Ezüst arcával a havas vidék
A nap arany képében andalog...-
A haldokló év bucsufénye a
Nap és föld szinén vissza mosolyog.
Ismerd meg őt, ki még nem ismeréd –
Ez év,melly tőled fényben távozik:
Setét napoknak tündértükre... az
Ezer nyolcszáz negyvenkilencedik.
Vörös az ég kelet s nyugat felé –
Az év talán megszurta önszivét...
Méltó akart multjához lenni, melly
Véráradatból hordá öltönyét.
A történetben egy levél leszen
Ez év,melly bíborarccal áldozik:
Véres betükkel lesz beirva... az
Ezer nyolcszáz negyvenkilencedik.
Itt áll előttem a nyomoruság...
Ott szent céjával az emberiség...
Mellette leng a fehér igazság,
Ki annyiszor arcon veretteték!...
S jós ihletéssel mellyet kijelel
S bűvös ujjakkal mutat mindegyik:
Ez év, melly itéletét várja... az
Ezer nyolcszáz negyvenkilencedik.
Kinn rónán, völgyön sűrü sirhalom...
Avagy nem is halom, csak sirgödör...
Mért hulltak ők el?! Van é, a kit egy
Megfejthetetlen kérdés nem gyötör?...
Ha nincs, legysen fölöttük sirhalom
- Melly századokon tulemelkedik –
Aluttvéres arcával ez év... az
Ezer nyolcszáz negyvenkilencedik. –
A hir s dicsőség éve haldokol!
Van, ki gyönyörrel andalog reá...
Leforditott fáklyával a magyar
Arcát előtte gyásszal takará.
Ezer esztendős életének ma
Utolsó szemsugára elhunyik...
Ne feledd! e balsorssal telt év... az
Ezer nyolcszáz negyvenkilencedik.
Forrás: Hölgyfutár Budapest, 1850. 12. sz. jan. 15. kedd
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése