fülekre. Az 1530. évben például Corbaviai Torquatus János bán Sztenicsnyák tartományát elfoglalta s jó maga élvezte. Dorottya asszony panaszára Ferdinánd király azonnal meghagyta a bánnak, hogy a várat tartományával együtt késedelem nélkül adja vissza Kanizsay Dorottyának s őt és övéit ne merészelje háborgatni.* (* Neo. Reg. Act. 155. fasc. 28. nr. Datum Augustae, feria secunda proxima ante festum beatae Margarethae virginis 1530. (Orsz. Levélt.))
Az 1531. évben Perényi Péter Soklyós várába kéretvén a pécsi káptalan kiküldötteit* (* Nagyváthy Istvánt. Szentgyörgyi Mihályt és Harsányi Éliást, mint a pécsi káptalan tagjait.), ezeknek előadá, hogy Perényi Imre nádor halála után Kanizsay Dorottya asszony kezén hatezer forint készpénz maradt. Ez összegről ő kiállította a nyugtát és a felmentést Kanizsay Dorottya asszony részére.* (* Neo. Regest. Act. 19. fasc. 31. nr. 1531. in festi beatae Dorotheae virginis („Super quibus /6000 Fl.) praefatus dominus Petrus praenominatam dominam Dorotheam quittam expeditam reddidisset et modis omnibus relaxisset et absolutam relinquisset”.)
Ezen utóbbi iraton kívül, még egy maradt ránk, mely Kanizsay Dorottya nevét említi. Az 1532. évben ugyanis az urak őt is meghívták a bélavári gyűlésükre.* (* Ez é vben a Kőszeget körülfogó török sereg egy része Sárvárat ostrom alá fogta. De Batthyány Ferenc s a vár őrsége megvédték a várat.) Ezentúl nem sikerült nevével találkoznunk. Pedig az 1532. és a következő évekből több levél és hivatalos irat foglalkozik az árva Kanizsay Orsika ügyeivel és birtokaival. De Dorottya asszony nevét hiába keressük ezekben. Valószínű tehát, hogy ekkor már nem volt életben.
Az 1532.évben Kanizsay Orsika már Nádasdy Tamás jegyese volt. Nem tudjuk, Dorottya asszony megérte-e a jegyváltást? Ez évbe történt – Nádasdy Tamás kérésére –, hogy János király fiúsította Kanizsay Orsikát s így a Kanizsay birtokok és várak mind Orsika és Nádasdy Tamás kezén maradtak.* (* Datum in civitate nostra Lippa die dominico proximo ante festum b. Barnabae apostoli, anno domini 1532. („Intentione ad id inducti ne scilicet ipsam puellam Ursulam, ex tam insigni et vetusta familia ortam, exhaereditari et ultimam ipsam exstingvi contingat.”)
Nádasdy Tamás az eljegyzés után kereste az alkalmat, hogy Ferdinánd király pártjára állhasson. Az 1534-ben Vásárhelyen a király megbízottai: Thurzó Elek és az egri püspök meg is kötötték vele az egyességet.* (* Pray: Epistolae procerum regni Hngariae, II. k. 55. l. Commissariorum ad regem Ferdinandum relatio, quibus ciditionibus cum Thoma Nádasdyo, ut ad regis partes se conferret, transegerint.) Eszerint Ferdinánd király is beleegyezett abba, hogy Kanizsay László és Ferenc birtokai Orsikára és Nádasdy Tamásra szálljanak. Az egyesség után Nádasdy nagy pompával ülte meg lakodalmát Vásárhelyen.* (* A zágrábi püspök 1536. január 9-én menti magát, amiért a menyegzőn meg nem jelenhetik. Maga helyett Pálffy Pétert küldötte Vásárhelyre. (Feria tertia infra octavam Epiphaniarum domini 1535. Simon episcopus Zagrabiensis.) A menyasszony: Kanizsay Orsika ekkor tizennégy éves volt.
Az a gyönyörű családélet, amit ez új pár élt, az a nagyszerű és minden íziben magyar udvar, melyet ők tartottak, örök például szolgálhat minden idő főurának. S akár a XVI., akár a XVII. század emlékeit tekintsük, nem találunk ahhoz a nemzeti kincshez hasonlót, melyet e család hagyott ránk írott emlékeiben. Oly vonzók ezek, oly megragadó erővel hatnak ma is a magyar lélekre s múltunknak annyi lélekemelő jelenségét őrizték meg, hogy az utókor áldását és mély hódolatát minden tekintetben kiérdemlik.
Kanizsay Dorottya asszony tehát jó földbe vetette erkölcsi oktatásának és eszményi gondolkodásának magvait. Sajnos! Ez elhintett magvak csak akkor lőnek gyümölcshozó fákká, mikor őt magát már a sír éjjele takarta. Ő meghalt ugyan, de nem múlt el. Hiszen az örök életben való hit az ő lelkét annyira eltölté, hogy minden gondolata arra felé terelődött. Élete tehát tartalmas volt; mert az örök elmúlás gondolatát nem ismerte; hite és meggyőződése ugyanis az örök életben, az jövő boldogságban összpontosult.
Kanizsay Dorottyának az elmúlása is olyan volt, mint az élete. Sem az idők, sem az emberek nem változtattak rajta semmit sem. Végső intézkedései is teljes összhangban vannak azokkal a páratlan magasztalásokkal, amikkel kortársai és az uralkodók elhalmozták.
Végrendelete* (* Bécsi állami levélt. Nádasd. Familien-Akten. A végrendelet másolatban megvan a közös pénz. Levélt. Hungarica című gyűjtemény első fasciculusában is. A végrendelet 1525-ben kelt.) terjedelmes füzet (libellus), melyet ha figyelemmel olvasunk, Kanizsay Dorottya asszony egész lelki világa feltárul előttünk. Azzal kezdi írását, hogy hálát mond jó Istenének és a Szűzanyának az életében vett sok jóért. Kötelességének tartja, hogy Isten dicsőségét földi javaival is előmozdítsa.
Testét – írja – fakoporsóba tegyék s nyolc forintos gyászlepellel borítsák be. A bajcsi templomhoz kápolnát építünk, hogy itt a Szűzanyát örökké imádják s hogy testünk i tt nyugodjék. Míg el nem temetnek, száz szál gyertya égjen a templomban s lelkünk üdvösségeért tíz nagy misét, kilenc énekes misét és kilencben olvasó misét mondjanak. E célra megfelelő összeget hagyunk.
Akárhol akadnak ruhátlan és szegény nemes gyermekek és árvák, ruházzák fel őket. A temetés után a 30. napon 30 misét mondjanak s a szegényeknek alamizsnát osszanak. Ezen kívül öt nemes vagy jobbágyfiút ruházzanak föl.
A második commemoratio a temetés után fél évvel ugyanígy történjék. A harmadik megemlékezést a temetés évfordulóján tartsák.
Mivel sok jóakarónk, tisztelőnk és szolgánk lesz a temetésünkön, ezeknek és a szegényeknek élelmezéséről gondoskodjanak. A commemoratiok alkalmával is ugyanez történjék.
A pálos remetéknek mindég nagy tisztelőjük voltunk és sok jót tettünk vélük. A bajcsy pálosoknak hagyjuk véki birtokunkat. Ennek fejében a tőlünk épített kálpolnában naponként misét kell mondaniok. Minden hatodik napon pedig zsoltárt énekeljenek. Erre a célra pénzt hagyunk nekik. A bajcsi templomnak hagyunk gyöngyökkel hímzett arany-casulát, két dalmaticát, gyöngyökkel díszített humerálét, fehér damaszk dalmaticát, vörös, zöld, fekete és szederjes színű, aranyfonállal szőtt három cappát, gyögyös pendulát, oltárterítőt aranyos vörös damaszkból, két ezüst gyertyatartót („in forma Irtalica seu Francorum fabricata”) és két más gyertyatartót, valamint egy ezüst itineraria-t. Ugyanitt a kápolnának hagyjuk a valpói choruson lévő Mária-képet, a három oltárhoz egyházi ruhákat, három kelyhet, három pár ampulát, ezüst csengettyűt, gyertyatartókat, egy nagy aranyozott ezüst keresztet, három szőnyeget, szenteltvíz tartót, ezüst tömjénezőt. A kápolna falára hagyunk egy gobelint, mely a Megváltót ábrázolja a házasságtörő asszonnyal.
Íme! Egyetlen templomról miként gondoskodott Dorottya asszony. Egész vagyon volt az, amit ez az egyház kapott tőle. A remekbe készült drága egyházi ruhák sejtetni engedik vélünk, minő munka folyt Kanizsay Dorottya udvarában, s mit tanultak ott a nemes leányok.
Valpói várunk Szent Lászlóról elnevezett kápolnája részére – írja Dorottya asszony – már eddig is tettünk alapítványt, hogy ott naponkint misét mondjanak. Ennek a kápolnának hagyjuk keresztúri birtokunkat és a Csuza hegyen lévő szőlőnket. Ennek a fejében kélt misét kell itt szolgáltatni, egyet a megholt lelkélért, egyet pedig a bűnösökért. E kápolnának hagyunk még hat aranyos feketekék* (* „De veluto fekethe keek deaurato.”) aranyrojtos oltáröltözőt, ezüst ampullákat és négy szőnyeget.
Fivérem: Kanizsay János – írja Dorottya asszony – Neuburg (Neburga) várának Szent Lipótról elnevezett templomában nyugszik. Ennek az egyháznak is hagyunk aranydamasztból készült misemondó ruhákat.
A fizitői (Fyzegtw), Mária tiszteletére épült templomhoz – írja Dorottya asszony – különös kegyelet fűz bennünket.* (* „Ad templum sanctae Mariae in Fyzegtw pro honore intemeratae virginis Mariae, in qua specialem defiximus confidentiam” etc.) Az alapítványon kívül ennek a templomnak is hagyunk egy fehér damaszk-casulát.
Szent Farkas tiszteletére Valpón emelt templomnak hagyjuk a Bodola hegyén lévő szőlőnket és egy atlasz-casulát (coloris testzyn), melyet arany-kereszt díszít.
Az egyházak részére tett adománynok hosszú sorozata után a végrendelet szól a hagyományozó rokonairól. Dorottya asszony mindössze két női rokonáról emlékezik meg. Mindkettő az ő udvarában élt és nevelkedett. Stomberger Gáspárnak leányai voltak ezek: Erzsébet és Eufémia. Dorottya asszony a végrendeletben ezeket nővéreinek nevezi. Hajadon lány lévén mindkettő, a jegyruhájukról Dorottya asszony gondoskodott. Lehetséges – írja ő –, hogy még életemben férjhez adom őket. De ha ez nem sikerülne, akkor imigyen kívánunk róluk gondosodni: Eufémiának hagyunk ezüst mosdótálat korsóval, két virágos kupát, két kisebb kupát, két serleget, négy tálat, hat ezüst tányért, 12 ezüst kanalat, ezüst órát, ezüst lámpást, sótartót, boros kannát, két ezüst gyertyatartót, két nagy majcos övet, két nagy gyöngyös pártát (koronkált), a pártához szafírt, rubintot és egy aranyba foglalt nagy gyöngyöt, két aranyláncot (az egyik száz aranyból, a másik negyvenkét aranyból), melyek egyikén képes násfa lóg, két gyöngyös főkötőt* (* Az egyik aranyfonállal és selyemmel kötött volt. (Vulgo keöteött.)), hat rőf skarlátot, hat rőf gránátot, egy subához 13 rőf zöld bársonyt, s hozzá hermelin-bélést, másik subához 13 rőf vörös damaszt, egy ruhához 14 rőf zöld damaszt, gyöngyökkel díszített ing-gallért, lakodalomra húsz inget, ebből nyolc huszár-imeg már elkészült. Ha Isten éltet – írja Dorottya asszony – a többit is megcsináljuk, ha pedig nem lehet, száz forintot hagyunk a 12 ing varrására.
Tudjuk, hogy a főúri lakodalmak alkalmával a férfiak közt arannyal és selyemmel hímzett drága ingeket osztottak ki. Erre a célra szolgált a fentebbi húsz ing.
A végrendelet szerit Eufémia kisasszony kapott még két aranygyűrűt, az egyikét gyémánt, a másikat „Balas” díszítette. Aztán két ezüst olvasót, egy aranyos, kékbársony-paplant és fehér tafota-paplant, matracokat, derékaljakat, dunyhákat, továbbá utazó ládákat egy kisebb ládát ciprusból és egy másikat ezüstből, gobelint három részben, mely Hercules történetét, Proserpina elrablását és a Cerberussasl való küzdelmet ábrázolja, egy másik zöld gobelint, rajta szarvasokkal, 3 szőnyeget, hat kék kocsi-lovat s a menyegző apján száz aranyat.
Az idősebb leány, Erzsébet korára már férjhez adható. Ha – írja Dorottya asszony – mi adjuk őt férjhez, minden ruháját magával viheti. Ezen kívül körülbelül ugyanazon dolgokat kapja, mint Eufémia.* (* A végrendelet ezeket is mind felsorolja. A többi közt szerepelnek itt francia kárpitok is. (Antea Francica vulgo francus carpyth.)
Íme Dorottya asszony végrendeletéből megtudjuk, miként házasították ki az u darában nevelkedő nemes leányokat. A régi magyar udvartartás szokását követte Dorottya asszony is, mikor a körülötte szolgáló nemes és jobbágylányok jegyruhájáról gondoskodott. Ő ugyanis nemcsak a rokonairól, hanem valamennyi szolgáló leányáról is gondosodott. Udvartómesternőjének: Dorottya asszonynak például ruhaneműeket hagyott. Pozsgay Annának, Csikó Magdolnának, Baray Dórának, Bosnyák Krisztinának, Pozsgay Katusnak, Csikó Borbálának, Török Máriának és Székely Jusztinának készpénzen kívül teljes kelengyét rendelt, mely állott szoknyákból, subákból, övekből, pártákból és ágyneműből. Ezeken kívül szolgált még az u dvarában három takarítólány is, akik egyenkint húsz forintot kaptak.
Az udvarában szolgáló nemes ifjakról is gondoskodott végrendeletében. Méltónak tartjuk – írja Dorottya asszony –, hogy akik híven szolgáltak minket, hűségüknek jutalmát vegyék, hogy imigyen minket is jó emlékezetben tartsanak, s másokat a hűség erényére ösztökéljenek. Henyey Bernátot, Valpó várának kapitányát gyermekkorától fogva mi neveltük. Mikor felserdült, hamarosan kimutatá jeles tulajdonságait. Servitoreseink közül mindég kivált s minden dologban kimutatta ügyességét és szolgálatkészségét. Hűsége jutalmául néki hagyjuk örökös joggal Lippó, Szent Márton, Maarok, Abony, Csatlus és Szent-demeter jószágokat.
Macskássy László még boldog emlékezetű férjünknek: méltóságos Geréb Péter úrnak volt hív szolgáló atyafia (familiarisa). Később pedig a mi hív szolgánk lett. Wentye nevű jószágunkat minden hozzátartozóival egyetemben néki adjuk.
A végrendelet készítésekor Dorottya asszony apródjai ezek voltak: Buday Miklós, Kiss Ferenc, Strezenky Palküó, két Zárkándy, Kiss Tamás, Székely Boldizsár, Péterfalvy Demjén, Zoly Jancsi. Ezeken kívül még tanuló deákjai is voltak, név szerint Porkoláb Gáspár, Nagy Bálint, Éliás Ambrus, Kiss Bálint és Szőllőssy Ferenc. Dorottya asszony mindezeknek fejenkint száz forintot hagyott. Abban az időben ez bizony igen szép pénz volt.
Dorottya asszony a végrendelet végén megemlíti, hogy boldogult férjének: Perényi Imrének fiaival annak idején szerződést kötött, melynek értelmében a nevezett fiúk tízezer forintot kötelesek néki fizetni édesatyjuk rendelkezése értelmében. Idáig azonban csak ötezer forintot fizettek. Amíg a hátralékos ötezer forintot ki nem fizetik, a tisztek be ne bocsássák őket Valpó várába: mert ha ezt megcselekszik, Isten átka lészen rajtuk.
Dorottya asszony végső intézkedéseinek elkészítése után még évekig élt. Mivel az élet hiúsága, a szereplés vágya nagyon távol volt tőle, keveset hallatott magáról. Neki eszményi, örök céljai voltak. Egyszerű lelkének mélységes hite folyton arra tüzelte őt, hogy a minden szíveket látó Isten dicsőségét emelje, s hogy a földi bajoktól zaklatott embertársainak vigaszt és enyhülést szerezzen. Míg a betegség ágyra nem ejtette őt, el-ellátogatott azon templomokba, miket alapítványaival s fényes egyházi szerekkel gazdagított. Különösen kedvelte a Komárom-megyei fűzitői egyházat, melyet Mária, Magyarország nagyasszonya tiszteletére ő emeltetett.
Szegény asszony, ha sejtette volna, hogy egész életének munkáját, templomait és alapításait néhány év alatt mind elpusztítják, bizony kővé lett volna benne a lélek. Pedig hát ez hamarosan megtörtént. S ez az egyik ok, amiért Kanizsay Dorottyának a neve és tettei oly hamar feledésbe mentek. Csak a mohácsi agy temetés emléke nem mosódott el. Erről még krónikásaink is ejtenek néhány szót,megírván, hogy Kanizsay Dorottya, nemzetének gyászolója vetette az utolsó hantot elesett fiainkra. Ki tudja, a feledékenység ködén áttört volna-e az ő emléke, ha a nagy temetést nem rendezi? De hát az emlékezéssel, a hírnévvel ő úgysem törődött. Lelke messzebb szárnyalt a földi elismerésnél. A hit csillagsátorában ütött az tanyát, ahol az emberi hiúságnak vége szakad.
Forrás: Takáts Sándor (1860-1932): Magyar nagyasszonyok 1900.
