Örök tüz égeti szorongó keblemet,
Hazámért lángol az, míg a sir eltemet.
Mert bár kiűzetém bolyongni szerteszét,
Nevelni szándokom hazán hirét, nevét.
De mint szerezhetek én gyenge néki fényt,
Ki nyújt segédkezet, ki nyújt nekem reményt?
Ki fényt derítve jársz malasztod hintve szét,
Aranyba burkolod a barna föld szinét –
Örök világu nap! ha majd a bérchez érsz,
Mellynek fölötte méz, alatta serked érc:
Megállj a kék hegyek sötétlő csucsain,
Legeltesd fény szemed hazám virányain,
Bár más országokon felhő borítana,
Derülj ki, hogy ha jutsz hazám határira.
Ha kénytelen leendsz messzebbre szállani,
Keltsd föl testvéredet tovább világlani,
S ha majd a szende hold tovább lesz kénytelen
Bolyongni, legyenek a csillagok jelen –
Hogy igy örök derü és fény övezze át,
Hová e sziv sovárg, a szép magyar hazát.
Forrás: Hölgyfutár Budapest, 1850. 4. sz. jan. 5. szombat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése