Haldoklik már az élet odakinn,
Az őszi szellő hervadást sohajt;
Oromról bércre leng a fuvalom
S enyésztő szárnya egyegy lombot hajt! –
Itt nézem a beteg tájt, hallgatok...
Nem érinti meg lelkem madár éneke - -
Elszállott vidám mezőkről a
Dalos pacsirták zengő serege!
Leng... leng a szellő... hull a cserlevél.
Sohajtok: hullnak lelkem lombjai.
Igy tüntek el siker reménye nélkül
Ifjuságomnak tündérálmai.
Csend, hervadás, bus őszi délután
Lelkem világa... hunyik öröme - -
Elszállott a vidám mezőkről a
Dalos pacsirták zengő serege!
O hány virág hullott el hasztalan,
Hány dal hangzott el meghallatlanul?!
Figyelve néz a lefosztott erdő,
De mindhiába... lombja egyre hull.
S mélázó lelkem rád tekint hazám!...
Fölötted az ősznek bus fellege - -
Elszállott a vidám mezőkről a
Dalos pacsirták zengő serege!
Csipős szelek... Egy dérkoporsót
Lehellenek a zsarnok elemek,
S feltámadás kétes reményiben
Nyugosznak a megdermett tetemet.
sem mennydörgés, sem villám a tetőn...
Megnémult az istennek is ege - -
elszállott a vidám mezőkről a
Dalos pacsirták zengő serege! –
Haldoklik már az élet odakinn,
Elvesztette hazáját a virág...
Ugy csüngök én is az élettőkén,
Mint szüretelés után a borág.
Dalom. az ősznek késő reggelén
Imádkozó pipiske éneke - -
Elszállott a vidám mezőkről a
Dalos pacsirták zengő serege!
Forrás: Hölgyfutár Budapest, 1850. 11. sz. jan. 14. hétfő
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése