Tóth Endre: Barátság

Édes testvére a

Leányszerelemnek –

Barátság!...

Helye kebelemben

A te szép nevednek

Pusztaság... pusztaság!

Gazdag bányám voltál,

Mellyben lélekkincsre

Munkáltam...

S egy büszhödt barlangba

Vezető kilincsre

Találtam... találtam.

Testvérőrkint bántál

Egykor szerelmemmel,

Biztosan...

S testvérgyilkos lettél

Álnok fegyvereddel

Hitványan... hitványan.

Földem voltál, mellybe

Érzemény magokat

Takartam...

És a szép nyár végén

Hasztalan dudvákat

Arattam... arattam.

Szebb remények keltén

Életem támasza

Te valál...

S végső inségimben,

Mint egy rothadott fa,

Lerogyál... lerogyál. –

Voltál... mi nem voltál?

Ha visszagondolok –

Fél isten...!

Most egy sáros kígyó

Vagy, és rád tapodok

Kevélyen... kevélyen.

Forrás: Hölgyfutár Budapest, 1850. 28. sz. febr. 4. hétfő

Tóth Endre (1824-1885): Haldoklik már az élet odakinn (Oktob. 1849.)

Haldoklik már az élet odakinn,

Az őszi szellő hervadást sohajt;

Oromról bércre leng a fuvalom

S enyésztő szárnya egyegy lombot hajt! –

Itt nézem a beteg tájt, hallgatok...

Nem érinti meg lelkem madár éneke - -

Elszállott vidám mezőkről a

Dalos pacsirták zengő serege!

Leng... leng a szellő... hull a cserlevél.

Sohajtok: hullnak lelkem lombjai.

Igy tüntek el siker reménye nélkül

Ifjuságomnak tündérálmai.

Csend, hervadás, bus őszi délután

Lelkem világa... hunyik öröme - -

Elszállott a vidám mezőkről a

Dalos pacsirták zengő serege!

O hány virág hullott el hasztalan,

Hány dal hangzott el meghallatlanul?!

Figyelve néz a lefosztott erdő,

De mindhiába... lombja egyre hull.

S mélázó lelkem rád tekint hazám!...

Fölötted az ősznek bus fellege - -

Elszállott a vidám mezőkről a

Dalos pacsirták zengő serege!

Csipős szelek... Egy dérkoporsót

Lehellenek a zsarnok elemek,

S feltámadás kétes reményiben

Nyugosznak a megdermett tetemet.

sem mennydörgés, sem villám a tetőn...

Megnémult az istennek is ege - -

elszállott a vidám mezőkről a

Dalos pacsirták zengő serege! –

Haldoklik már az élet odakinn,

Elvesztette hazáját a virág...

Ugy csüngök én is az élettőkén,

Mint szüretelés után a borág.

Dalom. az ősznek késő reggelén

Imádkozó pipiske éneke - -

Elszállott a vidám mezőkről a

Dalos pacsirták zengő serege!

Forrás: Hölgyfutár Budapest, 1850. 11. sz. jan. 14. hétfő

Tóth Endre: Szerelemvallás

Faluvégén furulyaszó,

Ifju legény fujja ha szól;

Busan fujja, álldogálva,

Hol este, hol éjféltájba’.

Faluvégen kis ház alatt,

A nótára kis lány hallgat

S ki-kiles a kapufelen,

Ha a legény odább megyen.

Holnap este, holnapután,

Jár a legény egymásután;

A kis leány ma is kinn ül,

Már ma meg a kapun kivül.

Jön a legény sompolyogva,

Vár a lányka sápadozva;

Egymástól fél mind a kettő,

Egymásért ég mind a kettő.

Oda megy a legény végre –

Fölkel a lány fel nem nézve…

Mind a kettő irulpirul,

Egy szó se jön ajkaikrul.

A leányka főlehajtva

Kis kötőjét babrálgatja;

A legény meg furulyája

Végével a földet vájja…

Állnak némán, hosszan, mélyen

A sziv első szerelmében;

Se szó, se hang, se mozdulat

Titkon beszél két indulat.

Vasárnapi Ujság 3. évf. 10. sz. (1856. márczius 9.)

Tóth Endre: Bezárt temetők

Megteltek a város öreg temetői,

nem tudnak a holtak egymástól elférni.

Kétszáz hosszú éve idetért mindenki,

szerszámát letéve, örökre pihenni.

Az új halottaknak új helyet kerestek

s most ott gyűlnek sorra fejfák és keresztek.

A többit bezárták, a régit, a hatot

s ott maradt magára a temérdek halott.

Azóta, mint az ár, terjed a természet,

vadonná formálja vissza az egészet,

a síron buja fű nő, elkorhad a fejfa,

s Mindszent napján mindig kevesebb a gyertya.

Ilyen ó-temetőn járok mostanába,

s látom, napról-napra fogy a sírok száma.

Az új temetőbe kerül a sok márvány,

csak a    s z e g é n y   holtak maradnak ott árván.

Itt egy néni fekszik, Portörő Péterné,

de urát, ki túlélte, nem temetik mellé.

Töpreng: ha ő itt lesz, a párja meg máshol,

hogy lelik meg egymást a feltámadáskor.

Ötven év se múlik, nem lesz itt temető,

kövér kalászt arat majd a szántóvető,

vagy gyorslábú gyermek űzi a lepkéket.

Átlép a halálon a győzelmes élet.

Forrás: Debreczeni Képes Kalendáriom XLVII. évf. 1. sz. 1947.

Tóth Endre: A világ reménye

Hogy beteljesedjék ige és ígéret:

a földreszállt Isten maga gyermekké lett.

Világot váltott meg, kisdednek születre,

s férfiként szegezték fel a feszületre.

Kit elűztek tőle a zord tanítványok,

ő minden gyermeket magához bocsátott,

s őnekik ígérte örökül a mennyet,

nem a hurcolóknak s a tudós véneknek.

Azóta a világ reménye: a gyermek,

érte bocsát meg az Isten az embernek,

s úgy tekintünk mi is minden csecsemőre,

mintha különb ember válhatnék belőle.

Ha gyermek maradna mindig a szívében,

nem érné az embert annyi bukás, szégyen,

de ahogy nő: ezer kísértés les rája,

s a vén, bűnös világ magához formálja.

Betlehemi gyermek, földi bűntől tiszta,

vezesd a világot a bölcsőhöz vissza.

Tudjon hinni megint, legyen újra gyermek,

s nyerjen itt lent békét s odafent kegyelmet.

Forrás: Debreczeni Képes Kalendáriom XLVII. évf. 47. sz. 1947.