Járok alá s fel partján a Dunának,
Olly szép az est, olly enyhitő a lég,
De nem merek Budára föltekintni...
De nem merek a téren nézni szét.
Milly boldogan állottam itt én egykor,
S ha elnéztem e szőke habokon:
Lelkem hajó volt kincsekkel megrakva,
Aranyálmak s reményben gazdagon.
Zajong a hullám s mintha búja volna,
Halványon kél a hold Buda felett;
Szivem megindul, szemem hő könyével,
És bánat lep meg és emlékezet.
És ugy jó nékem mintha sziklán állnék,
Körülem ég és zugó tengerár,
S ott tört hajó darabji uszkálnának
S rájok világit halvány holdsugár.
Forrás: Hölgyfutár Budapest, 1850. 11. sz. jan. 14. hétfő
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése